Ötvös Tibor

Tervezőasztalon a Wanted 2

Még be sem mutatták az amerikai mozik az Angelina Jolie nevével fémjelzett képregényfilmet, a készítők máris a Wanted folytatását tervezgetik.

Klikk ide!
Legalábbis az eredeti képregényt készítő Mark Miller ezt állította. Közben azt is elárulta, hogy a nézők teljesen meg fognak lepődni majd azon, hogy mennyire nem különbözik szinte semmiben a képregény és a film. Szinte kockáról kockára ugyanazt az élményt kapják, mint olvasás közben.

Ráadásul Miller nagyon is bízik a sikerben. A fórumon azt is bejelentette, hogy a készítők már azt kérdezgetik tőle, melyik történetet tudja elképzelni, mint folytatást. Természetesen ez a lehetőség nagyon is bevételfüggő, ám Miller saját állítása szerint a film nagyot kaszál majd, szóval nem látja akadályát a folytatás(ok)nak.

A Wanted az orosz Timur Bekmambetov első amerikai filmje, melyben rögtön Angelina Jolie-val és Morgan Freeman-nel dolgozhatott együtt. A bemutató a héten volt, az első eredményeket vasárnap tudjuk meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • asztosz #12
    Akkor a dublőr ér meg minden pénzt :)
  • Sir Quno Jedi #11
    Nem volt rossz film, de hogy évszázadokkal ezelőtt már léteztek az unicode-os ascii kódtáblák, az azért már tényleg erős és szuperpóvákkal is nehezen magyarázható... :D

    (már csak ha nem azok alapján csinálták a mai táblákat :D, vagy UFO-k, vagy időugrás, vagy-vagy-vagy)
  • Hornymut #10
    Nem szívesen gonoszkodom, de az csak dublőr volt...
  • 0Speed0 #9
    Úgy voltam vele, hogy wtf?!
    Azért nem fog kanyarodni a golyó, mert rángatják jobbra balra a fegyvereket...
    De mint kiderült, ők tudnak babrálni a tér idővel vagy mi a fene ezért ilyen trükkösök...
  • Librarian #8
    Nem vagyok az a csak látványra menő ember, és tuti a hogy a készítők SEMMI fizikát nem tanultak a suliban, de nekem akkoris kurvára bejött a film. Semmi értelme, tényleg csak egy agyatlan hentelés, de bakker, annyira jók voltak a zenék és a jelenetek, hogy csomószor tátott szájjal néztem. Nekem tetszett. :-)p
  • asztosz #7
    Jahh majd el felejtettem Angelina Jolie hátsója minden pénzt megér!
  • asztosz #6
    Tegnap néztem meg moziban és nekem nagyon bejött, mondjuk én nem ismerem a képregényt, de szerintem a film marha jó lett/ jó sztori, kemény akciók és fasza zenék/
  • Hornymut #5
    Nem tudjuk jobban, én legalábbis biztos nem, csak nekem ez jött át a trailerekből :-)
    De egy agyatlan CGI filmnek jó lesz, csak Jolie ne lenne benne, tényleg nagyon fura...
  • VLaci #4
    hmm, tehát Ti jobban tudjátok, mint az eredeti képregény készítoje? Érdekes megkozelítés :D

    Megjegyzem a neve az illetonek Mark Millar és nem Mark Miller
  • Hornymut #3
    "Legalábbis az eredeti képregényt készítő Mark Miller ezt állította. Közben azt is elárulta, hogy a nézők teljesen meg fognak lepődni majd azon, hogy mennyire nem különbözik szinte semmiben a képregény és a film. Szinte kockáról kockára ugyanazt az élményt kapják, mint olvasás közben."

    Ez már ott elvérzik, hogy már az ajánlóknak sincs semmi köze a képregényhez, Angelina Jolie marhára nem illik oda, kifejzően zavaróan hat, főleg a képregény ismeretében, meg cask túl van hype-olva a nő. Van a képregény és van egy azonos című film, és a hasonlóságnak ezzel vége is.
    Gyalázat, de a Transformers óta nem lep meg semmi :(