SG.hu

A magyarok fele az olimpiát nézi

Az olimpia első három napjának közvetítései alatt átlagosan kétszer annyian kapcsoltak a köztévére, mint az országos kereskedelmi adókra. Mindeközben az interneten is tarolt a Magyar Televízió.

Az idén a Magyar Televíziónak sikerült megszereznie a www.telesport.hu domaint. "Az új név alatt dinamikusan fejlődő, percről-percre frissülő sportportált kapnak az olvasók és böngészők" - mondta az oldal május 29-ei indulásakor Mucsi Csaba, az MTV új média főszerkesztője.

A portálnak már a Labdarúgó EB alatt rengeteg látogatója volt, ezért rögtön meg is kellett duplázni az induláskori sávszélességet. Az oldalon összesen több mint 700 ezren tekintették meg a sportesemények híradásait. Volt olyan meccs, amelyet az interneten is stadionnyi, azaz 13 200 egyidejű szurkoló követett élőben - ez egyben magyarországi csúcs is volt.

A júniusi eredményeket figyelembe véve az MTV még több látogatóval számolt az olimpiai közvetítések során, ezért újabb fejlesztésekkel készült a stáb. Augusztus 8-ától 10 gigabyte sávszélességen és 10 videó szerveren biztosítja az adatforgalmat az MTV partnere, a Carnation. Ez azt jelenti, hogy azonos időben akár 40 ezer konkurens videó nézőt is ki tud szolgálni a telesport.hu. Az élő közvetítéseken túl a site Video On Demand szolgáltatást is biztosít, az összefoglalók igény szerint visszakereshetők.

Az mtv.hu oldalon már pénteken, a pekingi megnyitó napján is százezernél több egyedi látogatót regisztráltak, amíg az oldalletöltések (cikk- és videókattintások) a hétvége mindkét napján meghaladták az egymilliót. Bár a telesport.hu mindössze két hónapja indult el, vasárnap már 680 ezernél is több oldalt nyitottak meg a látogatók. "Ez a szám hétfőn több mint a duplájára ugrott, másfélmillió oldalletöltést regisztráltunk" - mondja Mucsi Csaba új média főszerkesztő.

Mivel Magyarországon csak az MTV jogosult az internetes online közvetítésre, a köztévé előre készült a látogatói rohamra: az olimpia ideje alatt 10 gigabyte sávszélességen és 10 videó szerveren biztosítják az adatforgalmat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • FoodLFG #16
    Nem beszéltem HD-ről. Egyébként a felbontás nem is a legnagyobb probléma..
    Mai szinten ez nézhetetlen (de szó szerint is, nem lehet nézni). Innentől kezdve, hogy csináltak-e valamit, vagy sem, nem lényeges a végeredmény szempontjából. Inkább hagyták volna az egészet. Ne a mi pénzünket költsék feleslegesen..
  • akoshun #15
    FoodLFG: Ja. Ha nem lehet HD felbontásban nézni a neten úgy ahogy akarod akkor inkább ne is lehessen sehogy. Igazad van. (...)
  • WoodrowWilson #12
    Nebazz O.o

    Mióta?
  • immovable #11
    nézd neten
    kell link?
  • FoodLFG #9
    Jó inkább hagyjuk. Ez bohóckodás, amit ezek csinálnak.
    Majd, hogy ha azt nézem, amit akarok (nem csak a magyarokat), és nem fos felbontásban (ennél még a jutub is jobb), és ha majd esetleg vissza lehet tekerni a felvételeket, akkor majd talán.. Addig ez szerencsétlenkedés magas fokon. Ezért kár volt pénzt kidobni.

    Ja meg mióta nem flash-ben nyomják az ilyen tartalmakat. Ez a WMP-s megoldás szintén fos kategória. Nevetséges. 2008-at írunk vaze.
  • QuippeR #8
    vagy csak ritkán nézel f1-et. verseny közben is van reklám.
  • WoodrowWilson #7
    Legalább a verseny közben nincs reklám. Külföldön ezt is megcsinálják a kereskedelmi adók.
  • Vogel #6
    Teli van reklámmal. Igazából azóta jóval kevesebb F1-et nézek.
  • birdo #5
    Így van....
  • schrank #4
    jól csinálják a forma egyet sem szabadott volna odaadni a rtl-es gyökereknek ...