Szekeres Viktor

Jason Statham mindenkit agyonvert

Ezen hasábokon az elmúlt hetekben, hónapokban egyre nagyobb lelkesedéssel vizsgáljuk, hogy mire is bukik a magyar közönség, mi a tuti recept, ha tévében vagy moziban akarnak filmet bemutatni a csatornák, a forgalmazók, vagyis, hogy Bud Spenceren és Steven Seagalon kívül akad-e olyan Jolly Joker, akit mindig hajlandóak vagyunk megnézni.

A tévén adott filmek esetében van, aki a régi, mindig leadható klasszikusokra esküszik, van, aki a vadonatúj, szinte még ropogós filmekre. Akad, aki szerint egy sztárral bármit le lehet nyomni a nézők torkán, mások szerint pedig a cím a fontos: elég, ha betesszük a "gyilkos" vagy a "halálos" szócskát előtagnak és máris leül a képernyő elé a pereputty. (Mozis címadásoknál bezzeg tiltott eme két szó.) De Egy és Egyetlen igazság nincs, hiszen a fenti kitételekre is akadtak jó, illetve rossz példák az elmúlt hetekből.

Vegyük a legutóbbi hetet és máris csodálkozhatunk, hogy bár két hete még alig egymillió nézővel is legnézettebb tudott lenni egy film, ezúttal 1,82 millió néző kellett a koronához, amit az a Szállító hozott, ami közel sem mondható új filmnek, ráadásul az a Jason Statham szerepel benne, akinek itthon (és Amerikában), a mozikban szinte minden filmje megbukott. (Oké, a Szállító 3. meglepően sikeres volt.)

Statham filmje az RTL Klubot repítette a heti filmes nézettségi lista első helyére, pedig a TV2 9 és fél randija előzetesen korrekt konkurenciának látszott, hisz nem elég, hogy inkább a női közönséget célozta meg, de még viszonylag friss is volt, valamint a mozikban is sikert aratott. Tévében viszont az alig 660 ezer nézőnek "köszönhetően" még az m1 is jobban teljesített a Csináljuk a fesztivált - A szólás szabadsága duóval.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • schrank #3
    kit érdekel ha nem új film a jó film , ezekkel a 9 és fél romantikus vígjátéknak csúfolt okádékokkal meg menjenek a ...szomba (most néztem ez valami magyar szar a mi adónkból)
  • kukacS3K #2
    cranket már nyomatták tvben, sztem ha mégegyszer leadnák az is szépen hozná a nézettséget a moziba meg jön a kettő egyáltalán?
  • AZTA #1
    Majd a crank 2 hátha több embernek fog tetszeni :D