Szekeres Viktor

Az Utolsó gyémántrablás lett a legnépszerűbb film

Míg múlt héten az országos kereskedelmi tévék nézői a Karib-tenger kalózaiért voltak oda, addig ezen a héten leginkább az Utolsó gyémántrablás és a Pofa be! indult legnagyobb eséllyel a nézők kegyeiért folytatott versenyben.

A győztes pedig a vasárnap este adott Az utolsó gyémántrablás lett (1,52 millió néző), mely magabiztosan győzte le a konkurencián vele egy időben adott Bridget Jones naplóját (899 ezer néző). A TV2 heti legsikeresebb próbálkozása a szombat esti Pofa be! volt majdnem 1,1 millió nézővel, de a vele egy időben adott RTL-es Zorró álarca sem maradt le sokkal a francia komédia mögött. Érdekesség, hogy a tévénézőket nem nagyon érdekli, ha frissen, ropogósan kerül egy film bemutatásra, hiszen a tavalyi mozipremier, az Éjszaka urai Mark Wahlberggel szombat este simán kikapott Vin Diesel, Túl a mindenen című jópár éves próbálkozásától.

Azzal pedig már nem mondunk újdonságot, hogy ezúttal is inkább a fiatalok, a 18-49 évesek döntöttek úgy, hogy filmet (vagy sorozatot) néznek az RTL Klubon és a TV2-n, hiszen a 18 évesnél fiatalabb gyerekek, valamint az 50 fölöttiek még nem annyira Amerika-központúak. Ők továbbra is jobban preferálják a magyar produkciókat, a hazai híradókat, játékokat, celebekről szóló műsorokat, valamint a honi gyártású szappanoperákat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • xido #2
    Szeretem a Zorrot meg Bridget Jones-t,de már nálam is érdektelenségbe fulladnak,hogy fél évente valahol mindig láthatom őket...Reno meg megunhatatlan volt és a Gyémántrablást se láttam még 2nél többször:)
  • torcipepe #1
    megnéztem az ismertetőket: az Éjszaka urai: '80-as évekbeli gengszterfilm, thriller. ezzel szemben áll egy sablonos bosszúfilm, Vin Diesel nevével.
    a név alapján a Túl mindenen a nyerő, legalábbis azzal kezdi a kedves néző és ha már oda kapcsolt, akkor érdekelni fogja a vége is.