SG.hu·
Kaméleon - a magyar film megint szép lesz...
Aki egy magyar filmet néz meg a 2008-as választékból, az nyilván a Nyomozót választja, de aki kettőt, annak érdemes a Kaméleont is megtekintenie. A Valami Amerika 2. ráér a tévében.
2008 felemás éve volt a magyar filmeknek, hiszen ezúttal is akadtak jó hazai produkciók és sikeresek (szerencsére olykor még e két halmaznak metszete is volt), mint ahogy nagy csalódások és papírforma bukások is borzolták a kedélyeket. A Kaméleon az évvégi hajtásban futott be a filmszínházakba és a plakátján magát túl feltűnően (sugallva a "mossuk előre kezeinket" alapvetést) szélhámos filmnek titulált alkotást félelemmel vegyes szorongással vártuk. Talán még abban is bíztunk, hogy a film meg fogja közelíteni 2008 hazai legjobbját, a Nyomozót.
Vártuk, hiszen Goda Krisztina személyében egy tehetséges, eddig sikeres (Csak szex és más semmi, Szabadság, szerelem) rendező próbálkozott műfajváltással, azzal, hogy egy kevésbé a kommersz közönséghez szóló mozival rukkoljon elő. S éppen ez utóbbi miatt szorongtunk is, hiszen a Valami Amerikás Herendi Gábor is megkísérelte (az egyébként remek) Lorával a váltást, de sajnos azt a közönség nem honorálta, s talán a film bukása is belehajszolta a rendezőt a Valami Amerika folytatásába (aminek persze örültünk.)
Goda új filmje Gáborról szól, aki szélhámos, sajátos módszerével előbb megszédíti a megszédíthető, könnyű prédnak mutatkozó nőket, majd pár nullát leemel bankszámlájukról. Társával konkrét célra gyűjt, így tudja, hogy mikor kell kiszállni: már csak egy utolsó meló van hátra. És a rutinos mozizó jól tudja, hogy ezek az utolsó melók miképp szoktak alakulni.
Ha magyar film, akkor mindig elő kell rángatnunk a színészi alakításokat is, hiszen itthon a filmezés mellett mindenki színpadon játszik, s épp ezért gyakran találkozni filmjeinkben a teatralitással. A Kaméleon e téren meglehetősen felemás képet mutat, hiszen bár Nagy Ervin számos alkalommal győzött meg minket filmvásznon, most meglehetősen furán hat Gábor szerepében és nem túl hiteles, pedig karakterét tekintve nem tűnt rossz választásnak a nem tipikus hősi alkattal antihőst játszatni. Hámori Gabriella, akárcsak eddigi filmjeiben, kedves és szép, de továbbra is meglehetősen egypoénos, bár érezni benne, hogy egyszer kitörhet belőle az, amit színpadon többször láthattunk nála.
Szerencsére őket könnyedén ellensúlyozzák a mellékszereplők, akik közül is egyértelműen Trill Zsolt Tibije viszi pálmát, róla, Naggyal ellentétben bárki azonnal elhiszi, hogy intézeti gyerek volt. Mellette Kulka János az, aki hozza azt a magas szintet, amit elvárunk tőle az elmúlt évtizedben, neki most is sikerült észrevétlenül levedleni a színpadi manírokat.
Érdekes film a Kaméleon, még akkor is, ha hasonló történetet az elmúlt évekből nem csak Hollywoodból, hanem Európából is láthattunk - a szükséges magyar íz szerencsére megmaradt. Ez a megállapítás persze jó és rossz értelemben is érthető, mert bár elhisszük, hogy a készítők szerethetőbbé akarták tenni a figurát és ezért volt szükség utószinkronra, de sajnos a hazai technikai színvonal úgy tűnik, még nincs olyan szinten, hogy az efféle trükközést észrevétlenül meglehessen oldani - kár az olykor a vászonról lemászó hangért.
Persze már általános iskolában sem a technika óra volt a leglényegesebb tantárgy, éppen ezért részletkérdéseken még akkor is kár lovagolnunk, ha lovas nemzet vagyunk. Inkább érdemes egy esélyt adni egy közel sem tipikus magyar filmnek, hogy ne csak a Valentin napra készített Sas Tamás-romkomok és a folytatásfilmek ültessék be a nézőket a magyar filmekre, hanem a kevésbé kiszámítható sztorik is.
A Kaméleon pedig nem kiszámítható, hiszen mindvégig az az érzése a nézőnek, hogy bármi történhet végkifejlet címszó alatt, köszönhetőn annak, hogy olykor kifejezetten vicces, máskor pedig meglepően sötét. Ezzel persze nem azt mondjuk, hogy leesett állal szemléltük a zárást, hiszen a sok vége-verzió közül a filmbeli is megfordul a néző fejében, de jó végre volt egy olyan hazai filmet látni, mely nem kottázható le elejétől a végéig. Azért a filmvégi montázs összevágásánál lehetett volna tanulni amerikai testvéreinktől, az kicsit túlmagyarázottnak hatott, de ettől eltekintve a Kaméleon kellemes film, jó néznivaló minden hibájával együtt.
A marketingeseknek pedig javasolnánk, hogy ha már nem képesek a film címére egy elsőhelyes Google-találatot összehozni, akkor legalább kulcsszó keresésre reagáló Google- vagy Etarget-hirdetéssel támogassák meg a filmet.
