Ötvös Tibor

van Damme újra a régi?

Jean-Claude van Damme Cannes-ban kirobbanó sikert aratott eddig csak fesztiválokon bemutatott JCVD című, önéletrajzi ihletésű filmjével, minek hatására a stúdiók újra elkezdtek felfigyelni rá.

A belga származású egykori akciósztár olyan filmekkel tette nevét halhatatlanná, mint a Véres sport vagy a Cyborg. Ám utolsó emészthető filmje, az Időzsaru után valahogy elvesztette a fonalat és a saját rendezésében megbukott A kalandor, valamint az elfogadható Mindhalálig után A légiós és a többi filmje is a videotékák polcain debütált.

Klikk ide! Klikk ide!
Full Love - Az első képek

Ám ha Stallone és Ford is sikeresen tért vissza, van Damme miért ne tehetné meg? Ennek első jele a kritikusok körében kirobbanó népszerűségnek örvendő JCVD, mely hamarosan debütál az amerikai mozikban. A siker hatására a sztár rögtön el is kezdte forgatni új filmjét, mely a Full Love címet viseli és melynek van Damme a producere, írója, rendezője és főszereplője is egyben.

A filmben szerepet kap még a színész két gyermeke, Kristopher és Bianca Van Varenberg is. A sztoriról csak annyit tudni, hogy a "barátságról és a szeretetről szól a film". Van Damme kissé összezavart a sajtót, mikor azt is hozzátette, hogy "egy megtörtént eseményen alapul, egy másik valóságban".

Ezek után már csak a korábban bejelentett Steven Seagallal közös filmjére lennénk kíváncsiak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #25
    JCVD azota szerepel szar filmekben, miutan szetcsapta magat crack-kel es komoly studiok nem allnak szembe a nagy arcaval, igy maga irja pl a sztorikat es valljuk be, nem 1 irofenomen.
    A legjobb filmje (szvsz) a Dupla dinamit, amiben a klasszikus ekson mellett klasszikus humor is van. A Veres jatek (v sport?) pedig mara egy alapfilm lett a harcmuveszetet kedvelok koreben, kb mint a Sarkany kozbelep. Persze nem 1 tokeletes film (pl van Damme-nak minden rugasat megismetlik mas nezetbol is, mintha megint rugna 1et.. ez nagyon fos, sztan a sztori meg a Bruce Lees tortenetnel is 1xubb, a szineszi jatek eleg gagyi..), de a (szegrol-vegrol) magyar szarmazasu Frank Dux valos ( :) tortenete alapjan keszult, aki nem akarki ugye. Meg aztan van Damme is KO rekorder volt, meg vilagbajnoki 2. v mi..
    Meg emlitesre melto filmjei a Tokeletes katona (ami talan a legnagyobb siker volt) nem is volt olyan rossz, h ezert is Arany Malnara nevezzek.. meg az Idozsaru, amit meg a sci-fi rajongok is elneztek (rengeteg hiba volt a filmben, meg gagyi sarkitott karakterek voltak ugye, de meg lehetett nezni szvsz).

    Itt mondjuk a biztibojok mentik meg lehet
  • s0n1c #24
    Csodálkozom, hogy senki nem említette a Hard Target (Tökéletes Célpont) c. filmjét, imo máig az egyik legjobb akciófilm a piacon. Szereposztás is ütős Lance Henriksen és Arnold Vosloo személyében.
  • Csaba #23
    Háát, a Légióst én speciel moziban láttam. Lehet, hogy amcsiban tékás volt, de nálunk bemutatták, és szerintem nagyonis jó film volt.
    Amúgy az újkori videotékás korszakából is vannak szerintem egész jó filmjei, pl.:
    Inferno, Replikáns, Maga a pokol, A halál nyomában, Tökéletes védelem, és állítólag A törvény erejével sem rossz (a legutolsó filmje).
    Nem hinném, hogy ne lehetne őt visszajuttatni a csúcsra, csak sajna kiesett a pikszisből.
    Jackie Chan-nal meg Jet Lee-vel kéne közösen forgatnia egy nagyköltségvetésű filmben, és akkor tuti sikerülhetne a visszatérés.
    Mindigis szerettem volna, ha ezek elkezdenék csépelni egymást. Sőt, bevehetnék a buliba Seagalt is.
    Az is érdekes téma lenne, hogy vajon ki győzne, ha mondjuk igazából megküzdenének? :-)
  • Blasta #22
    "Jean-Claude Van Damme"

    így helyes, így van az ofisöl weboldalán is
  • diablo1336 #21
    Schwarz vissza is akar térni.:D kérdés hogy a politikai élet lehetővé teszi-e neki.:P Nekem is a többször említett Kalandor illetev a A légiós tetszett a legjobban.Azzal meg nem is érdemes foglalkozni hogy az amerikaiak mit esznek meg meg mit nem csomó olyan film van ami bőven nézhető kategória és mégis csak dvd-n vagy mozikban gyenge szereplés mellett van jelen a film világban. Amúgy idősebb akció hösök közül még sztem Bruce Willis az aki odatette magát utoljára a Die Hard-dal.Sztem...
  • Aldo Moro #20
    Legjobb tudomásom szerint flamand és vallon nyelvterületen a van a nemesi származás jelzője és kis betűvel irják. Marco van Basten. Szerinem a Légiós és a Kalandor is piszok jó film, arra amire készült. Ja, és a Tökéletes Katona is ott van a szeren, abban az időben azért nagy neve volt van Damme-nak, szerintem nem B filmeket csinált. Más tészta, hogy az utóbbi időben sajnos sehol nincs.
  • sylas #19
    az utsó filmjei már nem a legjobak voltak :)
    talán a halál nyomában odáig még tetszettek de előtte is voltak amik nem jöttek úgy össze pl a rend őrzője, vakvágányon
    De ha megnézzük fénykorában is voltak olyan filmjei amik nem voltak az a jók - minden filmje úgysem lehet jó senkinek sem
  • Sanyix #18
    Légiós videótékás? Pedig sztem az egy elég jó film volt, és sokan ezt mondják.
  • SRobert #17
    Birth Name:
    Jean-Claude Camille François Van Varenberg

    kis b*zi... ;D
  • SRobert #16
    IMDb:
    Jean-Claude Van Damme (Actor)
    aka "J. Claude van Damme"
    aka "Jean Claude Van Damme"

    :)))