Szekeres Viktor

Ismét együtt a 90-es évek kultikus komédiájának csapata

Erre sem sokan számítottak, hiszen a szereplők útjai sorozatuk lezárását követően eltértek egymástól, s bár egyik-másik szereplő olykor összefutott egy közös szériában, azonban a csoportos egymásra találás ősszel fog megtörténi először.

Hogy milyen körülmények között, azt nem tudni, a helyszín azonban már tuti: Larry David Félig üres (Curb Your Enthusiasm) című komédiája. És, ha már Larry David, akkor egyértelmű, hogy a Seinfeld szereplőgárdája lesz ismét együtt látható: Jerry Seinfeld, Julia Louis-Dreyfus, Jason Alexander, és Michael Richards.


Nálunk a Félig üres érdekes pályát futott be, hiszen az első pár évad, bár megjelent DVD-n, de sosem került leadásra a tévében, sem az HBO-n (amely, a szlogen szerint nem tévé). Mindössze tavaly vállalta be az HBO Comedy a sorozat premierjét, s kellemes meglepetésként ekkor szinkron is készült a Félig üreshez.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Loverman #9
    a csaj a főszereplő a Christine kalandjai-ban, legalább ezt tudhatná valaki.
  • winnie #8
    ??

    szerintem a kultot nem az határozza meg, hogy neked mi tetszett:) a rém rendes inkább 80-as évek (de az kultikusnak mondható), a friends meg nem hinném, hogy kultközelben lenne, hiszen csak egy kommersz sikersorozat.

    mellesleg durva belegondolni, hogy a seinfeld még 98-ban a fináléval 76 milliós nézettséget hozott (minden idők 3. legnézettebb sorozatzárója) és, hogy jerry seinfeld 5 milliós epizódonkénti fizetésért sem ment bele a 10. évadba.

    az meg már galaktikus, hogy jerry seinfeld csak 1999-ben 267 millió dollárt keresett a sorozattal (larry david csak 242 milliót), azóta már csak évi 60-80 milliót azzal, hogy stadionokat tölt meg egy-egy fellépéssel és ugye ez volt az első sorozat, ahol egy perc reklám több mint egymillió dollárba került.
  • azirafael #7
    90-es évek kultikus sorozata... az a Jóbarátok vagy a Rém rendes család...
  • cateran #6
    Illene ismerni,mert adta az Rtl klub? Nem semmi....vagy csak úgy illene ismerni? Atyaisten, életem nem is lehet teljes,míg mindent meg nem tudok róla....ki a rosseb ez? Mesélj please..a te szavad izgalmasabb mint a száraz infok a netről...
  • TeDDyRuSh #5
    Igen, pár teszt rész le ment itthon is. Szerintem jó sorozat. Nem az az átütő sikerű, de lehetett tudni, hogy ha leülsz elé akkor nem fogsz unatkozni.
  • kalapos01 #4
    A Seinfeld? Az egyik legnagyobb sorozat volt. Azért, ha a sorozatot nem is, de Jerry Seinfeldet illene ismerni. (Itthon adta egy ideig az RTL Klub.)
  • Narxis #3
    wtf ez?
  • Irwine #2
    Kik ezek és milyen sorozat? :D
  • torcipepe #1
    életemben nem láttam még egyiket sem