MTI

Kezdődik a BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál

Szabó István Oscar-díjas filmrendező nyitja meg este a budapesti Vörösmarty moziban a Budapest Short (BuSho) Nemzetközi Rövidfilm Fesztivált, amelyen a világ legkülönbözőbb tájairól származó alkotók 90 kisfilmje versenyez egymással.

A szeptember 7-ig tartó seregszemlére, melynek mottója: "kis film, nagy élvezet", 61 országból 620 filmet neveztek. A fiatal filmesekből verbuvált, Deák Dániel, Gergely Zoltán, Igor Buharov, Rimóczi László és Szabó Simon alkotta előzsűri 90 filmet választott a versenyprogramba, míg 130 alkotást az információs programban mutatnak be.

A versenyműveket értékelő öttagú nemzetközi zsűriben egy atomfizikus is helyet foglal: a német Claudia Lehman hobbiból tanult filmezést és tavaly el is vitte a Berlinaléról a "legsokkolóbb rövidfilm" díját. A grémium további tagja Canko Vaszilev bolgár televíziós filmes, Carlos Guimares brazil filmkritikus, Libor Anita, a Film.hu moziportál szerkesztője és kritikusa, valamint a zsűri állandó tagja, a német Wolfgang Leis. A BuSho-nak a Vörösmarty mozi mellett a DocuArt Kocsiszín ad otthont.

A mustrát idén is számos kísérőprogram egészíti ki: vetítenek majd nagyjátékfilmeket, az érdeklődők workshopokon vehetnek részt, lesznek koncertek, videoinstallációs performanszok és több kiállítás is - köztük egy Andrzej Wajda lengyel filmrendező grafikáit bemutató tárlat. Idén első alkalommal Budapest mellett három vidéki városban - Szegeden, Szolnokon és Szombathelyen - is vetítik a versenyprogramban induló alkotásokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • CaptainRumi #1
    Bushók vannak itt nálunk Mohácson is xDDD