Szekeres Viktor

Újabb nagy komikus veszi célba a tévéképernyőt

Egyre több színész vállal be tévésorozatokat. Van, aki azért, mert nem nagyon keresik mozis producerek, más pedig így akar levezetni vagy éppen biztos bevételhez jutni, ami a fene nagy válságban mindig jól jön.

Az NBC úgy döntött, hogy a 2009/10-es évadra egyik sorozatába, természetesen egy komédiába, leszerződteti azt a Chevy Chase-t, akit talán a Vakáció-filmekből vagy a Golfőrültekből ismerhetünk leginkább, de az elmúlt években inkább tévés karrierjét próbálta kiteljesíteni, hiszen olyan sorozatokban szerepelt egy vagy több rész erejéig, mint a Testvérek, az Esküdt ellenségek vagy a Chuck. (Sőt, a 65 éves színész egy svéd sorozat, a Hjalp pár epizódjában is feltűnt.)


Legújabb sorozatának (melynek főszereplője lesz) címe Community és a tervek szerint ősszel indulna el. A történet pedig egy ifjú jogászról szól, aki miután elveszti diplomáját, egy közösségi iskolában kénytelen tanárként állást vállalni, ahova csak olyan diákok járnak, akik valamilyen szempontból problémásak vagy annak idején nem szereztek diplomát és most pár gyerek után vagy a nyugdíjas évek alatt ezt próbálják pótolni. Chase is egy ilyen öreget fog alakítani.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • TeDDyRuSh #3
    Ez tök jó sorozatnak tűnik:)
  • csuszi #2
    szeretem chevy chase-t. olyan mint bud spencer és terrence hill. nemtom miért, meglátom és rögtön vigyorgok:)
  • zorrobomber #1
    Hát a Chuck-ban elég vérszegény volt...