SG.hu·

Itt a Valami Amerika 2. előzetese

A Valami Amerika annak idején a remekbeszabott reklámkampánynak köszönhetően nagyszerűen mutatkozott be, majd ahelyett, hogy kipukkadt volna, botrányosan jó nézői reakcióktól kísérve hosszú hetekig maradt a jegyeladási listákon.

A siker azonnal a sztárrendezők közé repítette Herendi Gábort, aki a "Valami Amerika rendezőjének új filmje" címke alatt eladott Magyar vándorral is sikert aratott, köszönhetően előző filmjének - más kérdés, hogy a sok negatív vélemény és a rohamosan csökkenő nézőszám nem egyértelműsítette a film sikerét.


Talán a Vándor szereplésének is köszönhető, hogy a direktor következő filmje, a remekbeszabott Lora már alig pár tízezer nézőt izgatott. Idén kiderül, hogy az új Herendi Gábor, Goda Krisztina két sikerfilmje után a Kaméleonnal is tud-e robbantani.

A Valami Amerika 2. éppen a Kaméleon utáni hetekben, december 18-án kerül moziba, s mint az előzetesből is kiderül, ismét csak kellőképpen megtámogatták zenével. A történetről pedig elég annyit tudni, hogy a három jóbarát New York-ba utazik, hogy elkapják Alexet, de útközben egy Csuja Imre alakította maffiózó is bekerül a képbe.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© isthun2008. 11. 21.. 21:52||#23
Az elsõ részt sem tudtam végig nézni...<#sniffles>A Szex és más semmi viszont nem volt rossz!
© CaptainRumi2008. 11. 21.. 14:27||#22
*vélemény
© CaptainRumi2008. 11. 21.. 14:26||#21
ide véleményeket szokás írni...
(amit te még sosem írtál tudom)

és az már mellékes, hogy érdekel e valakit a vélemy vagy sem...
© CaptainRumi2008. 11. 21.. 14:25||#20
és téged az mit érdekel?
minden lében kanál...

© Loverman2008. 11. 21.. 11:54||#19
kit is érdekel hogy nem itt látod elõször?
© czyi2008. 11. 21.. 10:05||#18
"We're sorry, this video is no longer available"

<#szomoru2>
© winnie2008. 11. 21.. 01:22||#17
te vagy vaksi.
© PokerFace2008. 11. 21.. 00:34||#16
Két kérdés:

1. Mi van a lottó ötössel, amit az elsõ rész végén megnyertek.
2. Vajon a sztriptízes jelenetekben tényleg a Oroszlán Szonja van vagy dublõr?
© CaptainRumi2008. 11. 20.. 23:36||#15
hát ja valószinüleg ezért is szedték ki valahonnan 😄

Mister én is arra gondoltam 😄
© Mister2008. 11. 20.. 21:42||#14
sex és newyork? 😄