Az RTL Klub húzott egy merészet, amikor a Fábry-féle Showder által felfuttatott standup komikusoknak adott egy saját műsort és úgy tűnik, hogy siker koronázza az erőfeszítéseket. Kiss, Bődöcs, és Kőhalmi kitör a Godot-ból és a hakniturnékból, s elffoglalja a tévét.
Persze az első adás sikere még nem jelent semmit, hiszen ekkor még nem születetett meg a népítélet, de a Győzike 7. évados premierjének remek felvezetését meghálálta a Showder Klub és pár ezer néző híján egymilliós tábort mondhatott magáénak a premier, annak ellenére, hogy este 10 után kezdődött az adás. (A kereskedelmileg fontos, 18-49-es korosztályban aratott leginkább a műsor, majdnem 40%-os közönségaránnyal.)
A netes reakciók is pozitívan szóltak a Showder Klub premierjéről és úgy tűnik, hogy az RTL Klubnak sikerült megtalálnia a Győzike sorozattal összeillő másik műsort, melyek együttes erővel a TV2 Krimihétfőjének két sorozatát (NCIS, Gyilkos számok) birkózták le könnyedén.
Nem a mûfajjal van a baj, hanem a mentalitással, és a megtanult szöveggel, ez mennyire gáz már?Remélem olvassa ezt valamelyik sztendápkámödis humorosfiatalember...Az szerintetek humoros, hogy az egész a politikából táplálkozik? Mert szerintem kurva szánalmas, hogy 10 esztendeje a fideszmszp a humor forrása, és már a könyökömön jön ki, meg van egy hülyegyerek, és összeállít valami szar szöveget arról, hogy a szomszéd néni olyan csúnya, mint az 1 éves kovászos uborkája, amit a hûtõben felejtett...a lényeg, hogy ezek az emberek nem önmagukban viccesek, hanem a megírt szöveg által hiszik, és a nézõk is hiszik, hogy viccesek...A Fábry-t sem tartom viccesnek, egyszerûen bunkó, ahogy az átlag magyar, és ez vicces...egy kis önirónia, és félig kész is a dolog...Persze a kivételek erõsítik a szabályt( Gálvölgyi, Antal I, Hofi) ezek kis pöcsök, akik szöveg nélkül elvesznek...
nem rajongom ezért a mûfajért Én sem, még csak yoputube-on sikerült pár ilyet elkapni, de mit monjak... szar volt... Eddie Murphy show-ja még jó volt, de más nagyoktól sem láttam jót... ami még iylesmi az a Hofi volt de ott nem is volt fontos, hogy egy poént ne ismételjen meg, mert egy szinházi elõadásra nem mész el hetente, hogy megnézd uazt... megírta a szöveget és apró módosításokkal küldte fél évig... mostmeg... TV... gáz nincs TV-m, nem is lesz soha!
Nem igazán rajongok a mûfajért. A Kõhalmi meg a Bödõcs tényleg jó mondjuk. Én azt a srácot hiányolom aki közéleti személyiségeket utánoz profi módon (õ kezdte el a Baló György-ös imitációt is).
Biztos voltam benne, hogy lesznek akik ezt is leszólják. 😄
Azu szerintem elég nyilvánvaló, hogyha egyszer összeáll egy jó mûsor, és a Godotban vagy néhány ember elõtt egyszer elõadták, az simán belefér még a tvbe.
Abba meg biztos vagyok, hogy nem kellene nagyon megerõltetni egyiküknek sem nagyon magát, hogy akár élõben 4-5 sör után szakadnál a röhögéstõl egy spontán elõadástól.
Van egy barátom akit egy ideje fûzünk, hogy állítson össze egy kazettát és küldjük el a "profiknak", mert nagyon jó a gyerek.
2-3 hetente találkozok vele és ha sikerül "szórakoztatóra inni magát", akkor 1-2 óráig lazán nyomja. De egy szimpla story-t is olyan stílusba ad elõ, hogy szakadsz a röhögéstõl....
Nekem egyébként teljesen új volt Kiss szövege. Nem lehet, hogy egy kicsit sokat hallgatod õket? Úgy nehéz lesz újat mondaniuk. 1-1 ilyen mûsor anyaga szerintem kb. fél év alatt jöhet össze, de biztos, hogy hónapok kellenek hozzá. Szóval arra kár számítani, hogy teljesen új poénokkal jönnek.
Hogy mennyire szubjektív ez a dolog... Nekem az elsõ adás is tetszett, de picit többet vártam volna. Viszont ezen a másodikon rommá röhögtem magam. Kegyetlen volt! FoodLFG írta, hogy neki mekkora csalódás volt Bõdöcs. Nálam épp ellenkezõleg. Rég röhögtem ilyen jót stand up comedy-n. 😊
A poénok tartogatása meg egy vicc. De komolyan. 😄 Egy ilyen humoristának az a célja, hogy minnél többen nevessenek rajta, minnél jobban megkedveljék, és ezért mindent meg is fog tenni. Nem fog fukarkodni a poénokkal. Legalábbis én így látom. Az hogy ismétlõdnek bizonyos dolgok más kérdés. Ilyen még Hofinál is elõfordult. Nem lehet hétrõl hétre a legjobb poénokat elhozni. Nincs annyi ihlet, forrásanyag, amibõl új viccek születhetnének. Fábry Showder is valahol itt vérzik el. Túl szûkös a két rész közti idõ.
xen: Abban igazad van, hogy már régebb óta hallhatóak a rádióban, de ott csak mint "hang" voltak jelen. Max. egy szûkebb, élõ adásokra is járó réteg tudta, hogy ki kicsoda. Széles körben ismerté csak a TV-s szereplés után váltak, köszönhetõen Fábrynak és újonnan a Showder Klubnak.