Szekeres Viktor

Elföldelte a TV2 a nagyköltségvetésű show-t

Az XXL első adásának gigantikus bukása után napokig ment a csikicsuki, hogy mi lesz a showműsorral, de hiába kötötte a csatorna az ebet a karóhoz, úgy tűnik ezen elképzelések meghaladták a TV2 lehetőségeit.

Hogy anyagi vagy kreatív szempontból fuccsolt-e be a folytatási terv, azt nem tudni, az azonban biztos, hogy az első rész botrányosan rossz bemutatkozása és negatív kritikái azt vetítették előre, hogy a folytatás még nagyobb zakóra számíthat. Éppen ezért a TV2 először titokban levette a műsortervből az XXL-t és egy magyar filmet rakott a helyére, hátha a nézőknek nem tűnik fel a különbség, mondván úgysem fogja keresni senki Hónaljmirigyék, Bagi-Nacsáék és a sztárvendégek bolondozásait.

Ekkor még arról volt szó, hogy a készítők alaposan átgondolják az élő műsor koncepcióját és november végén fognak jelentkezni egy feltuningolt folytatással, azonban végül a csatorna vezetősége úgy döntött, hogy éppen elég az a pénzmennyiség, ami eddig elfolyt és az XXL is azon magyar kezdeményezések sorát fogja gyarapítani, melyek mindössze egy adást értek meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • TheRaven #23
    a tv2 előbb kitalálta h ilyen műsort csinál csak túl sokáig szarakodtak és az rtl hamarabb indította el. am nem 1 műsorral jártak már így h csak azé nézik többen az rtlen mer az hamarabb kezdte el nyomatni ha jól emléxem a valóvilág, big brother esete is ilyesmi volt. én mondjuk még 1 részt se láttam csak belenéztem de el nem tudom képzelni kik nézik én inkább lesném a plafont minthogy ezt kelljen minden nap dehát ez van...
  • PacaTriK #22
    Én már egy jó ideje nem néztem TV2-t, ugyanis az egész az RTL-t majmolja. Csak hogy 1 közeli példát mondjak: RTL - Celeb vagyok, ments ki innen! c műsor sikere után a TV2 elindította a Sztárok a fejükre estek c. műsort, amiben olyan szar emberek vannak, hoy az óborzalom.
  • robos #21
    De amíg a többség a Máúnika sót és társait nézi, addig a TV2 is ilyeneket fog csinálni, h őket is ennyien nézzék, mert a nézettség az első, mivel abből van a reklámbevétel.Ha sokan néznek egy adót akkor sokan akarnak ott reklámozni, stb., stb...

    A Tv2 és társait nem a néző szempontjai érdeklik, hanem, h olyan műsorokat adjanak amire a többség "vevő"
    És mivel: "Hát magyarok vagyunk, vagy nem?!" ezért maradnak a szenny műsoroknál mert ezek a nézettek. A ker. tv-knek tök mind1 mit adnak le, ha nézik akkor azt adják, függetlenül attól, h tartalmilag milyen IQ-jú közönségnek szól.
    A többség dönt, így G. Győző salgótarjáni lakos és kompániája az etalon ma Mo.-on, ennyi...
  • god25 #20
    Noh, ezért nézek Discovery-t.
  • JTBM #19
    A TV2 még nem vette észre a már nagyon régen elkezdődött trendet:
    Nem lehet mindenkinek megfelelő műsorokat tenni egy csatornára, ergó több csatorna kell:

    TV2 - main
    TV2 - sorozat
    TV2 - gyermek
    TV2 - sci-fi
    TV2 - sport
    TV2 - music
    TV2 - stb., stb., stb.

    Az RTL már meglépte és szvsz. ebben is jobb...
  • angol #18
    nem akarok nagyoskodni, de ki a f@szt érdekelnek ezek a csatornák, bennük a sok népbutító köcsöggel, tisztelet a kivételnek.
  • gregor #17
    A TV2 az indulását követő (1997.Október 4.)első pár évben Magyarország vezető televiziója volt!
    Aztán azóta nem!
  • Che #16
    Heti Hetes-Vitriol amely a Jakupcsek műsora volt tökéletesen a HH majmolása csupa nővel.Egyébként énsem értem mire jó ez a majmolósdi, de majd leszoknak róla.
  • torcipepe #15
    aug. 20-án már a tüzijátékot sem adták, mert előző évben az m1 is elverte nézetségben. volt egyáltalán a tv2-nek olyan éve, mikor jobb volt az rtl klubbnál?? vagy még abban a néhány hónapban is kikapott a zene klubbtól??
  • savior #14
    till-t csak katasztrofalisan szar musorokba rakjak be. ugy nez ki neki az a dolga, hogy az ilyeneket vezesse