SG.hu·

Mégsem lesz Kis Vuk 2?

Az utóbbi évek legnagyobb magyar filmes bukása volt a Kis Vuk, s a zakó ellenére Gát György producer azt nyilatkozta, hogy készül a folytatásra. Most viszont úgy tűnik, hogy mégsem lesz az elképzelésből semmi.

Legalábbis erre utalnak Gát György szavai, aki, mikor a Helyi Téma arról kérdezte, hogy mi is a helyzet a KV folytatásával, hogy lesz-e második rész, azt felelte, hogy "Nem tudok róla." Pedig, ahogy a producer is elmondta, a merchandising segítségével a mozibevételek dupláját tudja majd megkeresni.

Bár a filmmel a készítők több százezres közönséget akartak elérni, egyelőre még 60 ezren sem látták, de ez még így is meglehetősen magas adat, hiszen a premier első hétvégéjén még 5000-en sem voltak kíváncsiak a Kis Vukra. Azonban a bukás ellenére meglehet, hogy a 75 millió forintos MMK-féle forgalmazási támogatást nem kell visszafizetni, hiszen az 60 ezer néző elérésére szólt, amit pedig az elmúlt hónapokban csökkentett jegyárak mellett úgy néz ki, hogy teljesíteni fognak.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Hoz_Hun2008. 10. 15.. 11:36||#30
"Arculatátvitel"-lel én sem értek egyet. Akkor már inkább másodvonalbeli értékesítés vagy valami hasonló, de inkább maradjon merchandising. 20 év múlva úgy is mindenki angolul fog beszélni... vagy kínaiul (kivéve nálunk, itt mindenki cigányul fog beszélni).
© CaptainRumi2008. 10. 14.. 23:41||#29
sikerült kigugliznod ? :D

de legalább megjelölöd a forrást...
egyébként azzal a névvel, hogy arculatátvitel nem értek egyet, szóval maradjon merchandise
© cateran2008. 10. 14.. 20:51||#28
kávé?:D ha nem esett volna le KV-Kis Vuk:D
Másrészt hiába böfögsz,a merchandising elfogadott kifejezés...jó 12-15 éve használják..
"Az AIPPI az alábbi fogalmi megközelítést dolgozta ki. „A merchandising szimbólumok védjegyek, szerzõi jogi alkotások részei, valódi vagy képzeletbeli személyek külsõ megjelenésének felhasználását jelenti abból a célból, hogy az áruk értékesítését, szolgáltatások nyújtását ösztönözzék, feltételezve, hogy a kérdéses megjelöléseket nem eredeti funkcióiknak megfelelõen, mint a meghatározott áruk és szolgáltatások megjelölésére alkalmas megjelölésként, hanem más áruk és szolgáltatások értékesítésére használják fel a kérdéses figurák általános ismertsége, vonzereje alapján.”"
Forrás: Dr. Tattay Levente:A merchandising és a szellemi alkotások

Te ezt minek írnád magyarul? Arculatátvitelnek szokták, ha muszáj....
© dzsagon2008. 10. 14.. 20:13||#27
Szerintem is el mehet a picsába az ijen idóta.
© Aldo Moro2008. 10. 14.. 20:00||#26
Nem, csak ebben a nagy sznobizmusban már azt hiszik az emberek, hogy ha idegen szavakat használnak, attól hitelesebb lesz a mondandójuk. kávé, meg merchandising. Ennyi erõvel már lehetne mondjuk mindeg igét angulul irni, de én javasolnám helyette a változatos izlandi nyelvet, azt sokan beszélik mifelénk.
© Laza2008. 10. 14.. 13:12||#25
Ennek a béna 'KV'-nak nehogy már legyen folytatása ... az már belefér az emberiség ellenes bûnök kategóriába!
Nem csak a gagyisága miatt, hanem még velünk fizettetnék ki azt a szemetet.
© Laza2008. 10. 14.. 13:09||#24
Ugye most nem a saját hülyeségedet akarod reklámozni? :)
© CaptainRumi2008. 10. 13.. 23:39||#23
valószûleg a cikkíró elvár egyfajta alapismeretet az olvasóktól a média terén...
© bippo2008. 10. 13.. 23:35||#22
Nem ez a szar készült 1.4 milliárdból, aminek a nagy része állami támogatás volt? Abból ez a 75 milla csak egy kis szelet.
Amúgy HA azt a 20milliót erõsen alulbecsült értéknek vesszük, legyünk nagyon nagyvonalúak, meg legyen kerek szám, 100millió-ból meg lehet csinálni. De nem másfélMILLIÁRDból?!?!
© Aldo Moro2008. 10. 13.. 23:13||#21
Nekem két dolog nem tetszik: 1, "mi is a helyzet a KV folytatásával" 2, "merchandising". Már magyarul sem beszélni? Elhiszem, hogy nagyon mûvelt a tisztelt cikkíró és érti is a saját rövidítéseit, de nem kellene gondolni esetleg azokra is, akik olvassák a cikket?