SG.hu·
Valkűr - Tom Cruise ölte meg Hitlert
Mit nekünk történelemhamisítás! Eddig is sokan gyanították, de most már szinte biztos, hogy Tom Cruise-nak köze volt Hitler megöléséhez.
Aki valamennyire is jó történelemből, az persze tisztában van azzal, hogy pontosan mi lesz a film végkimenetele, de azért a többieknek (kettes-hármasok, helló!) sem lőnénk le a poénokat. Inkább azon merengenénk el, hogy vajon mi lehet a Valkűrhöz hasonló filmek, a háborús, egyéb történelmi mozik sikerének a titka. Ezek esetében ütközik ki leginkább, hogy egyes filmek esetében egyáltalán nem a befejezés vagy a várakozás izgalma a lényeges, hanem a bennünk bújkáló feszültség, hogy nem tudjuk hova is fut ki a történet. A lényeg mindig is a megvalósítás volt, a sok apró részlet.
És a Valkűr itt bukik meg, a megvalósításon. Érezhették ezt a készítők is, hiszen eleinte nyárra tervezték a premiert, majd azt csúsztatták pár héttel, sőt, idővel 2009. februárjára került a bemutató dátuma, hogy végül december végén kerüljön sor a nagy napra. Ez köszönhető volt egyrészt az újraforgatásoknak, kiegészítéseknek, másrészt pedig annak, hogy nehezen találták a Valkűr kezdőjelenetének forgatási színhelyét. (Ki hinné, hogy ekkora jelentősége van mindennek, de Hollywood mindig is nagyon alapos volt.)
Persze még mielőtt a bukás szó negatív érzetet keltene valakiben, sietve leszögeznénk, hogy a Valkűr nem rossz film, sőt, korrekt, nézhető, j... j... j..., á, nehéz leírni, hogy jó, mert ugyan jó, azonban a jelző mögé muszáj odatennünk a "de" szócskát. Igen, a Valkűr tipikus "jó, de..."-film. De ne szaladjunk ennyire előre. A történet középpontjában Claus von Stauffenberg áll, aki a Hitler elleni sok merénylet közül az egyikben, az 1944. júniusiban vett részt. A sztori nem annyira róla szól, inkább az összeesküvés részleteit mutatja be, hogy miképpen is működik egy puccsra törő gépezet, hogy miért nem lehetett simán egy olyan formátumú ember életére törni, mint a bajuszkás führer volt.
A merényletre való koncentrálás a legfőbb erénye és egyben gyengéje is a Valkűrnek. Egyrészt a folyamatosan fogyó idővel és a hatalmas téttel megteremtik a kellő feszültséget és pörgőssé teszik a filmet, viszont emiatt a karaktereket jóval kevésbé sikerül kidolgozni. Hiába ismerjük nagyon jól Stauffenberg indítékait, motivációit, hiába kap több jelenetet Stauffenberg, mint magánember, mindez kevésnek tűnik karaktere szemontjából. Bár még így is jóval kidolgozottabb figura, mint Henning von Tresckow (Kenneth Brannagh), Friedrich Olbricht (Bill Nighy) vagy Erich Fellgiebel (Eddie Izzard) karaktere - az más kérdés, hogy az említett színészek remek teljesítményének köszönhetően a puccsisták jellemrajzainak hiánya fel sem tűnik a nézőknek.
A Valkűr egy feszes háborús thriller, melyet olykor elég fura nézni a hollywoodi rablós-átverős filmekhez szokott szemeknek, mert korántsem vérprofi tervet dolgoznak ki a konspirálók, ráadásul az előre nem látható nüanszok nem a puccsisták malmára hajtják a vizet és a sors sem feltétlenül kegyes hozzájuk.
