SG.hu·
X-Akták: Hinni akarok
Scully és Mulder visszatér és fityiszt mutat azoknak, akik szerint egy sorozatból nem lehet élvezhető filmet készíteni. A kivert biztosítékokért nem ők a felelősek.
Belegondolni is furcsa, hogy több mint hat éve ért véget az X-akták sorozat és még az első X-akták mozifilm óta is eltelt vagy 10 év. Éppen itt volt tehát az ideje, hogy felélesszék a franchise-t, s a két főkaraktert, Fox Muldert és Dana Scullyt, hogy a rajongók számára kiderüljön, még mit tartogat kedvenc hősei számára a sorozat készítője, Chris Carter.
Tévésorozatból sosem volt egyszerű filmet készíteni, de az X-aktákhoz hasonló, elkülöníthető epizódokra, a heti szörnyekre, a heti misztikus jelenségekre kiélezett sorozatok esetében ez különösen nehéz. Nehéz, hiszen a néző nem azért megy a moziba, hogy egy felvizezett dupla epizódot lásson, hanem valóban egy életképes mozifilm érdekli. Más kérdés, hogy arra is vigyáznia kell a készítőknek, hogy ne legyen túlzottan bennfentes a mozifilm, hogy ne csak az értse meg, aki naprakész a szériával.
Míg az első X-akták film alkalmazta a sorozatban pár részenként mindig előkerülő összeesküvős szálat, addig a második rész, a Hinni akarok alcímet viselő leszámol a nagy kavarásokkal, konspirációkkal és ufókkal, inkább egy fura és rejtélyes témát boncolgat, melyet a sorozat szellemének megfelelően némi misztikummal is átitatnak a készítők.
Sokan a második filmtől a sorozat szálainak tovagörgetését várták - ők azok, akik leginkább hoppon maradnak, főleg, hogy a történetről hallgató előzetesekből sem tudtuk a sztori lényegét. A film ugyanis egy titokzatos körülmények között eltűnt FBI-ügynökről szól, akinek hollétéről egy magát látnoknak mondó pap közöl információkat. Azonban mivel a szövetségiek maguk nem boldogulnak, szólnak az összeesküvéseibe temetkezett Mulder ügynöknek, hogy térjen vissza és segítsen nekik a nyomozásban.
Szinte mindenki csalódásról beszél az X-akták második részével kapcsolatban, mi azonban leszegett fejjel szembemennénk az árral bajszunk alatt azt mormolva, hogy igenis élvezetes és (egy kis erőt kell gyűjteni a kimondásához, de) jó film a Hinni akarok. Oké, lehet, hogy nem X-akták-film (már hogyne lenne az! Nyilván a sorozat atyja csak tudja, hogy édes gyermekét honnan szalajtották), és valahol igazuk van azoknak a hangoknak, amik szerint ha lecserélnénk a szereplők névtábláját, senki nem mondaná meg, hogy honnan eredeztethető a film. Ámde azt se feledjük, hogy ezek voltak azok a hangok is, melyek egy-egy korábbi, természetfölöttivel foglalkozó film kapcsán kijelentették, hogy azok csak egy-egy hosszúra nyúlt X-akták epizódok Mulder és Scully nélkül.
És egyébként ez utóbbi tényező az, ami miatt még X-akták fanatikusként is (skandallum!) szerettük a filmet: egyszerűen szinte sehol sem látni a mozik műsorán az X-akták: Hinni akarokhoz hasonlatos filmet. Éppen ezért is volt üdítő az efféle természetfölöttire és még inkább a rejtélyekre építő történet, mely során nyugodtan kombinálhatott az egyszeri néző, latolgathatta, hogy mire megy ki a játék - még akkor is, ha minden aggodalmunk ellenére duplájára vizezett sztoriról van szó.
Az újdonság ereje még az olykor küszködő és lelkiző párbeszédek botladozását is feledtette a kritikussal. Ugyanis nem csak a történetre fordították figyelmet Carter és Spotnitz írók, hanem Mulder és Scully karakterét is megpróbálták mélyíteni a sajnos sokszor sablonos dialógusokkal, hogy a papírmasé karakterek erdejében legalább ők duzzadjanak a megírás erejétől.
Ha már a kontinuitás hiánya némiképp elkámpicsorította a hívőket, azért a pár suta kikacsintás és utalás gyógyír lehet sebeikre, mint ahogy a shipperek is, vagyis a Mulder és Scully bensőséges viszonyát áhítók is megkapják a kényeztetést Chris Carter simogató kezeitől. A havas tájat szinte minden filmben szívesen nézi az ember, a Hinni akarok-nak is sajátos hangulatot kölcsönöz, más kérdés, hogy hangulati elemként a régi zene jobban hiányzik: a fő dallam is csak egyszer szólal meg, a főcímtől eltekintve.
Bár idehaza jól szerepelt a mozikban a folytatás, Amerikában hatalmasat bukott, így a sorozat rajongói minden bizonnyal lemondhatnak a harmadik részről. De ettől még aki képes valamennyie elvonatkoztatni a szériától, az minden bizonnyal élvezni fogja valamilyen szinten az X-akták: Hinni akarok-ot. Még akkor is, ha Anderson és Duchovny színészek olykor bizony meglehetősen megilletődöttnek tűnnik régi-új szerepükben.
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése