SG.hu·

Fűrész 5. - A nézők imádják, jöhet a 6. rész

A Fűrész-franchise ismételten bizonyította erejét, továbbra is stabil a közönsége, azonban ezúttal egy folytatásfilm miatt nem sikerült első helyen bemutatkoznia.

Nagy hétvége zajlott le az amerikai mozikban, hiszen immáron ötödik éve tudjuk, hogy ha Halloween, akkor Fűrész - nekik. Ezúttal azonban a mindent vivő thrillersorozat emberére talált, hiszen a Disney nagyszerűen érzett rá, hogy a Fűrész iránt kevésbé érdeklődő tinikre és gyerekekre (akiket a korhatár egyébként is távol tart a moziktól) kell rávetniük magukat.


Ennek a taktikának köszönhető, hogy a megszokottól eltérően az új Fűrész-film ezúttal nem az első helyen debütált első amerikai hétvégéjén, de a második hely és a három nap alatt termelt 30 millió dollár nagyszerűnek mondható, főleg a szinte negatív, alig 11 milliós elkészítési költséghez képest. Nem is csoda, hogy az előző hetek uralkodói, a 18 millióval startoló Max Payne - Egyszemélyes háború és a 29 millióval nyitó Beverly Hills Csivava a 3-4. helyre szorult.

A sorozat ereje a hűséges rajongókban rejlik, s nekik köszönhetően éri egyre kevesebb negatív kritika a Fűrész-filmeket; akik már az első, vagy esetleg a második filmnél megnyomták a leszállásjelzőt, miközben mindennek elmondták a sorozatot, azok minden bizonnyal nem tekintették meg a folytatásokat, ezekre tényleg csak a legfanatikusabbak maradtak. Azonban legfanatikusabból is bőven van, hiszen ha megnézzük, hogy az előző részek hány dollárt termeltek az első hétvégén (Fűrész 2: 31,7 millió dollár, Fűrész 3: 33,6 millió dollár, Fűrész 4: 31,7 millió dollár, Fűrész 5: 30,5 millió dollár), akkor azt vehetjük észre, hogy minimális a nézői lemorzsolódás, amit bármilyen filmsorozat megirigyelhetne.


Hasonlóan lehet irigykedni a heti elsőre, a High School Musical 3: Végzősökre, mely franchise a tévéképernyőről szivárgott át a mozivászonra. A Disney húzása érthető, hiszen már az első rész is nagy siker volt, de a 2. epizód 20 milliós nézőszáma és remek ismételhetősége jelezte, hogy a tinifiúk és -lányok odavannak a trendi musicalért. Így nem is csoda, hogy a film 42 millió dollárral az első helyen nyitott, inkább csak azon lehet meglepődni, hogy csak ennyit teljesített, hiszen a tévés nézőszámtól a 42 millió dollár által jelzett 5-6 millió néző messze elmarad. Persze a film megtekintésére később is lesz lehetőség.

A heti premierek közül A zsaruk becsülete (Pride & Glory) című bűnügyi dráma csak az 5. helyen nyitott 6,3 millió dollárral, ami jelzi, hogy Edward Nortonnak közel sincs akkora neve, hogy a tömegeket a mozikba csábítsa, hiába szerepeltek az oldalán a filmben olyanok, mint Colin Farell vagy Jon Voight, Sajnos a film visszafogott teljesítménye azt is jelzi, hogy viszonylag kicsi az esélye, hogy idehaza bemutatásra kerüljön, ami a kritikák alapján ugyancsak nem lenne indokolt.


Nálunk csak február 5-én kerül bemutatásra Clint Eastwood idei két filmje közül az első, az Angelina Jolie főszereplésével készült Elcserélt életek (Changeling), melynek érdekessége, hogy az a J. Michael Straczynski írta, aki mostanság szuperhős-képregényeket szerez, de korábban a Babylon 5 című scifi- és a Jeremiah című posztapokaliptikus sorozat készítőjeként volt leginkább ismert. Az Eastwood-film 502 ezer dollárral mutatkozott be, de egyelőre csak 15 moziban látható, széleskörű terjesztésre csak jövő héten fog kerülni.


