Szekeres Viktor

Amiről mindenki beszélni fog: Igazság ára

Hiába a Bajnokok Ligája, hiába az RTL Klub minden próbálkozása, minden a TV2 hazugságvizsgálós show-jától lesz hangos. Ezt reméli a csatorna.

Hogy pozitív vagy negatív értelemben, azt még nem tudni, mindenesetre az örök második adó egyik tavaszi idényre szánt nagyágyúja ma este mutatkozik be a nagyérdemű előtt. Igen, az Igazság áráról van szó, mely Jakupcsek Gabriella vezetésével a Doktor House legújabb epizódját követően kerül képernyőre, és mely vetélkedő meglehetősen nagy karriert futott be világszerte.


A játék lényege pofonegyszerű, talán ez is a siker titka. Még a legegyszerűbb ember is képes megérteni, hogy az nyer, aki igazat mond. 21 kérdést tesznek fel a versenyzőnek, és aki mindenre igazat felel, az 20 millió forintot vihet haza (vagyis annak az adó utáni részét, ugyebár). A játékban szereplő kérdések párszáz előzetesen feltettből kerülnek ki, s a válaszoló igazságtartalmát ezen kérdések közben működő poligráf, vagyis hazugságvizsgáló segítségével állapítják meg.

A versenyző célja természetesen az, hogy mindenre igazat mondjon, hiszen akit hazugságon kap a poligráf, az szégyenszemre üres kézzel kényszerül távozni. Ráadásul mivel minden kérdésre kötelező válaszolni, így még a kényes kérdéseknél is kiderül a válasz. Kivéve, ha a jelen lévő családtagok vagy barátok egyike nem dönt úgy, hogy elhasználja a játékos egyetlen mentsvárát, ugyanis egyszer a játék során új kérdést lehet kérni a delikvensnek, azonban ezt csak a versenyző meghívottjai tehetik meg.


A témájának köszönhetően a műsor remek célpontja az igazhitűek és tiszta szívűek céltáblájának és ezt a negatív reklámot is általában a javára szokta fordítani a formátum. A kérdés, hogy idehaza sikeres lehet-e egy olyan játék, melyben a versenyző akkor győzedelmeskedik, ha igazat válaszol az eleinte könnyed és nem egyszer humoros, később azonban egyre személyesebbé váló kérdésekre.

Ahogy az lenni szokott, az olykor meglehetősen durva kérdések, melyeket előzetesen megszondáztatott barátok és családtagok segítségével állítanak össze a készítők, nem egyszer olyan dolgokról lebbentik fel a fátylat, amikről a versenyzők legszörnyűbb rémálmaikban sem gondoltak. Kolumbiában például egy versenyző bevallotta, hogy felbérelt valakit a férje meggyilkolására, míg a legutóbbi amerikai adásban az egyik játékos 100 ezer dollárért bevallotta, hogy megcsalta a férjét és hogy inkább előző barátjához kellett volna hozzámennie. Válás is lett a vége...


A premier tehát este 10-kor a Doktor House után következik. Az első adás a híradások szerint meglehetősen nyersre és könnyekkel telire sikeredett, a folytatás pedig minden szerdán, valamint másnap a bulvárlapokban és a kibeszélő fórumok hasábjain várható.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • II Rocky II #99
    ez a sorozat már külföldön hatalmas sikert aratott..persze mindig is volt,van,lessz olyan ami egyes embereknek nem fog tetszeni.
    Nekme személy szerint tetszik,tök jo látni hogy mikre válaszolnak igazzal az emberek.Meg érdekes dolgokat meglehet tudni.Ez olyan mint pl.kit érdekel hogy Nicola Kidman itt meg ott volt...mert ez meg engem nem érdekel:(és mégis sok ujsag/tv musor ezzel foglalkozik.:)
    amugy az első adásban sztem kamu volt hogy a csaj kért -e pénzt a szexért.
    Hiszen látszott rajta hogy nem kamuzik,nem várt semennyit,megmondta hogy NEM.Ha igen akkor siman bevállalta volna sztem.:)hiszen azelőtt olyanokra adott választ ami talán picit kinosabb lehetett.
  • winnie #98
    "Ja, igazat mondanak. és ez te el is hiszed... "

    olvasd el még egyszer - eskü, hogy lassan írtam, hogy ne legyen zavarü. a játéknak az a lényege, hogy igazat kell mondani. ennyi. szerintem is gusztustalan. felháborító. skandallum. miért nem csinálnak hazudós játékot? máris minden szép és jó lenne. fúj. igazmondás.

