SG.hu·

Két részben jön az utolsó Potter-film

Immáron biztos, hogy a Harry Potter és a Halál ereklyéi két részben kerül a mozikba. Az első fele 2010. novemberében, míg a tényleges befejezés 2011. májusában varázsolhat el minket.

Kétrészes filmet forgatnak a Harry Potter-sorozat utolsó kötetéből - jelentette be a film jogaival rendelkező Warner Bros azt követően, hogy a producer, David Heyman nyilatkozott erről a Los Angeles Timesnak. Heyman szerint nem lehet elhagyni semmit a 608 oldalas hetedik kötetből, a Harry Potter és a halál ereklyéiből, és hasonlóan nyilatkozott Potter eddigi megszemélyesítője, Daniel Radcliffe is. A korábbi kötetek megfilmesítésekor egész jelenetek, mellékszálak nem kerültek be a forgatókönyvbe (a rajongók legnagyobb bánatára), a befejező rész azonban annyira egy ívre épül, hogy abból nem lehet semmit kihagyni - mondta Radcliffe.

A döntés üzletileg is előnyös lehet a Warnernek: az első öt film 4,5 milliárd dollár bevételt hozott szerte a világon, többet, mint a James Bond-filmek vagy a Csillagok háborúja. A hatodik kötetből - Harry Potter és a félvér herceg - már készül a film, a hetedik alapján megszülető első film 2010 őszére várható, majd a következő nyáron jön a második.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© smaszi2008. 03. 17.. 23:02||#29
"...így nem marad le egy szép történetrõl."

Én nem olvastam a könyveket, csak a filmeket láttam (1x elég is volt), de én nem láttam benne semmi szépet...Pán Péter sokkal jobb...bár nem ide tartozik...De ez én vagyok...Kövezzetek érte!!! 😛
© Csaba422008. 03. 16.. 20:31||#28
Ja, és még mielõtt valaki félreértené azzal a fene nagy eszével, és beszólna egy jót: a spoilert nem az ehhez a hírhez írt hozzászólásokra értettem, természetesen, sõt, nem is SG szinten kell gondolkozni! 😊
© Csaba422008. 03. 16.. 20:28||#27
Nah, ma fejeztem be a 7. kötetet. Kissé csalódás lett számomra a harc Harry és Voldemort között, valami eszméletelen nagy harcot reméltem azok után, hogy annyi mindenki meghalt már a vége felé. De ettõl eltekintve elég mozgalmas volt a könyv, alig tudtam abbahagyni az olvasását. Aki még nem olvasta el, tegye meg mindenképp, és ne olvasson spoiler-geci hozzászólásokat a fórumokon, mert elveszti a történet a meglepetését - ahogy a 6. kötet esetében jártam! 😊

"nálunk anno a suliban elég sokszor volt a hp a téma, és ezáltal lehetett ismerkedni, beszélgetni, szocializálódni, és senki nem lett öngyilkos v ugrott le a tetõrõl csak mert "harry potter is tudott repülni"..."
Ez nagyon tetszett.<#taps>
© vanclemmons2008. 03. 16.. 11:42||#26
se nem kötelezõ, se nem csodálatos. ha a gyereked 10-11 éves korában kezdi az 1. könyvvel és lesz 17, mire befejezi a 7.-et, nem lesz tõle rosszabb ember, max kicsit mûveltebb lesz tõle. jahh, kövezzetek meg, de sztem ez ma már vmilyen szinten alapmûveltség a mi generációnkban...
nálunk anno a suliban elég sokszor volt a hp a téma, és ezáltal lehetett ismerkedni, beszélgetni, szocializálódni, és senki nem lett öngyilkos v ugrott le a tetõrõl csak mert "harry potter is tudott repülni"...
© vanclemmons2008. 03. 16.. 11:36||#25
sztem azért ANNYI minden nem történt a 7. könyvben, simán megvághatnák, fõleg azt a potom 500 oldalnyi hót unalmas kempingezést. na meg az epilógust is simán kihagyhatnák, az a szimpla 5 oldal úgy elcseszerintette a utolsó 3 izgalmas fejezetet (ami tényleg izgalmas lett), h hányingerrel csuktam be a könyvet, és ezt nagyon sajnálom.
szóval sztem simán meg tudnák csinálni 2,5-3 órásra, csak minden filmnél sikerül a leglényegtelenebb részeket kiemelni, és azt hiszik, h a látvány majd kárpótol mindenért. (a filmek közül az 5. mondjuk egészen jó lett, sztem a legjobb)
© Loverman2008. 03. 14.. 17:04||#24
A Harry Potter könyvek azért lettek sösétebbek idõvel, mert az elsõ generáció amelyik olvasta, közben felnõtt. Én is 2001-ben kezdtem el olvasni, az utolsó meg kijött 2008-ban. az 7 év. Aki 13 volt, 20 lett. Ezért nem maradt ugyanazon a szinten a könyv. De azért már a legelsõ sem volt egy 'Pizsamás banánok' színvonalú.
És jól mondja bitbandita, a nagy kalsszikus mesék nagy része is 'horror'. Az eredeti Kis hableány végén is pl meghal Ariel... ezek a mesék nem úgy vannak ahogy a Walt Disney filmben elõadták õket, sokkal régebbiek. úgyhogy bobi64, csak sajnálni tudunk téged
© immovable2008. 03. 14.. 14:52||#23
horror?? LOL
© immovable2008. 03. 14.. 14:52||#22
jah kihagytam a kérdõjelet a végérõl<#idiota>

tehát blablabla ??????????? 😉
© davidka0032008. 03. 14.. 14:14||#21
Te vagy egy hulladék.
Mi köze a Harry Potternek az Alien sorozathoz? Elárulom semmi.
A Harry Potter sima kalandfilm. Az elsõ 2 rész még gyerekeknek is ajánlott.
© bitbandita2008. 03. 14.. 14:13||#20
Persze attól függ hány éves....