Szekeres Viktor

Csatornát váltott Havas Henrik

A Tanár úr, vagyis Havas Henrik rajongói nehéz helyzetbe kerültek, amikor is idoljuk az RTL Klub után a TV2-től is távozott, hiszen a Story tévés interjús műsor megtekintésére már nem mindenkinek volt lehetősége.

Havas ugyanis a pár napja bemutatott ATV-s produkció, a Hőmérő műsorvezetője lett. Az új műsor beleillik a hírműsorainak szerkezetét átalakító csatorna terveibe, s afféle háttérmagazinként fog funkcionálni, melyben a tervek szerint a honi közbeszédben megtalálható gyűlölködés helyett inkább indulatmentes vita és érvelés fog elhangozni a két ellenkező álláspontot képviselő meghívott között, hogy aztán a stúdió 50 fős közönsége "igen" vagy "nem" szavazattal reagáljon az elhangzott érvek minőségére.

A Hajdú Péter leigazolásával felfuttatott ATV-n tehát megvan az esély korrekt nézőszámra, s ha már szóba került Hajdú, akkor nem szabad azt sem feledni, hogy pár hónapja éppen ő költöztette át egyik sikerműsorát a Story tévére (miközben a másikat az ATV-n hagyta).

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Narxis #1
    "melyben a tervek szerint a honi közbeszédben megtalálható gyűlölködés helyett inkább indulatmentes vita és érvelés fog elhangozni a két ellenkező álláspontot képviselő meghívott között"

    Hahahaha, Havas leoszt mindenkit ahogy szokta, másrészt az ATV az egyik oldal szócsöve mint ahogy a HirTV a másiknak, El tudom képzelni, hogy milyen igenek és nem-ek fognak ott születni...