MTI

A kis Vuk februárban kerülhet a mozikba

A korábbi tervekkel ellentétben csak jövő februárban kerül a magyar mozikba A kis Vuk. Erről Gát György, a 3D-s animáció producere beszélt a csütörtökön tartott stúdióbejáráson.

A kis Vukot forgatókönyvíróként és rendezőként is jegyző Gát György elmondta: A kis Vukot 30 kópiával kezdik el forgalmazni. Megjegyezte: Dargay Attila 1980-as évek elején készített filmjével magasra tette a mércét, a Vuk a magyar filmtörténelem olyan darabja, aminek "megfelelni lehetetlen", ezért más úton kellett elindulniuk. Mint mondta, ez okozta azt is, hogy az eredetileg tervezetthez képest később készül csak el az alkotás.


Felidézte, hogy Jankovics Marcell négy évvel ezelőtt kereste meg Vuk történetének folytatásával. A film jogainak tulajdonosa a Pannónia Stúdió volt, de ők producer hiányában nem haladtak az animáció elkészítésével. A 3D-s animációval készülő új rajzfilmről Gát György elmondta: a történet kezdetén Vuk és családja egy természetvédelmi területen élnek. Vadorzók törnek az erdőre, megölik kis Vuk édesanyját, míg apját, Vukot elkábítják és eladják egy vándorcirkusznak.


Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Kis Vuk apja és a többi állat kiszabadítására indul a helyi vadőr kerekesszékes fia és nagyothalló kutyája segítségével. Kis Vuknak Csőre Gábor, Vuknak Gálvölgyi János, a cirkuszigazgatónak Reviczky Gábor, feleségének Borbás Gabi, lányának pedig Gubás Gabi kölcsönzi a hangját. A helyi vadőrt Bodrogi Gyula, míg Kárkár varjút Gangsta Zolee szólaltatja meg - tette hozzá a rendező, akinek tájékoztatása szerint a 78-80 perces animáció költségvetése összesen másfél milliárd forint, s ennek 16 százalékát fedezték állami támogatásból.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Hoz_Hun #21
    Nem véletlenül szállt ki az egészből (vagy inkább be sem szállt) Dargay Attila. A kicsi, aranyos Vuk ötlet alapban elhibázott lépés, mert ilyen filmből egy tucat van és mind nagyobb költségvetésből készült és még azok a szekerek is váltakozó sikerrel döcögnek. Ennek csak akkor lett volna esélye, ha megtartják az eredeti komorabb hangulatot és mondanivalót, hogy valami mást nyújtson a nézőknek. Nézzétek csak meg a komolyabb animeket, nem minden rajzfilmnek kell éneklős, gagyogósnak lennie, hogy sikeres legyen.
    De a kis Vuk,... na azt beállítják a sorba, az majd prémes, éneklős kis Vuk lesz.
    Azért is vicc az egész, mert a Vuk név csak nekünk mond valami, de mi meg nem azt kapjuk mint amit takar. Külfödi produkciókhoz képest meg már ránézésre is gagyi.
  • b4dluckboy #20
    Én tényleg tartózkodni szoktam az előítéletektől,de/természetesen személyes vélemény!/ általában ha valami nem tetszik azt mondom rá: szerintem nem jó/nekem nem tetszik. Egyelőre viszont képek,videó és történet vázlata után számomra ez nagybetüs SZ*R. Nem tudom,hogy ezt hogy gondolhatták komolyan. Asszem mikor ez kijön inkább megnézem az eredetit még 1x. Számomra ez nem Vuk. Amúgy meg niért van az, hogy ha valakinek valami nem tetszik akkor az 1ből divatfika? Divat lett fikázni a fikázókat!
  • Prof William #19
    Ha már mindenképpen 3D-t akarnak akkor leglaább a Blizzardot kellet volna felkérni .:)
  • pauly #18
    Ezt nem kell látni,már ennyiből is látszik hogy gyenge lesz...Szerinted sokat fog változni még pár hónap alatt??Elég csak ránézni a kis Vuk-ra,szörnyű!Semmi szerethető nincs benne...
  • DjDano #17
    Na a fikagépek megint beindították a motort. Miért kell olyan alkotást mocskolni, leszólni amit még nem is láttatok? Sajnos ez a mentalitás jellemző az országra...

    A Hídember nevü minősíthetetlenül szar magyar film milliárdos állami támogatást kapott... de tudnék még példát mondani
  • scagnetti #16
    Őszintén megmondom,ez nekem se tetszett.Ezt nem Vuk címen kellene legyártani.Akkor talán lenne esélye. Azt a tényt figyelembe kell venni, hogy ezt a Vuk-ot már nem az akkori korosztálynak készítik.A mai Trend-nek akarnak megfelelni,de lehet hogy ez lesz a végzetük is. De ne legyen igazam!
  • Adam II #15
    Itt vannak videók meg olvasd el a cikket.
  • scagnetti #14
    Nem tudom mit vagytok úgy oda!!!Még senki sem látott belőle egy jelenetet sem.Ez csak egy kép.Még kész sincsen.Én azért adok neki egy esélyt,mert azt azért minden film megérdemel.
  • Hoz_Hun #13
    "összesen másfél milliárd forint, s ennek 16 százalékát fedezték állami támogatásból."
    Pfőjjj, 240 milla ment el az adófizetők pénzéből erre???
  • Hoz_Hun #12
    Szerintem elég nagy bukás lesz. Első hiba, hogy eltértek az eredeti történettől: cirkusz, meg kisgyerek? Már alapból az hogy látszanak benne az emberek. Ez nem Disney produkció! Ha vicces-aranyos filmet akarnak készíteni ahoz ez nagyon kevés. Ez egyedül az eredeti, mondanivaló, hangulat és főként az eredeti törénet feldolgozásával lehetett volna csak jó. De hát hogy néz ki ez a Vuk?!?