SG.hu·
Éjszaka a múzeumban 2 - a tárlat ismét megelevenedik
Nincs mese, ezúttal az ősprofi filmkészítés esete forog fenn, így nem marad más, mint meglengetni nem létező kalpagunkat a kreatív gárda előtt.
Az a helyzet, hogy Hollywood tökéletesen tisztában van azzal, hogyan lehet sikerfilmet csinálni, és vele nagy pénzeket keresni. Más kérdés, hogy miért nem alkalmazzák jóval többször a bevált receptet. A 2006-os Éjszaka a múzeumban igazi iskolapéldája ennek. Először is be kell lőni a családi műfajt, a gyerekfilmeket, hiszen ha jól sikerült a marketing, akkor a lurkók viszik magukkal a szülőket és az egész pereputtyot, megsokszorozva a jegyeladásokat. Ezután kell egy ismert név, egy sztár is, lehetőleg olyan, aki még nem sokat szerepelt matinéfilmekben. A történetet úgy kell megírni, hogy ne legyen túl földhözragadt, s legyen lehetőség számítógépes trükkökkre. Végül arra is oda kell figyelni, hogy siker esetén két-három évenként végtelen ciklusban minden gond nélkül el lehessen látni folytatásokkal.
Az Éjszaka a múzeumban készítői tökéletesen ellátták feladatukat, s már nyakunkon is a második rész, melynek eredeti címe nem véletlenül már számot sem tartalmaz, mindössze alcímet kapott a kordivat szerint. Talán sokakat meglep, de 2006-ban Ben Stiller filmje, annak ellenére, hogy sokkal kisebb elő- vagy utóhype-ot kapott, mint a Verdák, az X-Men 3, a Da Vinci-kód, a Jégkorszak 2, a Casino Royale vagy a Superman visszatér, az év második legsikeresebb filmje lett Amerikában a Karib-tenger kalózai 2 mögött, de világviszonylatban is top5-ös lett a produkció.
A sikerhez pedig nem kellett egyáltalán penge filmet készíteni (például szerintünk inkább volt gyenge, mint közepes), elég volt a marketing során a sztárra és az első blikkre figyelemfelhívó sztorira koncentrálni, máris özönlöttek a nézők, perkálták ki a jegyek árát. Egyszóval mint termék remek volt az Éjszaka a múzeumban, s ami még fontosabb, az első rész csalódása után sokan várhatták úgy a folytatást, hogy "Na, majd most", hiszen a koncepcióban azért ott rejtezett a kraft. (S nem mellesleg 150 millió dollárt is a rendező zsebébe dugtak, hogy eltapsolja.)
Sajnos a pénzből nem sok juthatott a forgatókönyvírónak, hiszen a rettentően eredeti "sokáig halott ókori uralkodó életre akarja kelteni rettenetes élőhalott hadseregét" sztorit dobta be a közösbe, melyet ugyan megpróbáltak felturbózni, hogy legyen is mire elverni a pénzt, de érdekes módon úgy tűnik, még így is kevés volt a büdzsé.
Azt ugyanis elfogadjuk, hogy Ben Stiller kőgazdaggá vált karaktere teljesen véletlenszerűen épp akkor tér be a Múzeumba, amikor krízis kezd kialakulni (az írók nem tudtak semmi értelmeset kitalálni a visszavitelére, előfordul), de azt már nem, hogy amikor fél óra után a néző álla koppan a földön, mert a nagyon kiszámítható sztoriban végre egy kreatív csavar jön elő, akkor esélyt sem adnak az új irány kibontására. Igen, a "képes-csókos" szegmensre gondolunk, aminek alkalmazása ugyan nyilván költséges lett volna, de legalább nem a fantáziátlan "életre kelnek a kiállítási tárgyak" történet ismétlését hozta volna.
Persze kapunk új fő rosszfiút, visszatérnek a régi ismerősök is (jó részük Owen Wilson Jedjével az élen bántóan apró és méltatlan szerepben), de igazából a fő konfliktus a legérdektelenebb az Éjszaka a múzeumban 2-ben. Ami valamennyire élvezhetővé teszi a filmet, az az olykor pár másodpercet kapó többi ötlet, többi geg, ami jut a maradék kiállítási tárgyaknak. Azok bemutatásakor látszik igazán, hogy a készítők nem voltak híján elképzeléseknek, csak valamiért a fő sztorira nem maradt energia.