    "nem csak erre a játékra gondolok. hanem az öszes többire."

    te írtad: "Ez valami undorító. Szerencsétlen emberek mit megnem tesznek a pénzért. Nem azért mondom, mintha nekem annyira kur*a sok lenne, nade akkor is. engem nem tudnának rávenni, hogy kibeszéljem a szexuális életemet."

    vagy más játékban is kibeszélik az emberek a szexuális életüket?
  • The FlashBack #97
    nem csak erre a játékra gondolok. hanem az öszes többire. HÜLYESÉG. ÉRTELMETLEN BETEGES. Ja, igazat mondanak. és ez te el is hiszed...

    szegény...
  • winnie #96
    " Szerencsétlen emberek mit megnem tesznek a pénzér"

    ja. mit meg nem tesznek. igazat mondanak. földet rájuk.
  • The FlashBack #95
    namost nem magyarázkodásképpen mondom ezt, de soha nem nézek tévét. na nem azért mert figyelek a saját szocializálódásomra, hanem azért mert egészegyszerűen nincs időm hétközben ilyenekre, hétvégén meg mással tölöm az időmet.

    Suliban mesélték ezt, és már akkor annyira szánalmasnak találtam, hogy azt mondam, ha ez fenn lesz a hétvégén torrenten, megnézem. Fenn is volt, meg is néztem.

    (és végülis hülyén is érzem magam, hogy most SZIDOM, de mégis megnézem... de ha már vélemnyt mondok illik látni is, és garantálom, hogy soha többet nem fog előfordulni, eltekintve attól, hogy szerintem nem lesz hosszú életű a műsor, nade...)

    Ez valami undorító. Szerencsétlen emberek mit megnem tesznek a pénzért. Nem azért mondom, mintha nekem annyira kur*a sok lenne, nade akkor is. engem nem tudnának rávenni, hogy kibeszéljem a szexuális életemet.
    Ez meg a másik. Az a legnagyobb baj, hogy emberek erre KÍVÁNCSIAK. Mások nemi életére, gondjaira bajaira (itt most az aktívra, fókuszra HÍRADÓRA!!!) gondolok.

    Most senki nem mondja azt nekem, hogy az hír, hogy egy leukémiás kisfiú élet és halál között van. Elég baj az szegnynek, de ez nem igazán tartozik az egész világra...

    Ez a műsor hátmeg. Kezdjük ott hogy a műsorvezető elég gyenge mentális, és szellemi képességekkel rendelkezik.
    A hazugságvizsgálót meg alapból egy szar találmánynak tartom... Képesek 12 évean aluliaknak ajánlott műsorban kibeszélni egy huszonéves nő szexuláis életét. és ami mégrosszabb ezt emberek élő adásban megnézték, majd még x millióan a tévében.
    KÖNYÖRGÖM. Nézzünk már szét. Milyen világban élünk? Milyen miédiával élünk együtt?
    Igazán elkeserítő, hogy EZEKET valaki ÉLVEZI.

    Ahelyett, hogy inkább érdekes, és értékes másorokat vetítenének a kereskedelmi csatornákon, ilyen szennyekkel vagyunk teletömve.
    Elég szomorú hogy a TV2-nek, RTL-Klubnak, és társaiknak nagyobb a nézettsége mint a Discovery-nek, vagy a National Geopgraphy-nak. Ja, hogy azokkban értelmes dolgokról van szó, amikből még tanulni is lehet? Elnézést!

    EMBEREK!

    Minden téren szánalmas ami ebben a világban folyik. Szívesen megismerkednék azzal az emberrel akinek a fejéből kipattant ennek a műsornak az ötlete, nade azzal a pénzsóvár seg***el, aki engedélyezte, hogy EZ A SEMMI a képenőre kerüljön. Nade, mit lehet tenni? Az országnak a legnagyobb része az a társadalmi réteg, aki ezt a szennyet tekinti szórakozásnak.

    SAJNÁLOM ŐKET! Sok embert megbolondít a tévé.
  • RealPhoenixx #94
    De szar musor volt, es Jakpucsek sajnalatos szellemi gyengesege csak ugy sutott, el is kapcsoltam gyorsan.
  • IMYke2.0.0.0 #93
    Bocsánat minden Jakupcsek rajongótól... de én gyűlölöm!
    Főképp azuóta, miatt a "Nagy fogyás"-ban folyamatosan "kicsikéim", meg "aprócskáim" hagyta el a száját folyamatosan...
    Semmi kultúrája nincs.
  • Pochok #92
    Én úgy tudom hogy a hazugságvizsgáló akkor jelez, ha az ember tudja hogy hazudik, mert akkor ugye benedvesedik az ujja meg mittomén. Most azért mert tudatalatt hazudsz, azt nem hiszem hogy a tested kijelzi, akkor meg a hazugságvizsgáló miért jelezne be?

    Persze nem diplomáztam a hazugságvizsgálók működéséből szóval lehet hogy neked van igazad :)
  • winnie #91
    hiszi-tudja, egy kutya. arra gondolok, hogy mivel a játékosnak nincs értelme hazudnia, így csak akkor fog megbukni, ha az igazát a gép hazugságnak jelzi, mint ahogy nálunk és amerikában is ezen buktak meg eddig. időben kell felállni a megnyert pénzösszeggel, ennyi a titok.
  • Pochok #90
    Azt hiszi? Most a játékos csak tudja hogy igazat mond vagy nem? És én azt mondom, hogy nem lehet-e olyan, hogy tényleg igazat mond, de a hazugságvizsgáló azt mutatja hogy hazudik?