Szekeres Viktor

A kritikusok szerint pocsék a 300-paródia

A Horrorra akadva 4, a Csajozós film és a Bazi nagy film után idén ismét előrukkolt szokásos paródiafilmjével a Jason Friedberg-Aaron Seltzer duó, akik úgy tűnik továbbra is leszállóágban vannak, már ami a közönség érdeklődését illeti.

A duó filmjeire jellemző, hogy igencsak rövid idő alatt készülnek el - a 300 még egy éve sem került mozikba, azonban a rendezők példás gyorsasággal elkészítették a forgatókönyvet. Igaz, a Meet The Spartans még így is alul fogja múlni előző filmjeik egyre csökkenő bevételét: Horrorra akadva 4 (90 millió dollár az USA-ban), Csajozós film (48 millió dollár az USA-ban), Bazi nagy film (39 millió dollár az USA-ban).

Ahogy az várható volt, a kritikusok sem lelkesedtek a filmért (most komolyan, kit érdekelnek a kritikusok?): a kritikaösszesítő Rotten Tomatoes-on egyelőre csak egy pozitív kritika van jelen 38 negatív mellett, mely az ugyancsak egy pozitív kritikával bíró Bazi nagy film teljesítményével mutat párhuzamot. (A Csajozós film ötször ennyi pozitív értékelést kapott.)


Az egyetlen filmet kedvelő kritikus a szokásos közhelyet vetette be, miszerint ha az embernek nincsenek elvárásai, akkor nem fog csalódni, viszont a másik felemlegeti, hogy az első hányós poénra csak 5 másodpercet kell várni, valamint hogy a Meet The Spartans az a film, ahol a szellentős poént is sikerült elszúrni. Mindenesetre abban egyetértett a többség, hogy a 70 perces Meet The Spartansnál a United 300 című 5 perces 300-paródia sokkal viccesebbre sikerült.

Ettől függetlenül mi megadjuk az esélyt a filmnek. A remény hal meg utoljára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • debut12 #19
    Eddig 2X láttam, és nem moziban. Mivel tetszett ezért már 2 külön csapattal is le van beszélve a mozizás.
    Szerintem eszméletlen jó, igaz van benne 1-2 lapos, zsibbadt humor is, de szerintem nagyon eltalálták!
    Ja és ha a sok hülye negatív kritikára hallgatok, akkor biztosan nem néztem volna meg. Részemről ennyit a nyomorék, alaptalan kritikákról.
  • Jubei #18
    Szerintem meg ezerszer jobb volt mint az epic movie. Ez a 300 parodiaban tobb poen volt amin sirva rohogtem, ez csak egy velemeny nekem tetszett a film a tobbiek meg levannak szarva akiknek nem tetszett.
  • Danecay #17
    Sajnos tartok attól, hogy hsonlóan fogok érezni e film iránt is mint a tavalyi Epic Movie iránt. Annak is az előzetesét megnézve azt mondtam, hogy végre egy agyatlan baromság amin csak röhögni kell, semmi mögöttes gondolatok stb., de a teljes filmet megnézve bántam, hogy egyáltalán rászántam azt a másfél órát. Az előzetes alapján ez sem igérkezne rossz filmnek de tartok attól, hogy az Epic Movie szinvonalát nem nagyon fogja meghaladni, és ezt valamilyen szinten az IMDB-n elért 2.5-ös pontozása is alátámasztja. Megnézni meg fogom, még ha meg is bánom, de pénzt tuti nem adok érte. Kitalálhatnának valami újat, előre is elnézést, a szarós, fingós poénok helyett, de úgy látszik a készítők kreativitása ennyiben ki is merül.
  • Kmarha #16
    a páros jól csinálja. Leülnek sörözni, összedobják közben a forgatókönyvet, szerződtetik Carmen Elektrát meg pár másik embert, akik pénzért mindent, forgatnak 3 hónapot, és leszarják hogy hol hogyan bukik meg a film, ők is igy a ráfordított összeg 400%-át zsebelik be rajta.

    igy kell meggazdakodni
  • winnie #15
    "És ezek a marha nagy tehetséggel megáldott kritikusok vajon milyen kategóriás filmeket szeretnek? Mert gondolom nem a paródiákat. Eddig még egy paródiáról se hallottam jó kritikákat,"

    olvass sok kritikát és meglátod, hogy rengeteg paródia kap jó kritikákat. az utóbbi hónapokban minim 3 filmet istenítettek.

    " még azokról sem amelyikeken halálra röhögtük magunkat a haverokkal!"

    ez nyilván nem szint. attól még lehet tré egy film, ha te röhögsz. max te nem vagy igényes:) én is röhögök egy csomó sz*r filmek barátokkal.

    "Tehát inkább megnézem, és utána ítélkezem!"

    ergó hollywood ribanca vagy, fenntartás nélkül megeszed, amit a filmgyár elibéd tol. no offense, én is az vagyok, én is ezt teszem. aki józan, az hallgat a többségre . vagy direkt szembe megy vele.
  • debut12 #14
    És ezek a marha nagy tehetséggel megáldott kritikusok vajon milyen kategóriás filmeket szeretnek? Mert gondolom nem a paródiákat. Eddig még egy paródiáról se hallottam jó kritikákat, még azokról sem amelyikeken halálra röhögtük magunkat a haverokkal!
    Tehát inkább megnézem, és utána ítélkezem!
    Viszont a bemutatók alapján jó kis filmnek néz ki, feltéve h a nem lőtték el az összes poént a bemutatókkal!
  • ffxi #13
    Majdnem minden paródizációt szeretem. Persze a nagy stúdiók által. Nem holmi noname-es.
  • Mister #12
  • Mister #11
    nemgond, dobj össze nekem 3-400 milla dollárt, és lesz egy irgalamatlan jó pókember rész végre :)
    de amíg nem adsz nekem ennyit, addig ne kérdezd, hogy miért nem csinálom én.
  • TDaniel #10
    Még szerencse, hogy nem a kritikusok véleménye alapján szoktunk a baráti körrel filmeket nézni...