MTI

Dokumentumfilmeket vetítő mozi nyílik Budapesten

Dokumentumfilmeket, kísérleti és kisjátékfilmeket, valamint rövidfilmeket vetítő mozi nyílik Budapest IX. kerületében jövő kedden - hozta nyilvánosságra Komlósi Orsolya, a mozi programfelelőse.

Komlósi Orsolya elmondta: a DocuArt Kocsiszín az Erkel utca és a Ráday utca sarkán álló, Ybl Miklós tervei szerint neoreneszánsz stílusban épült Károlyi-Almássy-palota egykori kocsiszínjében kapott helyet. Felidézte, hogy a szerződést tavaly márciusban írta alá a mozit üzemeltető Palantír Film Alapítvány a Ferencvárosi Önkormányzattal.

A mintegy 130 négyzetméteres, 50 férőhelyes moziban olyan filmeket láthatnak majd az érdeklődők, amelyek eddig teljesen kimaradtak a forgalmazásból vagy nehezen hozzáférhetőek - hangsúlyozta Komlósi Orsolya, hozzáfűzve, hogy kezdetben "próbajáratban" naponta két alkotást tűznek műsorra, először csak magyar filmeket, majd később külföldi munkákat is. Megjegyezte azt is, hogy a DocuArt Kocsiszínben kezdetben csak DVD-ről, illetve más digitális, elektronikus hordozóról vetítenek, de a későbbiekben normálfilmes mozigépet is be akarnak állítani.

A programfelelős kiemelte: a kerületi önkormányzattal olyan filmes központot szeretnének kialakítani, amely a magyar film fejlődését előrelendítheti. Mint mondta, a moziban az általános iskolák és középiskolák számára a tanmenethez kapcsolódó tematikus vetítéseket, klubokat szerveznek, a pályakezdő, fiatal filmeseknek pedig képzéseket, mesterkurzusokat tartanak. A hagyományos filmklub mellett olyan rendezvények is lesznek, amelyeken a filmekkel és azok alkotóival még az alkotói folyamat során találkozhat a néző, a közönség belepillanthat a készülő filmbe, a rendező pedig a jövendőbeli nézőkkel konzultálva fejezheti be munkáját - mondta.

Komlósi Orsolya tájékoztatott arról is, hogy a tervek között szerepel egy utómunka stúdió kialakítása is, amelyet elsősorban az antropológiai filmprojektek készítői vehetnek igénybe. A jegyárat firtató kérdésre konkrét összeget nem tudott mondani, annyit azonban megemlített, hogy a belépő a normál helyáraknál olcsóbb lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!