SG.hu·

Hírek a Vasember 2 anyagi zűrjeiről

Sok találgatás látott már napvilágot arról, hogy miért is történt meg a Vasember folytatásában a Terrence Howard - Don Cheadle-csere, s most úgy tűnik, hogy az Entertainment Weekly cikke fellebbenti a leplet bizonyos titkokról.

Bár Terrence Howard nemrég jelezte, hogy őt is megdöbbentette, hogy kiebrudalták és nem a magas követelései játszottak ebben szerepet, az EW információi szerint a gondot többek között az is okozta, hogy annak idején Howard szerződött le elsőként a filmhez és kapott olyan fizetést, mely túlszárnyalta a később érkező Robert Downey Jr.-ét, Gwyneth Paltrow-ét és Jeff Bridges-ét - utólag pedig már nem tudták újratárgyalni a szerződését.

Emellett pedig fontos tényező volt Howard nehezebb természete - viselkedése többszöri újraforgatásokhoz is vezetett az első rész készítése során, s ennek következtében Justin Theroux, a második rész írója Jon Favreau rendezővel egyetértésben a második részre megpróbálta minimalizálni Rhodes karakterének szerepét, hogy ne adódjanak efféle gondok. Ennek következtében a mellékszereplőkével egyenértékű pénzt ajánlottak a színész ügynökének, aki az 50-80%-os csökkentésre nem tudott rábólintani.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© sandor82062008. 11. 07.. 01:09||#2
csak nem olvasta a filmbuzi valamelyik külföldi oldalt:-)
© crotinake2008. 11. 06.. 22:33||#1
Csak nem olvasta kedves Viktor is a Filmbuzit? 😊