Szekeres Viktor

A szülők nem engedik, hogy leadják a Dextert

Amerikában minden tévésorozatnak megvan a maga helye. A mindenki által elérhető országos tévéken csak az előírás szerint készült, gyermeki fejlődésre nem ártalmas szériák mehetnek le, melyek nyelvezetét erősen szabályozzák.

Ez eddig rendben is lenne, mindössze pár sorozat késztette az illetékeseket szemöldökráncolásra. Legutóbb talán a Nyomtalanul egyik orgiaszerű jelenete, így a legvéresebb orvosi műtétek vagy a Hősök koponyalékelései természetesen nem jelentenek gondot az ottani ORTT-nek és egyéb aggódó társadalmi szervezetnek.


Nem úgy a Dexter című Showtime-sorozat, mely februárban bemutatásra kerül az országos CBS-en és természetesen a csatorna vágottan fogja leadni, hiszen a káromkodásoknak nem lehet helye a sorozatban. Azonban a megvágott tévésorozat ellen még így felemelte a szavát a The Parents Television Council, mely gyermekeiket féltő szülőket tömörít.

A PTC arra szólította fel a CBS-t, hogy mondjon le a Dexter sugárzásáról, hiszen a sorozat meglehetősen erőszakos, ráadásul egy olyan embert heroizál, aki maga is sorozatgyilkos, ráadásul a motiváció meglehetősen kérdéses. A szervezet szónoka szerint az efféle sorozatoknak nincs helye az országos televíziócsatornákon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • HJPOWER #21
    Olyan unalmas már, hogy mindig van egy szervezet aki harcol valami teljesen értelmetlen dolog ellen...
  • Adamul #20
    Pff, Amerika. Jellemző, nekünk magyaroknak szerencsére sokkal szebb, jobb filmjeink voltak.
  • winnie #19
    a producerek úgy hiszik, hogy sokat, bár az, hogy az egy dvd eladása utáni 4 cent helyett 8 centet akarnak kapni és a netes letöltésekből 0 helyett valamivel többet, nem tűnik soknak.

    ellenben a mai hírek szerint akár a npokban is vége lehet a sztrájknak, mert jó úton haladnak a tárgyaló felek.
  • blaze #18
    Az ősz is megfelelt volna konkrét dátumként, de erre magam is rájöhettem volna az imdb-ről.:) Ez a válaszod volt, az ami igazán megnyugtatott:
    "naná, hogy lesz 3. évad, miért ne lenne? sikersorozat, zabálja a nép, majdnem 1 millióan nézik, a csatorna legnézettebb sorozata."
    Na de az írósztrájk az tényleg keresztbe tehet. Nem is értem, miért nem tudnak már végre megeggyezni, olyan sokat kérnek?
  • winnie #17
    ha konkrét dátumra gondolsz, akkor írd azt. bár nem elég konkrét az, hogy egy konkrét dátum plusz egy év? (hogy lenne már konkrét dátum. azt pár héttel, hónappal előtte szokták kitűzni, nem majd egy évvel.)

    az 1. évad október 1-én indult, a 2. évad szeptember 30-án - gondolom nem azon múlik az üdvösséged, hogy október 5. vagy szeptember 28. lesz. (különben is, ha őszig tart az írósztrájk, akkor jóval több mint egy év múlva lesz.)

    naná, hogy lesz 3. évad, miért ne lenne? sikersorozat, zabálja a nép, majdnem 1 millióan nézik, a csatorna legnézettebb sorozata.
  • blaze #16
    Konkrét dátumra gondoltam, különben meg van valami infód is, hogy biztosan lesz, vagy csak okoskodsz?
  • winnie #15
    akkor, amikor az 1. és a 2. is, csak adj egy évet hozzá.
  • blaze #14
    Lesz 3. évad? Ha igen, mikor?
  • Szolnokboy1 #13
    doakes-ról már ne is beszéljünk :D

    érdekelne, hogy szinkronizálják újra, amikor benyög egy sima "Fuck you, Morgan"-t. :)
  • ffxi #12
    Debrának télleg csúnya szája van :)