SG.hu·

Megvan 2008 legjobb filmje?

Nem hittük volna, hogy egy első olvasatra idióta sztorival megáldott film az előzetese alapján az év legjobban várt filmjévé lép elő. Pedig a My Name is Bruce kapcsán pont ez történt.

Bruce Campbell fénykorában olyan filmekkel tette magát halhatatlanná, mint a Gonosz halott széria három része, manapság pedig többnyire B-kategóriás filmek főszerepeiben vagy nagyköltségvetésű alkotások mellékszereplőjeként tűnik fel a vásznakon.



Az ember ilyenkor már leírna egy színészt, ám Campbellt nem ilyen fából faragták. Mark Verheiden sztorijából az egykori sztár egy, az előzetese alapján pazar filmet forgatott, melynek főszerepét is ő alakítja. Mondjuk ez nem is meglepő, hiszen a film is róla szól.

Adott egy oregoni kisváros, ahol Campbellt félistenként tisztelik. Minden filmjét látták és generációjának legtehetségesebbjeként tartják számon. Így mikor egy élőhalott szörny bukkan fel városukban, a rendíthetetlen Asht kérik fel arra, hogy megmentse a lakókat. Campbell szíves örömest elvállalja a feladatot, ám a hév csak az első találkozásig tart.

A My Name is Bruce elvileg idén érkezik meg a mozikba.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© menpe2007. 12. 18.. 20:32||#25
Ááá, ez hatalmas! Biztos vevõ leszek rá.
© creed132007. 12. 18.. 19:54||#24
Aki megkérdõjelezi ennek a cikknek a címét vagy magát a cikket, az meg is érdemli, hogy sose lásson jobbat.<#mf1>
Ez baromi jóóóóóó<#nyes>
© lee562007. 12. 17.. 20:21||#23
Ez nem vicc, fantasztikus egy film lesz, az uj évezred múvíja <#rolleyes> <#idiota> <#wilting> <#falbav>
© opeca2007. 12. 17.. 16:18||#22
Az Army of Darkness - eltekintve a bugyuta humorát - egészen jó volt!
© Wittgen2007. 12. 17.. 14:45||#21
Oltári <#eljen>
© Zedas2007. 12. 17.. 11:29||#20
Nos én a cikkíróhoz csatlakoznék, Bruce Campbell for prezident! 😊

Ezt látnom kell 😄
© Loverman2007. 12. 17.. 11:28||#19
grat😄
© avman2007. 12. 17.. 11:05||#18
ugye tudod, h ez a hype-tól is függ. meg h mekkora a reklámbüdzsé.
tippem szerint bõven vissza fogja hozni 1 hónap alatt a belefeccölt milljókat.
© gabr2007. 12. 17.. 09:53||#17
A lényeg, hogy leownolta és cancelozza! 😄
© NiGhTM4R32007. 12. 17.. 09:26||#16
Régebben már majdnem elhittem, h rossz az ízlésem.
De minnél több cikket ír winnie, annál jobban rájövök, h egyszerûen csak õ nem ért a filmekhez 😄