(Egyébként Stauffenbergről több film is készült korábban, így akit érdekel a téma, annak mindenképp érdemes megnéznie még egy-kettőt. Bár most felesleges lett volna hasonlítgatni az új verziót a régebbiekhez, de ajánlott a Stauffenberg - A Valkür hadművelet (Stauffenberg) című német film, mely sokkal inkább koncentrál a grófra és életére, körülbelül a felénél történik meg az, ami Tom Cruise Valkűrjének elején, de az 1990-es amerikai Megölni Hitlert (Plot to Kill Hitler) is érdekes lehet újranézni. Szerencsére mindkét említett film megjelent itthon is DVD-n, így aki akarja, szélesítheti látókörét és talán a Valkűrt is más fényben fogja látni.)
Mint már említettem, a Valkűr egy "jó, de..."-film, melynek megtekintését egy percig sem bánja az ember, sőt, még az is lehet, hogy idővel újranézi, azonban mégis lehet némi hiányérzetünk. Megtekintése után ott zakatolhat sokak fejében, hogy talán sokkal jobb is lehetett volna a film - más kérdés, hogy mi sem tudjuk, hogy mivel lett volna a minősítésből eltüntethető az a fránya "de" szócska.
Bryan Singer nem vállalt egyszerű feladatot azzal, hogy amerikai filmet készített a németekről (gondoljunk bele, mi lenne, ha Hollywood leforgatna egy filmet a nagy magyar nemzeti hősökről). Valahogy minden sterilnek tűnik benne és még a film vége sem váltja ki a megfelelő érzelmeket a nézőkből. Ennek a karakterek már említett kidolgozatlansága, túlzott sarkítottsága (ahogy azt Amerika elképzeli) is lehet az oka, hiszen, ha visszaemlékszünk az elmúlt pár év német háborús filmjeire, akkor tudatosul bennünk, hogy zömük még most is képes érzelmeket előcsiholni belőlünk.
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése
Aki valamennyire is jó történelemből, az persze tisztában van azzal, hogy pontosan mi lesz a film végkimenetele, de azért a többieknek (kettes-hármasok, helló!) sem lőnénk le a poénokat. Inkább azon merengenénk el, hogy vajon mi lehet a Valkűrhöz hasonló filmek, a háborús, egyéb történelmi mozik sikerének a titka. Ezek esetében ütközik ki leginkább, hogy egyes filmek esetében egyáltalán nem a befejezés vagy a várakozás izgalma a lényeges, hanem a bennünk bújkáló feszültség, hogy nem tudjuk hova is fut ki a történet. A lényeg mindig is a megvalósítás volt, a sok apró részlet.
És a Valkűr itt bukik meg, a megvalósításon. Érezhették ezt a készítők is, hiszen eleinte nyárra tervezték a premiert, majd azt csúsztatták pár héttel, sőt, idővel 2009. februárjára került a bemutató dátuma, hogy végül december végén kerüljön sor a nagy napra. Ez köszönhető volt egyrészt az újraforgatásoknak, kiegészítéseknek, másrészt pedig annak, hogy nehezen találták a Valkűr kezdőjelenetének forgatási színhelyét. (Ki hinné, hogy ekkora jelentősége van mindennek, de Hollywood mindig is nagyon alapos volt.)
Persze még mielőtt a bukás szó negatív érzetet keltene valakiben, sietve leszögeznénk, hogy a Valkűr nem rossz film, sőt, korrekt, nézhető, j... j... j..., á, nehéz leírni, hogy jó, mert ugyan jó, azonban a jelző mögé muszáj odatennünk a "de" szócskát. Igen, a Valkűr tipikus "jó, de..."-film. De ne szaladjunk ennyire előre. A történet középpontjában Claus von Stauffenberg áll, aki a Hitler elleni sok merénylet közül az egyikben, az 1944. júniusiban vett részt. A sztori nem annyira róla szól, inkább az összeesküvés részleteit mutatja be, hogy miképpen is működik egy puccsra törő gépezet, hogy miért nem lehetett simán egy olyan formátumú ember életére törni, mint a bajuszkás führer volt.