Az új főhősnőt, Amelia Earhartot alakító Amy Adams szerencsére friss fuvallat a sajnos megfáradt filmben (valahol döbbenet, hogy még egy Ben Stiller sem tud semmit pluszt hozzátenni a Múzeum 2-höz), de egyébként csak egy önismétlést látunk, mely végül persze egy látványos fináléba torkollik, de annak is inkább techdemós vagy jelmezbálos hatása van, nem sok katarzist vált ki a nézőből. (Arra ott van a meglepő hepiend előtti nem-hepiend a napfelkeltés sejtetéssel, hogy utána az igazi, cápaugrással felérő hepiendet látva az ember csak ingassa a fejét, hogy ezt komolyan meg merték lépni? Mármint az új tárlatra gondolunk, nem a meglepő találkozásra.)
**
Az Éjszaka a múzeumban 2 leginkább azokra a nézőkre számít, akiknek már az első rész is bejött - mi a másik oldalról azt tudjuk mondani, hogy talán egy fokkal jobb volt a folytatás, mint az első rész, főleg a sztárparádénak köszönhetően, de még így is mélyen alulteljesít a várakozásokhoz képest. Ha gyerekszemmel vizslatjuk a filmet, akkor persze szokás szerint nem lehet mást mondani, mint hogy az ifjoncok maradéktalanul élvezni fogják, hiszen egy ártalmatlan mókáról van szó.
Viszont a (várható) harmadik résszel kapcsolatban lenne egy tanácsunk: csak azért nem kell a történetbe szereplőket hozni, mert ismertek. Ha már megjelennek, akkor valami ötlettel megérné feldobni a jelenlétüket. Lásd például Napóleon hihetetlenül unalmas, a szinkronban Rózsaszín párduc-féle idétlen akcentussal pöszéző karaktere, aki semmit sem tett hozzá a végeredményhez. A kihasználatlan, teljesen felesleges mellékszereplőknél kevés rosszabb dolog van.
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése
Az a helyzet, hogy Hollywood tökéletesen tisztában van azzal, hogyan lehet sikerfilmet csinálni, és vele nagy pénzeket keresni. Más kérdés, hogy miért nem alkalmazzák jóval többször a bevált receptet. A 2006-os Éjszaka a múzeumban igazi iskolapéldája ennek. Először is be kell lőni a családi műfajt, a gyerekfilmeket, hiszen ha jól sikerült a marketing, akkor a lurkók viszik magukkal a szülőket és az egész pereputtyot, megsokszorozva a jegyeladásokat. Ezután kell egy ismert név, egy sztár is, lehetőleg olyan, aki még nem sokat szerepelt matinéfilmekben. A történetet úgy kell megírni, hogy ne legyen túl földhözragadt, s legyen lehetőség számítógépes trükkökkre. Végül arra is oda kell figyelni, hogy siker esetén két-három évenként végtelen ciklusban minden gond nélkül el lehessen látni folytatásokkal.
Az Éjszaka a múzeumban készítői tökéletesen ellátták feladatukat, s már nyakunkon is a második rész, melynek eredeti címe nem véletlenül már számot sem tartalmaz, mindössze alcímet kapott a kordivat szerint. Talán sokakat meglep, de 2006-ban Ben Stiller filmje, annak ellenére, hogy sokkal kisebb elő- vagy utóhype-ot kapott, mint a Verdák, az X-Men 3, a Da Vinci-kód, a Jégkorszak 2, a Casino Royale vagy a Superman visszatér, az év második legsikeresebb filmje lett Amerikában a Karib-tenger kalózai 2 mögött, de világviszonylatban is top5-ös lett a produkció.
