Szekeres Viktor

Az első női amerikai elnök csak a Viasaton!

A Viasat 3 újabb frontot nyit az orszgos kereskedelmi tévék ellen vívott küzdelemben, hiszen az eddigi csütörtöki és pénteki sorozatestéjét egy vasárnapival is kiegészíti két, viszonylag frissnek mondható amerikai sorozattal.

Január 27-n 19.05-kor indul a 2006/07-es tévés évad egyik legnézettebb amerikai sorozata, mely a Hősökkel hadakozott ezért a megtisztelő címért. A Testvérek (eredetiben: Brothers & Sisters) egy vérbeli családtörténet, mely a családfőjüket vesztett Walker-família talpraállásáról szól némi politikai töltettel átitatva, olyan színészekkel, mint Calista Flockheart, Rachel Griffths vagy az Emmy-díjra jelölt Sally Field. A népszerű sorozat jelenleg Amerikában 2. évadánál tart.

A Testvérek után következik 20.05-től az Elnöknő (Commander in Chief), melyben a szerep megformálásáért a Golden Globe-ot is elnyert Geena Davis főszereplésével készült. A színésznő játssza ugyanis az Egyesült Államok első női elnökét egy teljes évadon keresztül és a napi politika mellett el lehet képzelni, hogy mi mindennel kell még megküzdeni azért, hogy elfogadják. A sorozat másik főszerepében az intrikus Donald Sutherland játékát élvezhetjük.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • winnie #5
    rlgen az volt a baj, hogy csak 1-2 amerikai sorozatot hoznak be, most meg az, hogy nem csak 1-2-őt? kiábrandítalak. az amerikai sorozatok fele sem jön be hozzánk, csak a friss, országos tévések meg a népszerűek - ergő, a jobbak.

    "Egyébként ha már sorozatokról beszélünk szerintem elég gyenge az amerikai felhozatal"

    ez lehet. hány 2006/07-es vagy 2007/08-as amerikai sorozatot néztél meg, amiből levonod a következtetést?

    " mozifilmben már jobb a helyzet"

    és hány mozfilmet láttál 2007-07-ben? mindenesetre jó ilyet olvasni, mert folyton csak azt látom mindenhol (és tapasztalom), hogy mennyire pocsék formában vannak az amerikai filmek, kábé 1 nézősre jut 10 nézhetetlen. (hasonló a helyzet a francia filmekkel, rengeteg gagyi. nem is értem, hogy honnan a francia példa)
  • HöfEE #4
    Félreértettél egy kicsit. Nem azzal van a gondom hogy behoznak 1-2 amerikai sorozatot mint azt az általad is emlitett többi országból is teszik, hanem az hogy szinte minden amerikai sorozatot, akkor is ha az hótgagyi bemutatják a magyar TV-ben. Egyébként ha már sorozatokról beszélünk szerintem elég gyenge az amerikai felhozatal egy kezemen meg tudom számolni ami tetszett, mozifilmben már jobb a helyzet de ott azért igencsak komoly konkurenciát tudnak jelenteni pl a francia filmek. Persze csak akkor ha az igényesebb filmeket vesszük figyelembe, mert ha mindent akkor mennyiségi főlényben van az USA bár minőségiben sajnos nincsen.
  • koxaka #3
    egyrészt nem kell, másrészt láttunk már itt német (cobra 11, rex, charlie, majom a családban), brazil (hadd ne soroljam fel) és francia (a címük nem ugrik be, de a déli műsorsávban sok ilyen nyálas szar ment, volt bennük lük meg zsozé..) sorozatokat is, lehet, hogy neked inkább ezek jönnek be, de úgy látszik a magyarok többségének nem (köztük nekem sem) és így alakult. az amik szerintem elég jók sorozatokban, legyél akármilyen véresszájú amerikagyűlölő, ezt be kell látnod. (mondjuk konkréten ez az elnöknő szerintem is szar)
  • winnie #2
    ó. szerintem félreérted. nem "kell".
  • HöfEE #1
    Csak azt nem értem hogy egy ilyen elnökös sorozatot minek mutatnak be egyáltalán európában... Amerikéban sem adják gondolom a francia, német, netán magyar sorozatokat(nincs sok belőle). Akkor nekünk miért kell az ő szemetüket nézni?