SG.hu·

Íme az új Harry Potter előzetes

Megérkezett a Harry Potter és a Félvér herceg első, rövid előzetese. A november 21-én mozikba kerülő film minden eddiginél sötétebb lesz.

A főszerepekben immáron hatodszor tér vissza Daniel Radcliffe, Rupert Grint és Emma Watson, de újra csatlakozik hozzájuk Helena Bonham Carter, Alan Rickman és Julie Walters is. A rendezői székben az utolsó két Potter-filmet is készítő David Yates foglal helyet.



A Voldemort elleni harc állása igencsak aggasztó; a baljós jeleket már a mugli kormányok is észlelik. Szaporodnak a rejtélyes halálesetek, katasztrófák. A három jóbarát egy ideje aggódva figyeli a Reggeli Próféta halálozási rovatát, félve hogy ismerős névre bukkan. Dumbledore időről időre eltűnik Roxfortból. Senki nem tudja, hogy ilyenkor hol tartózkodik. Az élet azonban a háborús időkben sem csak harcból áll.

A hatodévesek a hoppanálást gyakorolják, olykor rendkívül "érdekes" eredménnyel. A Wesley-ikrek üzleti tevékenysége egyre kiterjedtebb. Szerelmek szövődnek a felsőbb évesek között, a Roxfort házai és egyes lakói továbbra is kíméletlen versenyben állnak. Harry értékes segítséget kap a titokzatos Félvér Hercegtől. A jó és a gonosz közti frontvonal immár a Roxfortban húzódik. Harry igyekszik minél alaposabban megismerni Voldemort múltját, ifjúságát, hogy rátaláljon a Sötét Nagyúr sebezhető pontjára.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Haffey2008. 08. 04.. 11:11||#19
hát az ilyeneken nem is gondolkozok mert minek...inkább más filmeken gondolkozok el ami nem ilyen kitalált dolog 😊 milyen valóságot tükröz pl a lotr légyszi mondd már el
© JASON132008. 08. 04.. 01:09||#18
szerinted a filmek mi alapjan készülnek? hipp hopp kirangatjak a wc-bõl a történetet? az életbõl szerzett tapasztalatok alapjan készülnek és íródnak akárcsak a könyvek... viszont ha a valosagot elgörbítjuk akkor egy darab szar lesz abból. a LOTR tisztara a valosagot tükrözi akarmilyen mesésen van bemutatva. látszik hogy csak bambulod a filmeket és nem gondolkozol el rajtuk...
© Haffey2008. 08. 03.. 10:28||#17
Mert azt gondoltad ez valóság? 😄 ember legyél már észnél 😊
én mindenesetre kíváncsi leszek
© JASON132008. 08. 02.. 11:35||#16
Én már unom ezt a harry potter mániát... A LOTR sokkal jobb és több mondanivalója van. Ez meg pár újgazdag kis semmirekellõrõl szól... Amúgyis unom már hogy a kis szaros szemüveges gyerek nyer a nagy hatalmas mindenkit legyõzõ gonosz Voldemort ellen... bocs gyerekek de ez mese ilyen nincs a valosagban a való életben mindig a nagy gonosz nyer akárhogy nézzük.
© M0RN1NGST4R2008. 08. 01.. 19:13||#15
mit keres itt Gandalf?
© sandor42008. 08. 01.. 18:28||#14
az 5. film elég gyenge lett
eddig a 3. volt a legzsirabb, azt véletlenül megtekintettem másodszorra is, és még akkor is egész jo volt
© Broafka2008. 08. 01.. 13:12||#13
eddig, nem eddíg!

bocsi, nagyon szembetûnõ volt
© Ferrer2008. 08. 01.. 12:01||#12
Te jó ég, ez már a hatodik film?? Eddig azt hittem, csak három van! 😮
© lama king192008. 08. 01.. 11:48||#11
szerintem is
© Hoz_Hun2008. 08. 01.. 09:46||#10
Szerintem az 5. film nagyon el lett cseszve. Nem azt mondom, hogy rossz volt, de messze a legrosszab az eddigi HP filmek közül, és ez a rendezõ bûne. Majd meglátjuk mi lesz.