Ötvös Tibor

He-Man feltámadóban

Közel két év után a He-Man and the Masters of the Universe végre újra életjelet adott magáról. A Warner Bros. ugyanis bejelentette, hogy a filmet a Kung-Fu Panda direktora, John Stevenson rendezi majd.

Talán emlékszik még valaki, hogy több mint két évvel ezelőtt foglalkoztunk utoljára a Mattel játékgyártó egyik legsikeresebb akciófigurájával. Az akkori forgalmazó, a Fox épp azt jelentette be, hogy a projekt egyszerűen nem akar összeállni és ezért visszaadják a jogokat a tulajdonosnak. Pedig anno John Woo neve is szerepelt a stábban, mint producer, de ez sem volt elég.



Nos, a He-Man and the Masters of the Universe tetemre hívása végül elmaradt, hiszen a héten a jogok új tulajdonosa, a Warner Bros. bejelentette, miszerint leszerződtette a Kung-Fu Panda direktorát a rendezői posztra. A hírek szerint maga John Stevenson sétált be az új producer, Joel Silver irodájába előadni elképzeléseit a filmről, mire meg is kapta a projektet.

A frissen kinevezett direktor Justin Marks forgatókönyvéből dolgozhat, melynek részleteit nem ismerni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • lerboy #6
    Azt hiszem valamelyik német adó (RTL, Sat1?) adta kiskoromban a rajzfilm sorozatot, mindig néztem :)
  • Pesta76 #5
    Végre egy jó hír! Kiskoromban imádtam, még figurám is volt!
  • Szilvi79 #4
    Ha a Kung-Fu panda rendezője fogja dirigálni, akkor ez most animációs film lesz?
  • flashpointer #3

    Még mindíg meg van pár rész videókazin, jó kis alámondásos szinkronnal :))
  • blitzy #2
    Én viszont azt remélem, hogy nem egy remake lesz belőle, hanem egy önálló film, esetleg folytatás, mert A világ urai a mai napig az egyik kedvenc filmem.
  • scagnetti #1
    Remélem Dolph Lundgren lesz He-Man