SG.hu·

Jövő tavasztól a mozikban a Vasember 2

A tervek szerint 2010 április-májusában kerül a mozikba a Marvel Studios legújabb akciófilmje, a Vasember 2: a népszerű amerikai képregényhőst ezúttal is Robert Downey Jr. kelti életre a filmvásznon - közölte a film szakmai prezentációja után Sandrine de Raspide.

Mint a Marvel Entertainment International alelnöke elmondta, a Vasember első része volt a Marvel első saját készítésű mozifilmje; a vállalat mégis komoly elvárásokkal kezdett a munkához, amely végül 853 millió dolláros bevételt hozott a mozikban, és 22 millió DVD-t is értékesítettek.

A Marvel nevéhez több mint 5000 képregényfigura fűződik, köztük a legismertebbek Pókember, Captain America, Hulk, Daredevil (Fenegyerek), X-Men vagy Wolverine (Rozsomák). Számos hős felbukkant már a mozivásznon, illetve rajzfilmekben - számolt be Sandrine de Raspide, hozzátéve: a médiavállalat külön megtervezi egy-egy képregényalak karakterét a mozi-, és a rajzfilm-megjelenésekhez, de a számos különböző design, artwork készül az ezekhez kapcsolódó termékekhez is.

A Vasember 2 tartalmáról az alelnök egyelőre annyit árult el: a történet az első részhez kapcsolódik, és hat hónappal azután kezdődik, hogy Tony Stark bejelentette a világnak, ő Vasember. A film költségvetéséről Sandrine de Raspide még nem tudott adatokkal szolgálni, de azt elmondta, legalább annyi pénzt szánnak a második részre, mint a Vasember 1-re.

Beszámolója szerint ahogy az első részt, a folytatást is Jon Favreau rendezi; Robert Downey Jr. alakítja a milliomos gyárost és feltalálót Tony Starkot, azaz Vasembert, míg szerelme, Virginia "Pepper" Potts ismét Gwyneth Paltrow lesz. A szuperhősnek a második részben a Mickey Rourke által megszemélyesített Whiplashsel kell megküzdenie, Nick Fury szerepében Samuel L. Jackson, James Rhodesként Don Cheadle is felbukkan, míg a Fekete Özvegy Scarlett Johansson lesz.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© nandi272009. 06. 25.. 16:52||#6
Bocsánat, természetesen millióban értettem. Egyébként óriási kasszasiker volt még az Indy4nél is többet hozott-az USA-ban- egy milliával.
© PheCho2009. 06. 25.. 09:28||#5
Szerintem azért 853 dollárt még itthon is kitermelt, még mozinként is. :)
De értem amit mondasz és valószínúleg igazad van, mert nem volt nagy visszhangja bevételi szempontból, és ennyi bevételrõl biztos cikkeztek volna.
Ennek ellenére szerintem ez egy jó kis film bár nem a csúcs ez tény.
© PokerFace2009. 06. 24.. 15:20||#3
Bagoly mondja....
© winnie2009. 06. 24.. 14:07||#2
meg már megvan az amerikai és magyar premierdátum is, nem holmi április-május.

az mti elment a marvel studios itthoni sajtójára és az tt elhangzottakat baromi nagy újdonságként most közzétette, holott filmes oldalakról sokkal többet tudni már:)
© nandi272009. 06. 24.. 12:49||#1
Az életben nem hozott 853 dollárt a mozikban, maximum a DVD eladásokkal együtt.
(http://boxofficemojo.com/movies/?id=ironman.htm)