SG.hu

Kaliforgia júniustól az AXN-en

Vasárnap esténként 10-től fut majd a Kaliforgia, melyben egy, az életet nagy kanállal habzsoló regényíróként tér vissza hozzánk a Golden Globe-nyertes David Duchovny.

A Kaliforgia rögtön azzal indul, hogy egy apáca az oltár előtt lelki terheit könnyítendő nem három Miatyánkot, hanem inkább orális kielégülést kínál hősünknek, David Duchovny-nak. Aztán persze kiderül, hogy ez csak álom volt, de akkor is, elég merész, nem?!

Hank Moody (David Duchovny) befutott regényíró, csak úgy ontja magából a könyveket. Most épp Los Angeles-ben él, hisz az egyik regényét ráadásul meg is filmesítették. Siker, pénz, csillogás, mégis, valami nem stimmel. Hank eleinte nem tudja megfogalmazni, pontosan mi aggasztja, csak érzi, megcsömörlött, undorodik magától s az egész életétől.



Úgy tűnik a múzsa is rég csókolta már homlokon, valahogy nem megy az írás, és az, hogy pályája esetleg zátonyra fut, mérhetetlenül nyomasztja Hanket. Próbálja persze oldani a benne felgyülemlett feszültséget, hol itallal, hol droggal, hol egyéjszakás kalandokkal (de leginkább e hármat vegyítve), ám amikor egy Amazon-szerű nőszemély - akiről utóbb kiderül, hogy hamvas tini még - kefélés közben vagy háromszor behúz neki szem alá, kezdi belátni, hogy bizony veszélyesen él.

Hiába minden csajozás whisky és anyag, képtelen túljutni azon, hogy jól elcseszte a dolgot a volt barátnőjével, Karen-nel (Natascha McElhone), és ennek köszönhetően a szeme fényének, a 13 éves lányának, Beccá-nak (Madeleine Martin) is csak vasárnapi apukája lehet. Hank mikor végre eszmél, mindent megpróbál, hogy visszaszerezze a nőt, a gyerekét és egész korábbi életét. Még Karen kezét is megkéri, holott ezt éveken keresztül képtelen volt megtenni. Minő szerencsétlenség, hogy a hölgyet a jelenlegi pasija is épp most akarja nőül, és ő bizony igent mondott...

A Kaliforgia nem csupán a közönség, de a szakma elismerését is hamar kivívta. Misem bizonyítja ezt jobban, mint hogy idén jelölték Golden Globe-ra a Legjobb Tévésorozatok között, David Duchovny pedig 2008-ban el is nyerte a Golden-Globe-ot A legjobb férfi főszereplő vígjátéksorozatban kategóriában. A sorozat június 15-étől vasárnap esténként 10-kor fut majd dupla-epizódokkal az AXN műsorán.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • warrior28 #5
    Ezt (is) csak eredeti nyelven érdemes nézni...
  • kovi04 #4
    Ki lesz Duchovny magyar hangja ?
  • Carbine #3
    Egyszerübb lett volna bemásolni azt a cikket, ami az HBO-s bemutató miatt íródott.
    Ez a Kaliforgia cím még mindig szánalmas.
  • NSC #2
    Egyik legjobb sorozat! Persze csak a How I Met Your Mother után!
  • passatgt #1
    "Kaliforgia"