Ötvös Tibor

Feléled Dredd bíró?

A számtalan képregényfilm sikerét látván nem csoda, ha újabb és újabb hősök készülnek a mozis karrierre. Ezúttal a '95-ben egyszer már elhasalt Dredd bíró száll újra a ringbe.

Az igazságosztó bíró Sylvester Stallone alakításában nem igazán találta meg közönségét, ráadásul magyar vonzata is volt a produkciónak. A produceri székben ugyanis Andy Vajna ült, akinek nevére nem a Dredd bíró miatt emlékeznek majd a filmítészek.



A Pókember, X-Men, Szellemlovas és többi képregény sikerét látván nem csak Hulk, de Dredd bíró is kedvet kapott a visszatérésre - legalábbis a legújabb fejlemények szerint. Mint kiderült, a jogokat birtokló Rebellion már 2002 óta próbálja összehozni az új részt és a Shorline Entertainment 2003-as beszállásával úgy tűnt, ez sikerül is.

Azóta csend és hullaszag lengte körül a Dredd bíró 2-t, ám a héten a bejelentették, hogy a Judge Dredd Movie Group, a Fox Searchlight és a DNA Film közös összefogásával elkezdődtek az előkészületek. Jó jel, hogy a 28 nappal később és Sunshine producerei, Allon Reich és Alex Garldan vették kezükbe a dolgok irányítását.

Jelen pillanatban sem a történetről sem pedig a folytatás-előzményfilm-újrakezdés kérdéskörről nem kaptunk érdemi információkat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Yutani #19
    A híren felbuzdulva megnéztem gyorsan a Dredd bírót, és azt mondom, hogy jó kis klasszikus fantasztikus film. Igen, ennek volt hangulata, mint a Total Recall-nak vagy a korabeli sci-fi/fantasztikus filmeknek. Ma van hangulat? Elvétve...
    (Ami idén bejött nekem, az a Vasember volt. Annak volt valamije, ami más filmekből hiányzott. A HULK 2 meg sem közelítette...)
  • hiftu #18
    "Dredd 1 Sly-al elég jó volt sztem, minek akkor most új? "
    Hadd gondolkodjak... Hmm... emm.. ooh.. Mondjuk a pénz miatt?
  • Darth Sith #17
    Dredd 1 Sly-al elég jó volt sztem, minek akkor most új?
  • emile zola #16
    "Jó jel, hogy a 28 nappal később és Sunshine producerei, Allon Reich és Alex Garldan vették kezükbe a dolgok irányítását." így igaz
  • bmw #15
    Ja-ja jo volt..
  • smaszi #14
    Ja és Dred 1. tényleg hangulatos, pörgős, remek akció sci-fi...
  • smaszi #13
    Úgy tudom az, bár személy szerint én finoman szólva is hánytam tőle...(bocs a kifejezésért), Nicolas Cage legrosszab filmje sztem.
    De ez az én véleményem..

    U.I.: SzV. cikkeihez továbbra sem kommentelek, tök feleslegesnek tartom, úgysem változik meg...
  • marcee #12
    Nem mondjátok, hogy a Szellemlovas siker lett!? :O
  • Narxis #11
    Nekem is bejött a film, akciódús, érdekes légkör, szóval jó volt.
  • Drawain #10
    Hát én épp az olyan filmeket sírom vissza mint az első Dredd bíró volt :(