A merényletre való koncentrálás a legfőbb erénye és egyben gyengéje is a Valkűrnek. Egyrészt a folyamatosan fogyó idővel és a hatalmas téttel megteremtik a kellő feszültséget és pörgőssé teszik a filmet, viszont emiatt a karaktereket jóval kevésbé sikerül kidolgozni. Hiába ismerjük nagyon jól Stauffenberg indítékait, motivációit, hiába kap több jelenetet Stauffenberg, mint magánember, mindez kevésnek tűnik karaktere szemontjából. Bár még így is jóval kidolgozottabb figura, mint Henning von Tresckow (Kenneth Brannagh), Friedrich Olbricht (Bill Nighy) vagy Erich Fellgiebel (Eddie Izzard) karaktere - az más kérdés, hogy az említett színészek remek teljesítményének köszönhetően a puccsisták jellemrajzainak hiánya fel sem tűnik a nézőknek.
A Valkűr egy feszes háborús thriller, melyet olykor elég fura nézni a hollywoodi rablós-átverős filmekhez szokott szemeknek, mert korántsem vérprofi tervet dolgoznak ki a konspirálók, ráadásul az előre nem látható nüanszok nem a puccsisták malmára hajtják a vizet és a sors sem feltétlenül kegyes hozzájuk.
(Egyébként Stauffenbergről több film is készült korábban, így akit érdekel a téma, annak mindenképp érdemes megnéznie még egy-kettőt. Bár most felesleges lett volna hasonlítgatni az új verziót a régebbiekhez, de ajánlott a Stauffenberg - A Valkür hadművelet (Stauffenberg) című német film, mely sokkal inkább koncentrál a grófra és életére, körülbelül a felénél történik meg az, ami Tom Cruise Valkűrjének elején, de az 1990-es amerikai Megölni Hitlert (Plot to Kill Hitler) is érdekes lehet újranézni. Szerencsére mindkét említett film megjelent itthon is DVD-n, így aki akarja, szélesítheti látókörét és talán a Valkűrt is más fényben fogja látni.)
Mint már említettem, a Valkűr egy "jó, de..."-film, melynek megtekintését egy percig sem bánja az ember, sőt, még az is lehet, hogy idővel újranézi, azonban mégis lehet némi hiányérzetünk. Megtekintése után ott zakatolhat sokak fejében, hogy talán sokkal jobb is lehetett volna a film - más kérdés, hogy mi sem tudjuk, hogy mivel lett volna a minősítésből eltüntethető az a fránya "de" szócska.
Bryan Singer nem vállalt egyszerű feladatot azzal, hogy amerikai filmet készített a németekről (gondoljunk bele, mi lenne, ha Hollywood leforgatna egy filmet a nagy magyar nemzeti hősökről). Valahogy minden sterilnek tűnik benne és még a film vége sem váltja ki a megfelelő érzelmeket a nézőkből. Ennek a karakterek már említett kidolgozatlansága, túlzott sarkítottsága (ahogy azt Amerika elképzeli) is lehet az oka, hiszen, ha visszaemlékszünk az elmúlt pár év német háborús filmjeire, akkor tudatosul bennünk, hogy zömük még most is képes érzelmeket előcsiholni belőlünk.
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése
|
Valkűr (Valkyrie( Rendező: Bryan Singer Forgatókönyvíró: Christopher McQuarrie, Nathan Alexander Zeneszerző: John Ottman Operatőr: Newton Thomas Sigel Producer: Gilbert Adler, Christopher McQuarrie, Bryan Singer szereplők: Tom Cruise (Claus von Stauffenberg) Kenneth Branagh (Henning von Tresckow) Manfred-Anton Algrang (Albert Speer) David Bamber (Adolf Hitler) Tom Wilkinson (Friedrich Fromm) Bill Nighy (Friedrich Olbricht) Matthias Freihof (Heinrich Himmler) Eddie Izzard (Erich Fellgiebel) Terence Stamp (Ludwig Beck) Carice van Houten (Nina von Stauffenberg) |
