SG.hu·

Meghalt Az angol beteg rendezője

Műtéti komplikáció következtében kedden Londonban elhunyt Anthony Minghella Oscar-díjas brit rendező - jelentette be az ügynöke. A sokoldalú filmes rövid betegség után, halt meg egy londoni kórházban, ahová a múlt héten vonult be.

A manduláján és a nyakán kialakult rosszindulatú daganat miatt műtötték meg. 54 éves volt. Az angol beteg című filmje kilenc Oscar-díjat kapott 1997-ben, köztük a legjobb rendező díját. A film főszereplője Almásy László gróf, magyar Afrika-kutató. Három évvel később A tehetséges Mr. Ripley forgatókönyvéért is jelölték az Amerikai Filmakadémia díjára. A magyar nézők a Hideghegy (2003) és a Bűnös viszonyok (2006) c. filmeket láthatták még tőle az utóbbi években. Minghella A felolvasó című filmet rendezte legutóbb, ezt már nem volt ideje befejezni. Forgatókönyvíróként és rendezőként részt vett a még készülőfélben lévő New York, I Love You című filmantológia egyik epizódfilmjében.

Pályatársa, David Puttnam, a Tűzszekerek és A misszió producere "megsemmisítő csapásnak" nevezte a halálhírt. "Nagyszerű fickó volt, nagyon, nagyon kedves ember, csodálatos író, kiváló rendező és olyasvalaki, aki nagyon sokat tett a filmgyártásért" - nyilatkozta a BBC-nek.

A volt brit miniszterelenök, Tony Blair úgy látta, hogy Minghella "csodálatos ember volt, kreatív és nagyszerű, mégis szerény, barátságos, akivel öröm együtt lenni". A politikus egyik fellépését rendezte is a 2005-ös választási kampányban, így személyes tapasztalatokat szerezhetett a filmessel való közös munkáról. "Bármit csináltunk is közösen, akár a magánéletben, akár a munkával kapcsolatban, mindig kivívta a csodálatomat személyiségével éppúgy, mint legmagasabb rangú művészként" - jellemezte Blair.

Minghellát négy évvel ezelőtt a Brit Filmitézet vezetőjének nevezték ki. Legfőbb feladatának azt tartotta, hogy javítsa a hazai filmezés feltételeit, a tehetséges brit alkotókkal minél több brit film készüljön és jusson el a szigetország nézőközönségéhez.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© rigidus2008. 03. 20.. 02:08||#8
Nem meghalt, hanem elhunyt.
© Wittgen2008. 03. 19.. 20:39||#7
Elég szar úgy meghalni, hogy az emberen egy rutinmûtétet végeznek, aminek nem szabadna így végzõdnie. Tudom, mert a családomban is volt hasonló eset...

De hát ez ellen nem lehet mit tenni, vagy a rák és szenvedés a halálig, vagy egy próba a mûtéttel.
© DjDano2008. 03. 19.. 16:42||#6
A mûtéti komplikáció független a ráktól, más mûtétnél ugyanígy elõfordulhat...
© Dakkon2008. 03. 19.. 16:00||#5
nem csak ezért alakul ki rák. de tény, h nem könnyû ezeknek sem az életük. 😄
© gabr2008. 03. 19.. 14:17||#4
Piálnak, dohányoznak, drogoznak, gyógyszereznek egész nap, mégis mit vártál? Ezek az emberek soha nem a egészséges életmódjukról híresek...
© zaki2008. 03. 19.. 13:04||#3
Nyugodjon békében.
© Proart2008. 03. 19.. 12:06||#2
Elhunyt Arthur C. Clarke is.
© kandeláber2008. 03. 19.. 11:00||#1
Szörnyû sok a rákos megbetegedés mostanában. Patrick Swayzerõl pár hete volt hír, Maggie Smithrõl (õ játssza McGalagony professzort a Harry Potter filmekben) ezen a héten derült ki...