Napi Online

Új sporttévé indul júliusban

A szigorú magyarországi szabályozással és a magas műsorszolgáltatási díjakkal indokolja a Digi Kft., hogy sajtójogi szempontból román joghatóság alatt indítja el - a tervek szerint július 1-jén - új sportcsatornáját.

A DigiSport beruházási költségeiről a társaság nem kívánt pontos felvilágosítást adni, mint ahogy arról sem, hogy mikorra várja befektetéseinek megtérülését. Már a csatorna tartalommal való megtöltése is tekintélyes összegeket emészthet fel: a Digi Kft. a Tv2-vel együtt megszerezte a labdarúgó Bajnokok Ligája közvetítési jogait a következő három évre, igaz, a kft. a második csomagot vásárolta meg, vagyis az országos kereskedelmi tévécsatorna választhatja ki először, mely mérkőzéseket tűzi majd műsorra.

Emellett a Digi versenybe szállt a magyarországi NB I-es találkozók jogaiért is, a licitáláson a társaság a legmagasabb ajánlatot tette. Arról még nem született döntés, hogy Sport TV élni kíván-e a bajnoki mérkőzések közvetítésére szóló opciós jogával, mivel a Magyar Labdarúgó Szövetség mindeddig nem küldött hivatalos értesítést a csatornának. A Digi verhetetlennek látszó, mintegy 800 millió forintos ajánlatot tett az MLSZ-nek, ezenkívül mintegy százmilliós összeggel támogatná az utánpótlásprogramot is, amit kiemelten fontosnak tart - mondta Sárai Endre, a Digi Kft. ügyvezető igazgatója.

Az érintetteknek még nem sikerült megegyezniük eddig a szerződését továbbvivő Duna TV-vel a pénteki bajnoki mérkőzések közvetítéséről, ezért az MLSZ még nem közölte a Sport TV-vel, hogy milyen feltételekkel élhetne a társaság a közvetítésekre szóló opciós jogával.A magyar foci iránti érdeklődést Sárai azzal magyarázta, hogy az NB I-es meccsek nem hiányozhatnak egy Magyarországon nagy nézettséget tervező sportcsatorna műsorából. A DigiSporton ezenkívül egyébként láthatók lesznek a Bundesliga, valamint a korábban UEFA-kupa néven ismert Európai Liga mérkőzései, valamint a magyar bajnoki kézilabda-mérkőzések is.

A DigiSport beindítását leginkább az a tény motiválta, hogy a társaság ezáltal kiválthatja a hálózatában elérhető többi sportcsatornát. Miközben a tévécsatornáknak a kábelszolgáltatók által az előfizetők száma alapján fizetett díjak folyamatosan emelkednek, nem csökkent a nézők érdeklődése a sportközvetítések iránt - hangsúlyozta Sárai Endre. A Digi ügyfeleinek mindazonáltal nem kell arra számítaniuk, hogy a sportadók egyik napról a másikra eltűnnek a csatornakiosztásból.

Eleinte a DigiSport a csatornaválasztás alternatíváját kínálja majd a nézőknek, mivel Sárai szerint azonban ekkora sportműsorkínálatra nincs igényük az előfizetőknek, a kábelszolgáltató fokozatosan szűkíti majd kínálatát.A nézők elérését tekintve helyzeti előnyből indulhat az új sportcsatorna, ugyanis a Digi Kft. kábeltelevíziós és műholdas hálózata már jelenleg is mintegy 600 ezer előfizetővel rendelkezik. Bár a konkurens kábelhálózatok már most is komolyan érdeklődnek az új csatorna iránt, a Digi Kft. mindeddig még egyetlen szolgáltatóval sem kötött megállapodást a DigiSport terjesztéséről.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Reg5 #14
    Inkább az AXN sci-fit tennék bele mindeütt a kábeles csomagba :S Legalább lenne értelme bekapcsolni a tv-t a híradókon kívül.
  • torcipepe #13
    azt sem ártana eldönteni hogy ez most sportcsatorna vagy focicsatorna lesz.
  • sricsi91 #12
    De jó h én nem nézek tv-t... de amm. tényleg fölösleges ennyi sport csatorna? Kit érdekel??
  • winnie #11
    naja, meg ugye a sport 1-2 ad elég sok magyar vonatkozású sportesemény, most a női kosár EB-t, kézilandát, hokit, rögbit, pókert, mindenféle küzdősportot, s ami a legpozitívabb, magazinműsorokat, amikkel végképp szűk rétegekhez tudnak szólni, ld. horgász magazin, sakkműsort, stb.

    ha valamelyik adó műsora sokrétű, akkor az a sport 1-2. oké, hétvége leginkább a focié, naná, hiszen a tömegeket az érdekli.
  • winnie #10
    "Bőven elég a Sport1, Sport2, Eurosport, Eurosport2."

    miért lenne bőven elég? ha több van, attól még neked ezek ugyanúgy megmaradnak, ellenben, nagyobb lesz a választási lehetősége a nézőnek.

    megcsömörleni senki nem fog a focitól, mert nyilván az ismétléseket az nézi, aki nem látta az első adást. (a sportklubon egyébként bőven nem csak foci van: ma is ott az indy, a röplabda, a TWS, a boksz)

    a digi csatornája BL-lel és bundesligával fog jönni. minden sportcsatornának a fő "látványosságai" jelentek a nézőcsalogatást, a többi a helykitöltés mindössze, de ott is találhat az egyes néző érdekességeket.

    szóval nyugodtan jöjjenek a sportcsatornák, az itthon ismeretlenebb sportok. akit nem érdekel, az úgysem nézi, de a "dögöljön meg a szomszéd tehene" hozzáállás (nem) kicsit kicsinyes.
  • Lalee1 #9
    Azért Sport 1,2 adja az NHL, NBA, NFL meccseket is, én például ezt tartom legnagyobb erényének.
  • torcipepe #8
    utálom a digi-t. kis felhősödés és máris nincs kép. a másik, hogy román. a román műsorstruktúra szerint adják a műsorokat, ami általában véletlenül sem az, amit itthon a tv-újságban látsz. még szerencse hogy otthon a kábeltv upc alapú.

    a sport1,2 az nézhetetlen, akárhányszor odakapcsolok vagy foci vagy foci összefoglaló megy. az eurosport1,2 is sok focit ad, de hétvégén legalább autósport megy rajta, aztán ott a snooker és persze a saját gyártású műsorok mint a watts vagy a factory.
  • xNoodlex #7
    Az Eurosporton kizárólag foci megy? Ezt honnan vetted?
  • Vanek úr #6
    Bár a személyeskedése tényleg nem nyerő dolog; de attól még igaza van. Bőven elég a Sport1, Sport2, Eurosport, Eurosport2. A Sportklub+-on csak és kizárólag foci megy, a Sportklub-on meg 'csak' 90%-ban fociznak (egy átlagos jóérzésű ember már régesrég megcsömörlött ennyi mennyiségű, és ennyi ismétléses focitól). Nem tudom, a Digi sportcsatornája mivel tudna még előrukkolni pluszban, de én nem látok lehetőséget benne (hacsak úgy nem, hogy szépen lassan tényleg le fogják váltatni vele a többi csoportcsatornát, mert azokért horror árakat kérnek majd el, míg a sajátot berakják egy családi csomagba)...
  • Carloska #5
    mert nyomorék vesztes hadjátok rá!