Bár idehaza még nincsenek igazán meg a feltételek a HD-szintű televíziózás tömeges megteremtéséhez, külföldön már sokak számára magától értetődik, ha egy filmet, sorozatot vagy sporteseményt mondjuk 1080i-s minőségben kívánnak megnézni.
A Magyar Televízió is elindult a fejlődés rögös útján, s ez abban merül ki, hogy nagy felbontású képet fognak közvetíteni az augusztusi pekingi nyári játékokról. Innentől kezdve már a nézőn a sor, hogy milyen minőségben akar szurkolni a versenyzőkért, hiszen az MTV új, óbudai székházban a legmodernebb technológia áll a tévé rendelkezésére.
Az olimpiát követően az m2 ősztől kezd nagy felbontású képet sugározni - a HD-adások leginkább a mozifilmeket és a természetfilmeket jelentik majd. Az MTV beruházása 7,5 milliárd forintba kerül, melyből többek között HD-s közvetítő kocsira is futja, s év végére a tévé stúdióit is ellátják a megfelelő technikával.
Ami a királyi szolgáltatót illeti arra ott az Antenna Hungária. Jelenleg is 4 adást adnak Budapesten és Kabhegy körzetében a DVB-T szolgáltatással.
Ez az M1. M2 - ezt fogják ui adni HD-ben amennyiben az Antenna Hungária is úgy gondolja - Duna, Duna2(Autonómia) , véleményem szerint lesz HD közvetítés az Olimpiáról persze kár errõl addig polemizálni ameddig nem látjuk a saját szemünkkel.
A véleményeddel teljesen egyetértek, de nem táplálok vérmes reményeket a cabel szolgáltatók HD adásaival kapcsolatban.
"UPC Directen még most se adják a csatornákat normál DVB felbontásban"
Nem hiszem, hogy van "normál DVB felbontás", ha nem lenne feltûnõ és a szolgáltatókon múlna akkor ne félj akár QCIF-ben is nyomnák az adást.
(Amikor az AXN Sci-fi próbasugárzása ment pár hétig, akkor néha úgy nézett ki, hogy tényleg QCIF felbontásban van, majd 1 centis kockákból állt a kép.)
Szerintem nem írtam olyat amibõl az ellenkezõje olvasható ki, nyilván a sávszélleségget jól kihasználja majd a legtöbb csatorna és nem fog HD-t adni DVB-T-n, de elvi lehetõség meg van rá.
A kábel szolgáltatóknál meg nem kell DVB-C-re menni, de azért sok helyen már átmentek ... na és ugye pár szolgáltatótól várhatõ a tavasszal a HD adások bevezetése. Ha jól sejtem plusz csomagban lesz jópénzért, és kell hozzá majd új settopbox is.
De továbra is kérdés, hogy HOL és HOGYAN akarja HD-ben adni az Olimpiát a királyi TV? Biztos nem streaming videón ...
UPC Directen még most se adják a csatornákat normál DVB felbontásban, szóval nem tudom hol lesz majd HD sugárzás. M1-re pl 544*576-ot ír a vevõm, pedig 720*576-nak kellene lennie. RTL is ennyi, TV2 már csak 528*576, Viasat meg csak 480*576. Ráadásul mindenhol a szélességbõl spórolnak el, szóval elvileg wide képernyõn még laposabb lehet a kép.
Teljesen igaza van cybernek. a kettõ nem azonos a DVB-T az új és elfogadásra került Broadcast szabvány a földi mûsorterjesztésben erre kell legkésõbb 2012 ig átállni az EU államokban. Arról pillanatnyilag szó sincs, hogy a kábeles szolgáltatóknak erre át kellene állni!! Csak a földfelszíni sugárzásról van szó!! A DVB-T alkalmas a HD terjesztésre de szó sincs arról, hogy egy szolgáltatót erre kötelezni kellene, ill lehetne ez is egy extra Feature mint pl a Teletext. A kereskedelmi TVk nagy valószínúséggel nem is fognak váltani mert egy DVB-T "csatornán" 1 HD tartalom fér el, míg ugyanebbõl SD-ben gyakorlatilag 4 tehát a költségekkel jól tudnak sáfárkodni!
Végül pedig annyit, hogy sok DVB-Tuner tud vagy nem tud HD-t arra nagy ívben tojnak, emlékeztetni szeretnék mindenkit a stereo sugárzás Mo-i bevezetésénél is ue a dilemma volt melyik rendszer is lesz majd - rengeteg stereo készülék volt A2-es rendszerrel mégsem azt választották hanem a modernebb NICAM szabványt.
"A félreértések elkerülése végett: a DVB és a HD adás nem azonos, sõt!"
Mi az, hogy SÕT??? Szerinted USA-ban, Taiwanban, Hong Kong-ban vagy éppen Singapourban nem DVB-T-n nyomják a H264-es HD-t? Akkor meg?
De nyilván valószerübb, hogy a HD képes kábeles cégek lesznek a fõ "elosztók", ha DVB-T-n adnák azt nagyon kevesen tudnák nézni, mert sok DVB-T tuner nem is tud HD-t ...
A félreértések elkerülése végett: a DVB és a HD adás nem azonos, sõt! Már most van olyan kábelszolgáltató, aki digitális adást ajánl, a megszokottnál sokkal jobb képpel és CD minõségû hanggal. Ennek azonban semmi köze a HD-hez, ilyen rendszeren DVD minõség körül kap az ember az MPEG2 kódolás miatt.