Szekeres Viktor

Az új Indiana Jones megverte Harrison Fordot

A kereskedelmi tévék mindig is értettek ahhoz, hogy úgy alakítsák programszerkezetüket, hogy pikáns összecsapások alakuljanak ki, érdekes filmes vagy egyéb műsoros párosítások szülessenek. Ennek ezúttal Harrison Ford itta meg a levét.

Van, akinek Indiana Jones örök, de a kincskeresős-rejtvényfejtős kalandfilmek műfaja az elmúlt években olyan hősökkel ismertette meg az embert, mint Ben Franklin, a Nemzet aranyából, Flynn Carsen a Titkok könyvtárából és most megérkezett Jack Hunter is.


Az a Jack Hunter, akinek első filmjét, az eredetileg is tévére készült Jack Hunter - Ugarit elveszett kincsét Amerikában még be sem mutatták, azonban az RTL Klub már az újév első hétvégéjén bevetette a TV2 ellen. A lépést siker koronázta, hiszen a TV2 a harmadik Jack Ryan-filmmel, a Harrison Fordos Végveszélybennel alulmaradt az Ivan Sergei főszereplésével készült, Törökországban forgatott Jack Hunterrel szemben. Előbbit ugyanis 900 ezren nézték, míg utóbbit 1,453 millióan.


Jó hír azoknak, akiknek bejött Jack Hunter első színrelépése, hogy trilógiára számíthatnak és már a második rész, a Quest for Akhenaten's Tomb előzetesét is meg lehet tekinteni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • uTomi #23
    Hát igen. Viktor az új évben is egy fax. Megkapta a szokásos egyeset. Valóban én vagyok a farok, hogy elolvasom ennek az idiótának a cikkeit. De persze Jack Hunter az új Indiana, simán összehasoníthatóak. Mondjuk ez igaz.
  • marcee #22
    A trailer alapján ez a Jack Hunter egy baromigyenge, B kategóriába készült, de C-be csúszott, Indi koppintás TV-re alkalmazva. A Végveszélyben pedig egy igazi klasszikus.
    Valamiért a többség zyigerből néz szerintem Retek Klub-ot, de nem értem miért, ezek bármivel képesek megverni a TV2-t. Nem értem miért. Persze az esetek nagy részében egyik kutya, másik eb.
  • zoltannemeth #21
    Egy ilyen gagyi filmet nem kéne hasonlítgatni!!Nyolcadvonalbeli alkotás nyolcadvonalbeli színészekkel!De persze sokan nézték mert még nem volt a tv-be!Ez itt a lényeg!Viktorkának is!A GAGYI LEGYŐZTE A NAGYOT kiabálja verve a mellét mint King Kong!Szánalmas egy teremtmény!
  • CaptainRumi #20
    valami nekem is rémlik az Alexandrából...
  • Etinger #19
    Nem ezt árulják akciósan 990 Ft-ért Indiana Jones alapján címmel, ugyanolyan borítóval?
  • CaptainRumi #18
    Én a Végveszélyben szünetében oda-oda kapcsoltam erre a másikra (még a nevét sem lehet megjegyezni akkora lame)...
    hát kiköpött koppintása Doktor Jones-nak...azt csodálom, hogy ostort nem adtak a csávó kezébe, hogy még nagyobb fokú ötletgazdagságot bizonyítsanak..
  • kalapos01 #17
    Az a gond ezzel, hogy ez maximum az esetek felében igaz. Nem spanyol viasz, amit mondasz. Ráadásul a Végveszélyben eddig háromszor volt.
  • Banderas1990 #16
    Szerintem sokan azért nézték, mert egy itthon még nem bemutatott filmről van szó, míg a Végveszélybent már számtalanszor leadták.
  • Barpi #15
    Én vagyok a barom, hogy elolvasom Viktor cikkeit. Ilyenkor mindig felhúzom az agyamat. :( A cikkei 99%-nak semmi köze a tartalomnak a címhez.
  • Reg5 #14
    Elnézést, de ez a cím nagy fasság