Szekeres Viktor

Megvan 81. Oscar-gála házigazdája

A filmvilág és a nézők által is leginkább várt mozis díjátadó az Amerikában Academy Awards néven futó Oscar-gála, mely során az nemzeti filmakadémia által az adott évben a legjobbnak tartott filmesek vehetik át az őket illető arany szobrokat.

Azt, hogy a filmkészítők miért is várják annyira a díjátadót, talán nem kell ecsetelnünk, a nézők pedig az élő közvetítés elé ülnek le 30-40 millióan Amerikában, hogy eltöltsenek önfeledt 3-4 órát. (Más kérdés, hogy általában a díjak nem okoznak különösen nagy meglepetést, hiszen az Oscar a szezon utolsó díjátadója, s addigra már mindenki tudja, hogy a korábbi megannyi elismerést mely filmek és filmesek vitték el.)

Arról pedig, hogy a díjátadó közvetítésére rá lehessen aggatni az "önfeledt" jelzőt nézői részről, általában a házigazda gondoskodik, nem véletlen, hogy a készítők általában nagy dumás humoristákkal (Billy Crystal, Whoopi Goldberg, Robin Williams) próbálják oldani a jelenlévők körében felgyülemlő feszültséget. Ha visszaidézzük, akkor a legutóbbi díjátadókat Jon Stewart, Ellen DeGeneres és ismét csak Jon Stewart vezette.

Éppen ezért is lepődtek meg sokan az AP hírügynökség tájékoztatásán, miszerint a 2009 tavaszának elején rendezendő díjátadót nem egy tévés műsorvezető, hanem egy színész, ráadásul nem komikus színész fogja vezetni, Hugh Jackman személyében. A színésznek nyilvánvalóan nem lesz ismeretlen a házigazda szerep, hiszen 2003 és 2005 között ő konferált a musicales Tony Awards-on.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • diablo1336 #4
    Sztem most én is megnézem majd. Mondjuk Jim Carreyre nagyon kiváncsi lennék. A gumi arcú nagyon feldobná sztem a díjátadót. :D
  • FlyingV #3
    Érdekes házigazda, lehet, hogy éeltemben először megnézem a díjátadót :) Eddig csak a Jack Black betétekbe kukkantottam be, remélem idén is szerepel majd a műsorban!:)

    Viktor, jól jegyezd meg ezt a cikkedet és ha már írnod kell, akkor ilyeneket írkálj, megelőlegeztem neked 4 csillagot, remélhetőleg a későbbiekben sem kell roszabbat adnom..
  • kukacS3K #2
    pedig jon stewart király
  • xido #1
    Na végre valaki,akit szívesen fogadok...előző 2-3 évben bojkottáltam a számomra jelentéktelen házigazdák miatt ...is