SG.hu·

Az országos tévék felfedezik a focit

A TV2 kapta a Bajnokok Ligáját, a TV6 elbukta és a Story tévé is versenyben volt. S míg a UPC-sek szívják a fogukat, addig az RTL a magyar NB1-gyel vigasztalódik.

Tavaly már mi is megszellőztettük, hogy a TV2 eséllyel pályázik a labdarúgó Bajnokok Ligájának közvetítési jogaira, s ebből ma valóság lett, ugyanis a csatorna bejelentette, hogy megszerezték 3 évre a BL országos közvetítési jogait. Vagyis a TV2 lesz az egyetlen országosan fogható csatorna, mely világszínvonalú klubfocit fog adni rendszeresen. (Az országos kitétel természetesen arra utal, hogy "nem az RTL Klub és nem az MTV".)

A jogokról már korábban lemondott az m1 és úgy tűnik, hogy a mostanság válogatott- és gálameccsekkel tréningező RTL Klub ajánlatát is sikerült felüllicitálnia a TV2-nek. A csatorna a tervek szerint 2009 augusztus végétől keddenként fog jelentkezni a meccsekkel, a tervek szerint nem csak helyszíni kommentálással, hanem a tervek szerint sok minden mással is. A közvetítések 20:30-tól kezdődnének. Látni lehet majd a világ legjobb csapatainak bevonulásait, tudósításokat a helyszínről, sőt, még a rendező városokat is megismertetik a nézőkkel, a meccsek előtti interjúkról nem is beszélve. Ezeket kiegészítendő stúdióbeszélgetésekben szakértők elemzéseit lehet hallgatni, s a meccsek után is játékos-, valamint edzői interjúkra kerülhet sor.


Azt egyelőre még nem tudni, hogy ki lesz a mérkőzések riportere, de a TV2 keresi a legmegfelelőbb, valószínűleg külsős embert. Egy azonban biztos, hogy a Tények riporterének, Németh Balázsnak kulcsszerepet szán mindebben a csatorna. A csatorna, mely a BL-közvetítéseket kiegészítendő a Szuper Kupát is közvetíteni fogja, valamint az élő közvetítés után a többi aznapi összecsapás összefoglalóját is leadja, sőt, egy hétvégi BL-magazinra is számítani lehet. (A híradások szerint a BL internetes jogait is a TV2 kapta.)

A heti egy fix mérkőzés mellett további meccseket is lehet látni itthon élőben, de azok már kábeltévén kerülnek adásba és nem a TV6-on. Egyes információk szerint a DigiTv-tulajdonosok örülhetnek majd, hiszen a kábelszolgáltató egy saját BL-csatornát fog indítani, ahol megtekinthetőek lesznek a TV2-ról lemaradó meccsek. Üröm az örömben viszont, hogy a nagyobb szolgáltatók, mint például a UPC vagy a T-család leányvállalata csekély valószínűséggel fogja befogadni adói közé a konkurencia gyermekét.


A TV2-nek emellett csütörtök éjféltől élő ismétlési joga is lesz mérkőzésekre. A kábeles sugárzásra természetesen pályázott a Tv6 is, de lemaradt róla, s a Viasat csatornája mellett a Story Tv is megpróbálkozott a jogok megszerzésével. A tipikusan presztízsberuházásról lemondott közszolgálati televízió vigasztalódhat azzal a ténnyel, hogy több milliárd forintért megszerezte a 2010-es és 2014-es labdarúgó világbajnokságok közvetítési jogait, s ezen beruházását még a 2012-es nyári olimpia jogaival is nyakon önthették. Ezek mellett pár idei és jövőre rendezendő, magyar szempontból érdekes világverseny, valamint a Moto GP futamai fogják a csatorna sportportfólióját képezni.

A foci

Szeretem a focit72% (359)
Utálom a focit17% (85)
Tartózkodom9% (47)

Összesen 502 szavazat

A TV2 BL-je ellen az RTL Klub magyar focival próbálja meg felvenni a kesztyűt, ami nem is meglepő, hiszen a sportcsatornákon is nézettebbek szoktak lenni a magyar meccsek, mint a külföldi rangadók. A tervek szerint a jelenleg legnézettebb magyar kereskedelmi csatorna beszáll a Sport Tv és a Duna tévé mellé (s viszi magával a Sport Klubot és a Cool-t), hogy szombat délben adja a hazai bajnokik egy-egy arra érdemes darabját. Érdekes kikötés azonban, hogy egy szezonban egy csapat csak hatszor kerülhet képernyőre, így a fradista drukkereknek sem kell lemondaniuk a helyszíni szurkolásról, csak azért, mert elkényelmesedtek.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Liverpoolos2009. 06. 03.. 15:53||#26
szerintem arra értették hogy több volt a nézõ látta az egész magyar bajnokságot a TVben, mint azt a 8 vagy mennyi BL meccset.
© LaszloLedzenyi2009. 05. 04.. 17:40||#25
a tv2 õn Józsibarát fogja közvetíteni urigellerel a bl-t a retekklubbon meg gyõzike-pákó páros, végülis sebaj a foci értelméhez és színvonalához ezek a karakterek tökéletesen megfelelnének.
© Vogel2009. 05. 04.. 15:56||#24
kettõt!
© Jubei2009. 05. 03.. 15:05||#23
atomot a focistákra
© Etinger2009. 05. 01.. 22:33||#22
Gondolom lenne pár indok, aminek okán mi meg Téged nevezhetnénk 'gyps'-nek. Hogy ne menjek messzire, a kommented mondanivalója alapján.... 😉
© winnie2009. 05. 01.. 21:19||#21
mármint magyar, úgy érted, nem? mi abban a meglepõ, ha egy magyar ember magyar meccset néz? nyilván a többséget jobban érdekli, hogy mit csinál a kedvenc csapata vagy annak egyik vetélytársa, mint pár milliárdos rohangálása.
© Sippie2009. 05. 01.. 19:50||#20
nézettebb a magyar foci??? kezdjük ott hogy nincs is olyan jelenleg hogy magyar foci... másrészt ha ez igaz, akkor sok gyp-s élhet kis hazánkban.
© sandor42009. 05. 01.. 17:09||#19
Minél kevesebb foci van, annál jobb. Ha meg úgyse nyereséges közvetíteni, akkor külön örülök, hogy egyre kevesebb meccset adnak. Csak egyszer érném meg, hogy foci helyett nem a szellemekkel suttogó, meg a vacsoracsata megy, hanem pl az egy idõben vasárnap éjjel egy körül adott képírók lesznek 20:00-ás kezdéssel. Ja, és a barátok közt véget ér...
© Inquisitor2009. 05. 01.. 15:34||#18
OFF: bekénne valahová tenni a hírekbe, hátha mást is érdekelne:

2009. május 1-jével elindult az RTL Klub szabadon fogható tesztsugárzása
© winnie2009. 05. 01.. 10:53||#17
elõ kell fizetni rá. ez a koncepció, ezért ruháztak be, hogy elõfizetõt szerezzenek. farkastörvények.