Ötvös Tibor

Borzongató The Descent 2 trailer

Megérkezett a Barlang - The Descent folytatásának első előzetese. A horrorfilm tovább halad az első rész által lefektetett úton és szokás szerint több szörnyet és több áldozatot vonultat fel majd.

Már korábban is beszámoltunk róla, miszerint folytatódik az utóbbi idők egyik legjobb horrorja, a Barlang - The Descent. A szokásos rövid történet és az első képek után a mai napon szerencsére megérkezett az első, igazán látványos és borzongató előzetes is a filmből. Sajnos a bemutató dátuma továbbra sem ismert, de idén valószínű eljut a mozikba a film.


A barlang 2 ott folytatódik, ahol az első rész abbamaradt. Sarah kiszabadult a barlangból és egy közeli benzinkútnál találnak rá ájultan. A kórházban nem szól semmit a csapat többi tagjáról, mivel mentális állapotát komolyan befolyásolták az események. A keresőcsapat azonban magával viszi a barlangba Saraht, aki kénytelen ismét megharcolni a szörnyetegekkel. Ráadásul kiderül, hogy nem ő az egyetlen túlélő.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Nethyrrea #20
    "Hm, későn vettem észre, látom már leírták.. mind1. Hát ha nem is 0.0%, de 0.01%... Lefogadom h a nagy csavar az lesz benne h kiderül h juno lealázta a dögöket, akik megtették királynőjüknek (vagy ilyesmi, értsd a lényeget :) ) és bosszúhadjáratot indít a csaj ellen, ha már leráncigálták :P"

    juno igazából csak azt kapta amit főzött, mivel ő vezette félre a népet, csakhát azzal nemszámolt hogy lesznek helyi albérlők, és kicsit durcásak lesznek emiatt :D
  • Celebrau #19
    Nem véletlenül. Ez tényleg az. Legalábbis az alapja, mert 100 éve azért nem mentek nők barlangászni, főleg nem BMW-vel. :D
    Most néztem meg az elsőt, nekem tetszett.
  • Nazir #18
    Én az első részt is csak 10 percig tudtam nézni mert amúgy is fáradt voltam, és a film sem tett azért semmit, hogy ébren maradjak.
    Arra emlékszem viszont, hogy 1,5 órán keresztűl csak visítást hallottam ami valljuk meg nem nyom sokat a latban horrorfilm esetén.
    Itt csak azt olvastam eddig milyen jó volt mert ez meg az tőrtént meg véres stb.
    Az utolsó horror film amin parázni tudtam az egy Életerő nevű film volt és én is csak 10 éves lehettem.
    Na ennyit a jó horrorfilmekről.......
  • Eriongtk #17
    Szegény csaj, ennek a végét nem fogja látni :D Kicsit sem lesz feltűnő h 2-ra megy le oda, és jön fel egyedül, megint magukkal viszik, merthát ő már ugye volt lent... megint ő jön fel egyedül, megint le viszik.... repeat :D
    Mondjuk trailer alapján érdekes, tetszik h megtalálták a kamerát, trailerből igaz nem sok derült ki de tuti h nem csak hangulatkeltésből rakták oda :)
  • Hoz_Hun #16
    Kicsit olvasgattam a neten:
    3 nap telik el az előző rész óta. Valami olyasmi, hogy a keresőcsapat rossz helyen keresgéli a csajoka mert Juno totál más helyet jelentett le, mint ahova mentek. A feltáratlan barlangrendszer meg senki nem ismeri. A helyi zsaru meg van győződve róla hogy Sara nyírta ki a többi csajt és minden másról csak hazudozik össze-vissza (beazonosítják Juno vérét a ruháján) és ezért magukkal viszik, mert ő már járt ott. Juno meg totál be van kattanva és túlélő módban mászkál fel-alá a barlangrendszerben.
    Amúgy a trailerből kiderül, hogy Juno a másik túlélő. Csak elállatiasodott egy kicsit és írt mint a disznó.
  • Eriongtk #15
    "A barlang 2 ott folytatódik, ahol az első rész abbamaradt. Sarah kiszabadult a barlangból..."
    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    De hiszen nem is igy ért véget, azt csak képzelte, ugy ért véget h kb a semmi közepén volt


    "A kórházban nem szól semmit a csapat többi tagjáról, mivel mentális állapotát komolyan befolyásolták az események. A keresőcsapat azonban magával viszi a barlangba Saraht..."

    EZAZ! Adjatok neki! Sokkterápia :D

    "Ráadásul kiderül, hogy nem ő az egyetlen túlélő."

    Ez egyrészt lol, másrészt kicsit spoiler?

    ---
    Tegnap láttam a filmet, és meg kell mondjam nem vágtam magam hanyatt rajta...Nagyon sok ellentmondás volt benne, 1x megnézhetős...

    "Emlékezetem szerint (javítsatok ki, ha tévedek) a film végén SPOILER!!!! a csaj kiszabadul a barlangból, kocsiba ül és elszáguld (jó befejezés) majd aztán rájön, hogy a menekülést csak hallucinálta és bent rekedt a barlangba (rossz befejezés) de meghalni nem halt meg -csak az előzmények ismeretében az esélye a túlélésre 0,0%-."

    Hm, későn vettem észre, látom már leírták.. mind1. Hát ha nem is 0.0%, de 0.01%... Lefogadom h a nagy csavar az lesz benne h kiderül h juno lealázta a dögöket, akik megtették királynőjüknek (vagy ilyesmi, értsd a lényeget :) ) és bosszúhadjáratot indít a csaj ellen, ha már leráncigálták :P
  • Hoz_Hun #14
    Ez Brit horrorfilm. :)
  • Celebrau #13
    Csak véletlenül emlékeztet ez engem egy Lovecraft novellára?
  • Nethyrrea #12
    végülis juno halálát nemlehetett látni az egyben, csak azt hogy megy felé egy nagy rakás ilyen gollam, azt már nem mutatták utána mitörtént, csak hallani lehetett ahogy sikítva csépeli őket. gondoltam hogy ő lesz az egyik túlélő, viszont nagyon kíváncsi leszek arra hogy mitfognak egymással csinálni ezek a csajok ott lent :D
  • ddt500 #11
    Úgy látom UZI-t most sem vittek magukkal. Csak ezt nem szeretem az amcsi horrorfilmekben, hogy egy olyan országban ahol egy emberre öt kézifegyver jut amikor kéne nincs egy se. Ha meg van akkor nem ér semmit vagy rögtön elejti stb. stb. Pl. Sikoly mire előkerül a pisztoly kiirtották a fél várost.