Szekeres Viktor

Még mindig a Cobra 11 Magyarország kedvenc sorozata

Hozhatnak a kereskedelmi televíziók bármilyen amerikai sikersorozatot, a magyar nézők továbbra is saját házuk tájára, illetve a környező országok problémáira kíváncsiak - a két hazai szappanopera nézettsége veri a szupersorozatokét.

Az viszont talán meglepőbb, hogy a német autópálya rendőrök gondokkal és látványos robbanásokkal teli életét elmesélő Cobra 11 is könnyedén hagyja le a Helyszínelőket, Doktor House-t és az NCIS gárdáját, hiszen az akciósorozat egy kis megingástól eltekintve (nevesítsük: Lost - Eltűntek 1. évad első pár része) immáron évek óta a legnézettebb sorozat hazánkban.

Éppen ezért, már jó ideje kibérelte a vasárnap este 7 órás időpontot, ahol is biztosan veri a TV2 Naplóját (olykor össznézőszámban is, de a 18-49 évesek körében szinte mindig), legutóbb például 718 ezer, kereskedelmileg fontosnak tartott nézővel győzedelmeskedett, miközben a legtöbb sorozat még az 500 ezret sem érte el. Azt persze nem tudni, hogy a siker a sorozatnak vagy az időpontnak köszönhető, hiszen a diadalok folytán az RTL Klub nem is próbálkozott más sorozattal a Cobra 11 helyén, mivel oktondiság lenne megbolygatni a tutit.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)