Ötvös Tibor

Újabb ismerősök Középföldén

Gandalf alakja mellett Aragorn és Gollam is felbukkannak a Guillermo del Toro rendezésében előkészületben levő A hobbitban. Szerencsére Peter Jackson megnyerte Viggo Mortensent, Andy Serkist és Ian McKellent is a szerepre.

Így A Gyűrűk ura után újra közös film(ek)et készít a csapat. Egyébként Elijah Wood és Sean Astin is jelezték, hogy ha esetleg csurranna nekik valamilyen szerep, akkor bizony nem utasítanák azt vissza. Mindenesetre Fran Walsh és Philippa Boyens már gőzerővel dolgoznak a forgatókönyvön, de minden lépésüket figyeli Jackson és del Toro.



"Mindannyian kivesszük valamilyen módon a részünket a forgatókönyv megírásából" - kezdte del Toro. "A végleges változat valószínű egy hét múlva lesz kész. Szeretném, ha az ismerős szerepeket az egyszer már bizonyított színészek öltenék újra magukra."

A kétrészesre tervezett A Hobbit film összesen 300 milliós büdzséből gazdálkodhat, részenként 150 milliót szán rá a New Line - MGM duó. A két részt egyben forgatják le 2009-ben, a mozikba egy éves csúszással érkezik az első rész, majd 2011-ben jön a második epizód.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tower Guard #30
    De azért jó lenne ha csinálnának még filmet. Bemutatnák hogy hogy lett a rossz meg kitérnének Sauronra is hogy régen jó volt ugyebár, mi történt vele azt megfilmesíteni. Meg lehetne ezt azért csinálni, de egyenlőre erre vagyok nagyon kíváncsi:D Csak egy baj van, Aragorn hangja már nem él. Tudtommal Selmeczi Roland volt az ő hangja. Jajj szegény:(
  • krisz696 #29
    Szerintem a második hobbit film is azt mutatja, hogy nyitottak a háttértörténeti események megfilmesítése felé is. A Szilmarillok olvasása nekem is csak nyögvenyelősen ment. ;) De egy-két sztori megfilmesítésért kiált. Ezért szeretné mindenki filme(ke)n látni. Az is biztos, hogy az egész könyvet nem filmesítenék meg oldalról oldalra. Kiragadnák azt az egy-két történetet és azokból lennének a filmek. A forgatókönyvírók majd kitalálnának valamit, hogy élvezetesek és fogyaszthatóak legyenek azok a filmek is.
  • DJ Boss #28
    Mindenki mondja itt, h a Szilmarilokból milyen jó film lenne. Sztem nem annyira. Könyvként se élvezetes, elég száraz, és tömény, filmsorozatnak követhetetlen lenne, még olvasva is el-el vesztettem a fonalat, meg hogy ki kinek a mije, hány méter... :)
    Moziba nem hiszem, hogy elvinnék a Szilmarilokat, a Gyűrűk urához képest sokkal kevesebben olvasták, és nem mondana sokat egy 0ról indulónak. :)ű
    Szerintem, de ne legyen igazam, megnézném én, ha filmet faragnának belőle..
  • Gladiator #27
    ezzel az a baj, hogy jackson és shore között már nem olyan harmonikus a viszony, mint anno, a king kongban se ő csinálta a zenét. azért reménykedjünk...
  • krisz696 #26
    Szerintem egy Aragornt bele tudják írni. (Egész egyszerű, mikor Gandalf otthagyja a többieket, a könyvben nem igazán szerepel, hogy mit csinál pontosan, de nagyon valószínű, hogy Aragorn-nal csatázik Dol Goldurban.)
    Legolas is feltűnhet a tünde városban és a csatában is a végén.
    Elrond biztos, hogy feltűnik, Hugo Weaving-nek muszály lesz elvállalni.
    Frodó és Samu nehezebb ügy, nekik a történet szerint nem jut szerep, hacsak el nem mesélik, hogy mi történt A Hobbit és A Gyűrűk Ura között.
    Ja Gollam, azaz Andy Serkins. Örülök, hogy benne lesz. Kevenc karakterem Gollam. Andy hangja, gesztusai nagyszerűen adják vissza Gollamot.
    Remélem, hogy újra Howard Shore zenéje fog minket elvarázsolni, mert amit alkotott a GyU-ban az mestermunka.

    A Szilmarillokat én is már nagyon várom, hogy bejelentsék, úgy 6-10 részben tudnám elképzelni.
  • FoodLFG #25
    Ki lesz a zeneszerző?
    A Gyűrűk Ura trilógiában nekem a zene tetszett leginkább. Remélem Howard Shore kapja ezt is.
  • Malbeth #24
    Szevasz Tetsuo!
    Na mi a helyzet angliában?Remélem jólérzed magad!
    Egyébként már ittlenne az ideje,hogy megértsd A gyűrűk Ura az emberiség művészetének főműve!!Hát hiába rágtam én annyit a füled...!?
    A Hobbitban egyébként nem szerepel Aragorn,de attól még a háttérben megjelenhet...Igaz nagyon fiatal volt akkor még,ha jól tudom huszonvalahány éves.A Hobbit 60 évvel A Gyűrűk Ura előtt játszódik,tehát Frodó,és Samu még nem élnek.Szerintem Legolas-nak is írnak valamilyen kis szerepet,hogy Orlando Bloom is bekerüljön.Én baromira várom!
  • Andrews2007 #23
    Sőt 93-93-94 millió az 1-2-3. rész. Kicsit olcsó volt hollywodilag mérve meg látványilag. És igen lehet hogy régen volt de a 200 milliós és 130 milliós Pókember2, és X-men 2 is.
  • Andrews2007 #22
    A büdzsé kevés, 'csak' az 150 millió kevés lesz szerinted? :)

    Közlöm az eléggé látványos LOTR részek egyenként 90-110 millióba kerültek. (DVD extrák)
  • emp #21
    WETA rulez!!!!!!!!