Szekeres Viktor

A Tök állat a kedvenc

Egy tévécsatorna akkor bír jó programmingosokkal, ha azoknak sikerül kitaktikázniuk, hogy a nézők milyen filmre harapnak. Ennek során egyrészt a film esetleges mozis sikereit, az eddigi sugárzások számát és nézettségét is mérlegelni kell.

Volt már arra példa, hogy egy itthon hatalmas sikert arató mozifilm a tévében senkit nem érdekelt, s volt, hogy több mint 2 millió embert ültetett a képernyők elé, mint ahogy videóra gyártott harmadosztályú kaland- vagy katasztrófafilm is volt number one, mint ahogy szégyenszemre bukó is. Sőt, a TV2 és az RTL Klub nem egyszer előadta azt a trükköt, hogy míg egy film az egyik csatornán többször is gyengén szerepelt, a másikon sikert aratott.

Persze sok minden múlik a vetélytársakon, hiszen olykor az ember csak azért nézi az egyik csatornát, mert a másikra nem kíváncsi. Hogy múlt héten melyik film esetében mi volt a nézettséggeneráló tényező, azt majd az okosak eldöntik, mi csak a tényeket interpretáljuk, miszerint január 26-a és február 1-e között a Rob Schneider-féle Tök állat volt a legnézettebb (01.31, 19.30, RTL - 1,614 millió néző), míg a második helyet az első két részével is taroló Indiana Jones-utánérzés, a Jack Hunter - A menny csillaga (02.01, 20.05, RTL - 1,605 millió néző) szerezte meg. Előbbi meglepetésre a szinte mindig biztos befutó Jackie Chant verte (a TV2 az Iker hatást adta 707 ezer nézőnek), míg utóbbi a Magánürügy című csajos filmet (895 ezer néző).

Ami talán meglepetés lehet, hogy a tudatosabban választó fiatalok, a 18-49 évesek körében a hét legnézettebb filmje a Jack Hunter 3. lett, 822 ezren voksoltak rá. Sőt, Ivan Sergei filmje nemcsak a filmek között, hanem minden produkciót (Barátok közt, Vacsoracsata, Fókusz) tekintve is a nézettségi lista élén végzett.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • winnie #9
    ott a pont. magyar tévében, ami zs-kategóriás az nem lehet sikeres. logikus...

    (én nem láttam az ikerhatást. nem tudom, milyen. te megnézted. tudod, milyen. megnézted annak ellenére, hogy zs. miért? mert akkor még nem tudtad, hogy zs vagy kevésbé kifinomult az ízlésed. szóval, hogy lenne már egy siker vagy nem siker függvénye a film minősége?)
  • Mardel #8
    Az ikerhatás az valami hihetelen zs kategória, mit vártak tőle?
  • AzUs #7
    Jó.. rajtad kívül? Amúgy miért érdekel? Szvsz kurvára uncsi téma, főleg, hogy tv-t se nézek..na mind xd
  • Etinger #6
    Engem.
  • lac14 #5
    most komolyan, ezek a hirek érdekelnek valakit?:D
  • AZTA #4
    engem meg se kérdezett senki hogy melyiket néztem.. úgy kéne írni hogy (01.31, 19.30, RTL - 1,614 millió néző), a teljes lakosság körében persze csak azoknál akiknél van beépítve mérőkészülék :D
  • viizo #3
    nem ő alapozza erre, hanem a hirdetők: nekik a legfontosabb kereskedelmileg a 18-49 éves korosztály, őket szokás hívni ilyen berkekben 'tudatos fogyasztóknak'.
  • Dakkon #2
    tudtam h ezt valaki be fogja kérdezni!
    Nem tom mennyi vagy, de te nem tudatosan választod, h mit nézel meg este, ha otthon maradsz/vagy? Ha minden csatornán vmi ócskaság megy, akkor keresel valami filmet valahol (net) és nézed azt. Nézd meg a szüleidet. Ha nem megy semmi a tv-ben, a tv akkor is megy akármelyik csatonán, csak max olvasnak alatta.
    Szerintem helytálló hogy ezen korosztály (főleg az alsó határon) tudatosabban választ!
  • kandeláber #1
    Mire alapozod, hogy a 18-49 tudatosabban választ, mint a többi?