Szekeres Viktor

A legjobb 2008-as filmek - az első jelek

Bár a legelőkelőbb filmes díjnak tartott Oscar listája csak később, a jóval kommerszebb Golden Globe jelöltjeié pedig ma került nyilvánosságra, már lezajlottak az első díjátadók, melyekből értesülhettünk arról, hogy melyek voltak 2008 legjobb filmjei a hozzáértők, illetve a magukat annak vallók szerint.

Az efféle listákból jó eséllyel lehet következtetni az Oscaros filmekre is, hiszen általában a kritikusok és a filmes szakma véleménye egyezni szokott, legalábbis a 6-8 legjobb film tekintetében - más kérdés, hogy már év elején lehetett tudni nagyjából, hogy melyik 10-ből fog kikerülni a leginkább díjazott film, csak az volt kérdés, hogy melyik lesz az a 3-4, mely nem ér fel az előzetes elvárásokhoz, s melyik nem tudja maga mellé állítania közönséget.

A National Board of Review szavazásán Danny Boyle (Trainspotting) új filmje, a Slumdog Millionaire lett a legjobb, míg a rendezői díjat David Fincher (Harcosok klubja) vitte el a Benjamin Button különös életéért (The Curious Case of Benjamin Button-ért - magyar premier február 5-én). Az egyesület szerint a legjobb színészi alakítás Clint Eastwood nevéhez fűződött (Gran Torino - magyar premier február 19-én), míg a színésznők között Anne Hathaway diadalmaskodott a Rachel Getting Married-ből.

Másodiknak a Los Angeles-i kritikusok szervezete, a Los Angeles Film Critics Association hirdette ki legjobbjait, s eszerint az Oscar-esélyesnek kikiáltott Wall-E győzedelmeskedett a Sötét lovag előtt. A rendezői kategóriát a már említett Danny Boyle nyerte a Slumdog Millionaire-ért a Sötét lovagot rendező Christopher Nolan előtt, a színésznőknél Sally Hawkins győzött a Happy-Go-Lucky-val, míg a színészeknél ahogy az várható volt, Sean Penn Milk-ben nyújtott alakítása nyűgözte le a kaliforniaiakat, bár Micky Rourke (The Wrestler) is sokáig versenyben volt. A mellékszerepek díjait két kommerszebb filmes alakítás vitte el: Penelope Cruz (Vicky Cristina Barcelona és Elégia) és Heath Ledger (Sötét lovag).

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Aldo Moro #1
    Ha két helyen le van irva a második helyezett, akkor a többinél miért nincs? Ja, mert ott nem a FUJI lett a második?