A sikerhez pedig nem kellett egyáltalán penge filmet készíteni (például szerintünk inkább volt gyenge, mint közepes), elég volt a marketing során a sztárra és az első blikkre figyelemfelhívó sztorira koncentrálni, máris özönlöttek a nézők, perkálták ki a jegyek árát. Egyszóval mint termék remek volt az Éjszaka a múzeumban, s ami még fontosabb, az első rész csalódása után sokan várhatták úgy a folytatást, hogy "Na, majd most", hiszen a koncepcióban azért ott rejtezett a kraft. (S nem mellesleg 150 millió dollárt is a rendező zsebébe dugtak, hogy eltapsolja.)
Sajnos a pénzből nem sok juthatott a forgatókönyvírónak, hiszen a rettentően eredeti "sokáig halott ókori uralkodó életre akarja kelteni rettenetes élőhalott hadseregét" sztorit dobta be a közösbe, melyet ugyan megpróbáltak felturbózni, hogy legyen is mire elverni a pénzt, de érdekes módon úgy tűnik, még így is kevés volt a büdzsé.
Azt ugyanis elfogadjuk, hogy Ben Stiller kőgazdaggá vált karaktere teljesen véletlenszerűen épp akkor tér be a Múzeumba, amikor krízis kezd kialakulni (az írók nem tudtak semmi értelmeset kitalálni a visszavitelére, előfordul), de azt már nem, hogy amikor fél óra után a néző álla koppan a földön, mert a nagyon kiszámítható sztoriban végre egy kreatív csavar jön elő, akkor esélyt sem adnak az új irány kibontására. Igen, a "képes-csókos" szegmensre gondolunk, aminek alkalmazása ugyan nyilván költséges lett volna, de legalább nem a fantáziátlan "életre kelnek a kiállítási tárgyak" történet ismétlését hozta volna.
Persze kapunk új fő rosszfiút, visszatérnek a régi ismerősök is (jó részük Owen Wilson Jedjével az élen bántóan apró és méltatlan szerepben), de igazából a fő konfliktus a legérdektelenebb az Éjszaka a múzeumban 2-ben. Ami valamennyire élvezhetővé teszi a filmet, az az olykor pár másodpercet kapó többi ötlet, többi geg, ami jut a maradék kiállítási tárgyaknak. Azok bemutatásakor látszik igazán, hogy a készítők nem voltak híján elképzeléseknek, csak valamiért a fő sztorira nem maradt energia.
Az új főhősnőt, Amelia Earhartot alakító Amy Adams szerencsére friss fuvallat a sajnos megfáradt filmben (valahol döbbenet, hogy még egy Ben Stiller sem tud semmit pluszt hozzátenni a Múzeum 2-höz), de egyébként csak egy önismétlést látunk, mely végül persze egy látványos fináléba torkollik, de annak is inkább techdemós vagy jelmezbálos hatása van, nem sok katarzist vált ki a nézőből. (Arra ott van a meglepő hepiend előtti nem-hepiend a napfelkeltés sejtetéssel, hogy utána az igazi, cápaugrással felérő hepiendet látva az ember csak ingassa a fejét, hogy ezt komolyan meg merték lépni? Mármint az új tárlatra gondolunk, nem a meglepő találkozásra.)
**
Az Éjszaka a múzeumban 2 leginkább azokra a nézőkre számít, akiknek már az első rész is bejött - mi a másik oldalról azt tudjuk mondani, hogy talán egy fokkal jobb volt a folytatás, mint az első rész, főleg a sztárparádénak köszönhetően, de még így is mélyen alulteljesít a várakozásokhoz képest. Ha gyerekszemmel vizslatjuk a filmet, akkor persze szokás szerint nem lehet mást mondani, mint hogy az ifjoncok maradéktalanul élvezni fogják, hiszen egy ártalmatlan mókáról van szó.
Viszont a (várható) harmadik résszel kapcsolatban lenne egy tanácsunk: csak azért nem kell a történetbe szereplőket hozni, mert ismertek. Ha már megjelennek, akkor valami ötlettel megérné feldobni a jelenlétüket. Lásd például Napóleon hihetetlenül unalmas, a szinkronban Rózsaszín párduc-féle idétlen akcentussal pöszéző karaktere, aki semmit sem tett hozzá a végeredményhez. A kihasználatlan, teljesen felesleges mellékszereplőknél kevés rosszabb dolog van.
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése
