Szekeres Viktor

A régi vagy az új James Bond-film a jobb?

A kérdésre adandó választ minden bizonnyal mindenki eldöntötte magában, ha megnézte mindkét filmet (szerintünk a Casino Royale sokkal erősebb volt) és, ha a tömeg véleményét nézzük, akkor hasonló vélekedéseket tapasztalhatunk, hiszen például a legnagyobb netes filmes adatbázison, az IMDb-n is egy egész ponttal jobban áll a Quantum csendjét megelőző James Bond-mozi, ami elég nagy különbséget jelent.

A kérdés egyébként azért tétetett fel, mert a Quantum csendje az amerikai bevételeket tekintve már csak karnyújtásnyira van a Casino Royale-tól és a hét folyamán minden bizonnyal meg is fogja előzni azt, hogy minden idők legsikeresebb JB-mozija lehessen Amerikában. (Jelenleg 167,4 millió a CR, míg 166,8 millió a QoS amerikai bevétele.)

Azonban ez a szoros első hely a brutális költségvetésből kifolyólag nem biztos, hogy olyan nagy örömet jelent a producereknek, nyilván a 67,5 milliós start után jóval többre számítottak, hiszen a Casino Royale mindössze 40,8 millió dolláros első hétvégével ért el QoS-i magasságokba. Sőt, ha azt nézzük, hogy a nemzetközi szinten megdöntött csúcsok után a Quantum csendje alulmaradni látszik elődjével szemben (372,7 kontra 426,7 millió dollár), akkor levonható a végkövetkeztetés, miszerint a 2008-as kémdarab kevésbé tetszett a nézőknek.

Persze a januári japán premier még megváltoztathatja a sorrendet - a világon mindenhol máshol már bemutatták a filmet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Norbi507 #53
    Amikor megtudtam, hogy az új James Bond filmben nem Brosnan lesz Bond, hát én nagyon meglepődtem, meg hülyeségnek is tartom. Nekem nagyon tetszenek azok a JB filmek amikben ő szerepel. Az újat még nem láttam, de valahogy gyorsabban elmennék megnézni, ha ebben is ő lenne! :)
  • Aldo Moro #52
    Mivel ezen a telelökött lapon nem találtam belső szabályzatot, ami egyébként sem egyetemes jellegű, csak irányadó, felhivnám a kedves moderátor figyelmét az 1949. évi XX. törvényre, mely védi a szabad véleménynyilvánítás jogát, tekintet nélkül a megfogalmazott álláspont érték- és igazságtartalmára. Az Alkotmány 61. §-a (1) bekezdése szerint: "A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy a közérdekű adatokat megismerje, illetőleg terjessze." Az Európai Emberi Jogi Bíróság 1976-os határozata úgy fogalmaz, hogy „a szólás szabadsága nemcsak azokra az 'információkra' és 'eszmékre' vonatkozik, amelyeket az emberek jó néven vesznek, hanem azokra is, amelyek bántják, felháborítják vagy zavarják a lakosság bármely részét." Úgyhogy lehet itt moderálgatni olyanért amiért nem is kellene, legfeljebb majd megunom, aztán először picsánrúgják a kedves moderátort, másodszor kap egy kis ejnye-bejnyét a lap. Csak nyugodtan.
  • Etinger #51
    Lehet valaki feltörte a regjét :P
  • Lalee1 #50
    Te, megkérdezhetem mit művelsz? telefosod a fórumot, hogy aztán ha kitörlik jöhess azzal, hogy "hú de gecik az adminok"? Ezt a pár hsz-ed jogosan törölnék. Nem értem a célod, mindössze ennyi.
  • Aldo Moro #49
    Dolgozz, te szerencsétlen!
  • Aldo Moro #48
    3 milliárdot hozott volna a film.
  • Aldo Moro #44
    Sőt, nem is szar, trágya.
  • Aldo Moro #43
    Gyerünk, ma még nem dolgoztál, kis köcsög!
  • Aldo Moro #42
    Daniel Craig egy szar!
  • Etinger #41
    Először is elnézést, az előző kommentem egy dühösebb pillanatomban született, akkor osztottam mindenkit :) Ami a Világ Nem Eleget (így ragozom) illeti, Denise Richards l azóta is kedvencem, külsőre nagyon bejövős, és annak van szerintem a David Arnoldos filmzenék közül a legjobb Bond muzsikája... főleg ami az elején a motorcsónakos üldözés alatt megy, meg a Pipeline :)

    Nekem a kedvenc Bond filmem inkább a Holnapmarkában, ott érezni igazán a váltást, az Aranyszem picit inkább a nyolcvanas évek Bondjaira emlékeztet engem... (Imdb ez utóbbira elég jó osztályzatot ad amúgy)