SG.hu·

Itthon is újra mozikba kerül a Sötét lovag

Amerikában a Sötét lovag az Oscar-jelölés(eke)t megelőlegezendő ismét mozikba kerül, hogy a Warner még egy kis pénzmagot lásson minden idők második legnagyobb amerikai bevételét termelő filmből, de kiderült, hogy itthon is lesz SL-újrapremier.

Az efféle másodszori bemutatókat csak a meglepetésfilmek érik meg, hiszen általában egy film bevételei az Oscar-jelölések kihirdetése után ugrásszerűen megnőnek. A decemberben bemutatott, direkt az Oscarra készített filmek ilyenkor szoktak növelni a kópiaszámon, hogy az ingyen hírverés hatására még többen tekinthessék meg a sok Oscarra jelölt alkotásokat.

Azonban míg ezt az év végi filmek minden további nélkül megtehetik, az év első felében, háromnegyedében bemutatott filmek sokkal nehezebb tudják lefölözni a nominációk által hozott hasznot, hiszen a nem Oscarra gyártott mozifilmek zöme februárra már rég kikerül a mozikból, sőt sokszor DVD-n is megjelenik. Ilyenkor, mint a Gladiátornál vagy a Sötét lovag esetében egy limitált időszakra szóló újrapremier keretében a legnagyobb rajongók és a DVD-t megvenni nem szándékozók még egyszer utoljára megnézhetik a szóban forgó filmet.

Nálunk a hasonló húzás meglehetősen ritka, hiszen egy Oscar-jelölés sem hoz számottevő növekedést a bevételben, főleg, hogy a legtöbb Oscar-esélyes film a nominációk kihirdetése után (de a díjak odaítélése előtt) kerül mozikba. Épp ezért tiszteletreméltó és meglepő gesztus az Intercomtól, hogy a tavalyi év idehaza nyolcadik legsikeresebb filmje, a Sötét lovag február 12-től ismét látható lesz a hazai mozikban.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© JASON132009. 01. 24.. 10:56||#24
Anyád nem volt olyan jó mikor apáddal kefélt hogy ilyen balfasz gyerek lett az eredmény...
© winnie2009. 01. 22.. 20:52||#23
3D?? nem lett volna semmi, ha 3d-ben forgatták volna😊
© Gauge2009. 01. 22.. 19:05||#22
3D-s verzió is lesz?
© kalapos012009. 01. 22.. 14:10||#21
Köszönjük, hogy megosztottad velünk, de a hírben nem látom a neved, ergó nem rólad szólt. De legalább ezt is tudjuk.
© CaptainRumi2009. 01. 22.. 13:02||#20
egyébként ekkora felbontásban már a HD sem lenne tökéletes, véleményem szerint.

szóval az egy dolog, hogy te a 800 x 600 as képernyõfelbontásodon tökéletesnek látsz mindent...
© CaptainRumi2009. 01. 22.. 12:59||#19
Ahhoz be sem kel ülni a moziba, hogy tudjuk, hogy a Cinema City-kben vetített filmek képminõsége nem vetekszik a HD-vel...

De a mozizás feelingjét még mindig nem lehet visszaadni az otthoni szórakoztatás kellékeivel ...
© IMYke2.0.0.02009. 01. 22.. 12:48||#18
Nem volt annyira jó a film, hogy másodszor is végigüljek 2 óra 27 percet.
© winnie2009. 01. 22.. 00:56||#17
ne legyél már lassú, olvass vissza.
© Csak772009. 01. 21.. 20:06||#16
"aki látta a "Blue-ray" (omg) verziót simán megnézi moziban is a filmet."

Maradjunk annyiban, hogy nem nézi meg újra...
© Csak772009. 01. 21.. 20:05||#15
Hát ja, csak az nem veszi észre, akinek szar a szeme...