SG.hu·

Rendezője beszélt a Vasember 2-ről

Nálunk lényegében megbukott, Amerikában viszont az X-Men-filmeket is megelőzve már minden idők negyedik legsikeresebb Marveles filmadaptációja a Vasember, melyet így már csak a három Pókember-mozi előz meg.

Nem is volt csoda, hogy már az első hétvégét követően kitűzték a nemsokára a 300 milliós amerikai bevételt elérő film folytatásának dátumát (2010. április 30-ra), vagyis kurta két éve van a készítőknek, hogy összehozzanak egy, az előzményhez felérő folytatást.


Jon Favreau rendező nemrég emlegetett először konkrétumokat a Vasember 2-vel kapcsolatban, többek között azt, hogy még nem is kérték fel a film megrendezésére, de ettől függetlenül többször beszélt Robert Downey Jr.-ral, hogy milyen irányba vinnék el a filmet, milyen kunsztokat próbálnának ki. A lehetőségek tárháza mindenesetre hatalmas, hiszen papíralapon több mint 40 éves múlttal rendelkezik a karakter.

A tervek szerint, mivel kifejezetten erős szuperhősről van szó, egy hasonlóan nehézsúlyú ellenfelet választanának ki a sok Vasember-ellenség közül. A rajongók egyértelműen a Demon in a Bottle sztorit szeretnék megfilmesítve látni, azonban erre parányi az esély, hiszen a készítők valami újjal kívánnak előjönni és a nyári Will Smith-film, a Hancock is hasonló témát dolgoz fel.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© winnie2008. 06. 10.. 23:53||#7
mit nem lehet ezen érteni?
© cateran2008. 06. 10.. 23:41||#6
Hehe..jó érv..ha jobb mint az indy 4,akkor érthetetlen a bukás...nem semmi:D (mondjuk szerintem is jobb és ezzel együtt mind2 szar:P)
© Yutani2008. 06. 10.. 18:23||#5
Én nem is értem, miért bukott meg itthon. Megnéztem, tetszett, sõt, jobb volt szerintem, mint az Indy 4.
© sugarman2008. 06. 09.. 13:51||#4
a francba :S mindig összetévesztem
© Narxis2008. 06. 09.. 00:52||#3
Te sugarman vagy. :D
© sugarman2008. 06. 09.. 00:50||#2
Honnan veszed, hogy az vagy? Esetleg utánam :P
© ioinme2008. 06. 09.. 00:28||#1
I'm Ironman! :D