Jövő héten visszafogottabb sikerben reménykedő premierek várnak az amerikai nézőkre (ránk nem, hiszen egyik film sem kecsegtet akkora sikerrel, hogy világpremier legyen): Kevin Smith Zack and Miri Make a Porno című komédiája, a The Haunting of Molly Hartley című tinithriller, plusz Guy Ritchie limitált premierként gyengén szereplő Spílerje (RocknRolla), valamint a már említett Eastwood-mozi kap széleskörű premiert.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Zoleeca2008. 10. 31.. 14:09||#39
Az emberek természetüknél fogva szeretnek félni - egészen addig amív a fenyegetés nem valódi. Mondjuk van aki nem fél, de egyzserûen tetszik neki a film, valamennyire bele tudja képzelni a helyzetbe magát és izgul a filmen. Ugyanakkor az eddigi részek elég csavarosak volta, ahhoz hogy a történetet is értékelni lehessen. Tény, hogy magát a vért nem kellene ilyen puritán módon tálalni, de ez is egy jellemzõje a sorozatnak, a film értéke részben megmaradna e nélkül is. Bár tény, hogy sokaknak ez is teszik és szerintem is kell a filmhez.
© AZTA2008. 10. 30.. 11:50||#38
én is csak egyszer láttam az elsõ részt, már nem is rémlik hogy miért volt oylan fontos hogy levágja a lábát.. de az biztos hogy én nem vágnám le ha az a vén hülye megõrülne se <#nyes>
© winnie2008. 10. 30.. 08:14||#37
a zombis fordulatot immáron évek óta nyomom, mert a jelenség létezik, bár leginkább arra vonatkozik, hogy ha megy valami nézett mûsor a tévében, akkor utána sok ember, legyen bármi is a következõ, azt is megnézi - engem a "szanalmas tinihorror mind." kitétel fogott meg, amibõl következtettem.
© Dynamic2008. 10. 30.. 01:03||#36
Látom nagyon tetszik neked ez a zombis szófordulat, mert mostanában feszt nyomod. Bár azért már kissé túlzás egy olyan embert zombinak titulálni, aki 5 részbõl az elsõ 3-at látta és abból max. a 2.-at és 3.-at már rossznak ítélte meg, ezért a többit meg se nézte. Nemde? Még ha esetleg azt mondta volna, hogy mind az 5-öt látta, és mindegyik rossz volt...
© Mardel2008. 10. 29.. 17:11||#35
Feliratos verzióm van. Viszont azzal kezdõdik a film, ott világít a kulcs a kádban és kb 1 perc 9 másodpercnél a vízzel együtt megy a csatornába.
© IMYke2.0.0.02008. 10. 29.. 17:10||#34
Érdekes reakció - eléggé semmitmondó.
A nickemet meg azért idézhetted volna pontosan is, nem esett le volna a nem létezõ gyûrû a kisújackádról...

Amennyiben nem érezted az elõzõ hozzászólásomban sem a kiszólást, és azt a tényt, hogy minden és mindenki manipulálható a médiában - azaz, elhiszed, amit elédtárnak? -, akkor eléggé meddõ beszélgetés lenne köztünk, még élõ szóban is.
Mert azt biztos állítom, hogy kulturált körülmények között nem vagy ennyire faragatlan, mint így, arc nélkül...

© fraser872008. 10. 29.. 16:48||#33
olvass és értelmezz utánna, ezt nem a fûrészre írták :)
© fraser872008. 10. 29.. 16:41||#32
akkor nézd meg másodszor is, mert kézzel húzták ki a kád dugót és azzal horgászták oda a kisrádiót :)
© emp2008. 10. 29.. 16:00||#31
Imike1023.húsz.nulla.akármi!

Te tényleg most jöttél le a falvédõrõl??? Azt hiszed nem látjuk, hogy Angelinán hullasmink van azon a bizonyos képen? Te a Plútóról fizetsz elõ a netre???
© Mardel2008. 10. 29.. 15:38||#30
Csak egyszer láttam az 1. részt. Szóval akulcs ott volt a kádban a lábánál, mikor magához tért akkor megrántotta a lábával a lefolyó dugó láncát így a kulcs szépen leúszott a csatornába. Persze az más kérdés, hogy direkt úgy volt oda téve akulcs hogy az lecsússzon, ha kalimpálózol.