2008 felemás éve volt a magyar filmeknek, hiszen ezúttal is akadtak jó hazai produkciók és sikeresek (szerencsére olykor még e két halmaznak metszete is volt), mint ahogy nagy csalódások és papírforma bukások is borzolták a kedélyeket. A Kaméleon az évvégi hajtásban futott be a filmszínházakba és a plakátján magát túl feltűnően (sugallva a "mossuk előre kezeinket" alapvetést) szélhámos filmnek titulált alkotást félelemmel vegyes szorongással vártuk. Talán még abban is bíztunk, hogy a film meg fogja közelíteni 2008 hazai legjobbját, a Nyomozót.
Vártuk, hiszen Goda Krisztina személyében egy tehetséges, eddig sikeres (Csak szex és más semmi, Szabadság, szerelem) rendező próbálkozott műfajváltással, azzal, hogy egy kevésbé a kommersz közönséghez szóló mozival rukkoljon elő. S éppen ez utóbbi miatt szorongtunk is, hiszen a Valami Amerikás Herendi Gábor is megkísérelte (az egyébként remek) Lorával a váltást, de sajnos azt a közönség nem honorálta, s talán a film bukása is belehajszolta a rendezőt a Valami Amerika folytatásába (aminek persze örültünk.)
Goda új filmje Gáborról szól, aki szélhámos, sajátos módszerével előbb megszédíti a megszédíthető, könnyű prédnak mutatkozó nőket, majd pár nullát leemel bankszámlájukról. Társával konkrét célra gyűjt, így tudja, hogy mikor kell kiszállni: már csak egy utolsó meló van hátra. És a rutinos mozizó jól tudja, hogy ezek az utolsó melók miképp szoktak alakulni.
Ha magyar film, akkor mindig elő kell rángatnunk a színészi alakításokat is, hiszen itthon a filmezés mellett mindenki színpadon játszik, s épp ezért gyakran találkozni filmjeinkben a teatralitással. A Kaméleon e téren meglehetősen felemás képet mutat, hiszen bár Nagy Ervin számos alkalommal győzött meg minket filmvásznon, most meglehetősen furán hat Gábor szerepében és nem túl hiteles, pedig karakterét tekintve nem tűnt rossz választásnak a nem tipikus hősi alkattal antihőst játszatni. Hámori Gabriella, akárcsak eddigi filmjeiben, kedves és szép, de továbbra is meglehetősen egypoénos, bár érezni benne, hogy egyszer kitörhet belőle az, amit színpadon többször láthattunk nála.
Szerencsére őket könnyedén ellensúlyozzák a mellékszereplők, akik közül is egyértelműen Trill Zsolt Tibije viszi pálmát, róla, Naggyal ellentétben bárki azonnal elhiszi, hogy intézeti gyerek volt. Mellette Kulka János az, aki hozza azt a magas szintet, amit elvárunk tőle az elmúlt évtizedben, neki most is sikerült észrevétlenül levedleni a színpadi manírokat.
Érdekes film a Kaméleon, még akkor is, ha hasonló történetet az elmúlt évekből nem csak Hollywoodból, hanem Európából is láthattunk - a szükséges magyar íz szerencsére megmaradt. Ez a megállapítás persze jó és rossz értelemben is érthető, mert bár elhisszük, hogy a készítők szerethetőbbé akarták tenni a figurát és ezért volt szükség utószinkronra, de sajnos a hazai technikai színvonal úgy tűnik, még nincs olyan szinten, hogy az efféle trükközést észrevétlenül meglehessen oldani - kár az olykor a vászonról lemászó hangért.
Persze már általános iskolában sem a technika óra volt a leglényegesebb tantárgy, éppen ezért részletkérdéseken még akkor is kár lovagolnunk, ha lovas nemzet vagyunk. Inkább érdemes egy esélyt adni egy közel sem tipikus magyar filmnek, hogy ne csak a Valentin napra készített Sas Tamás-romkomok és a folytatásfilmek ültessék be a nézőket a magyar filmekre, hanem a kevésbé kiszámítható sztorik is.
A Kaméleon pedig nem kiszámítható, hiszen mindvégig az az érzése a nézőnek, hogy bármi történhet végkifejlet címszó alatt, köszönhetőn annak, hogy olykor kifejezetten vicces, máskor pedig meglepően sötét. Ezzel persze nem azt mondjuk, hogy leesett állal szemléltük a zárást, hiszen a sok vége-verzió közül a filmbeli is megfordul a néző fejében, de jó végre volt egy olyan hazai filmet látni, mely nem kottázható le elejétől a végéig. Azért a filmvégi montázs összevágásánál lehetett volna tanulni amerikai testvéreinktől, az kicsit túlmagyarázottnak hatott, de ettől eltekintve a Kaméleon kellemes film, jó néznivaló minden hibájával együtt.
A marketingeseknek pedig javasolnánk, hogy ha már nem képesek a film címére egy elsőhelyes Google-találatot összehozni, akkor legalább kulcsszó keresésre reagáló Google- vagy Etarget-hirdetéssel támogassák meg a filmet.
|
Kaméleon (színes magyar szélhámosfilm, 103 perc, 2008) rendező: Goda Krisztina forgatókönyvíró: Goda Krisztina, Divinyi Réka zeneszerző: Madarász Gábor operatőr: Babos Tamás, Gulyás Buda producer: Kálomista Gábor, Mécs Mónika, Mesterházy Ernő szereplők: Nagy Ervin (Gábor) Hámori Gabriella (Hanna) Trill Zsolt (Tibi) Kulka János (Dr. Marton) Csányi Sándor (Márk) László Zsolt (Szikszai) |
