Szekeres Viktor

Western után zsarudráma

Az HBO szokása szerint nem feltétlenül a kommersz sorozatokra veti ki a hálóját, hanem azokra, amelyek igényesebbek. David Milch sorozatkészítő pedig ilyeneket gyártott eddig is, elég a Deadwoodra és a John from Cincinnatire gondolni.

Sajnos Milch előző két sorozata csúfos véget ért - igaz más-más okból. Az idehaza is leadott és a DVD-kiadására váró Deadwood szépnek számító 3 évadot mondhat magáénak, de azt követően a koszos-poros, kicsit sem archaikus nyelvezetű westernsorozatot nem újították meg. Milch inkább új sorozatával foglalkozott, ahelyett, hogy az ígért lezáró filmet forgatta volna. Ez az új sorozat, a John from Cincinnati című misztikus szörfös dráma azonban megbukott, így az első évadot nem követte második (alig volt egymilliós átlagnézettsége...)


Persze sem a készítő, sem a csatorna nem keseredett el, s ezúttal Milch már rendőrdrámán dolgozik az HBO számára, mégpedig a Last of the Ninth-on, mely a 70-es évek Amerikáját ismerteti meg velünk egy Vietnámból visszatérő veterán nyomozó és az általa pártfogolt fiatal rendőr történetén keresztül.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • wellman #1
    hmm. mikor adtak a Deadwood 3. evadot? en csak 2rol tok, de mindketto uber volt az tuti ;)