SG.hu·

A darazsak átvették a vezetést

Ez a hétvége is a múlt héten debütált duó versengéséről szólt. Ám ezúttal - bár csak egy hajszállal - a DreamWorks új animációja, a Bee Movie győzött, az American Gangster visszacsúszott a második helyre.

Múlt héten debütált az American Gangster és a Bee Movie és végül ők ketten versenyeztek az amerikai nézők kegyéért. Az első összecsapásból a Ridley Scott rendezte film került ki nyertesen, ám uralkodása rövid életűnek bizonyult. A mostani hétvégén ugyanis a DreamWorks berkeiben készült animációs mese mindenkit maga mögé utasított és átvette a vezetést.



Ám összesítésben még mindig Denzel Washington és Russel Crowe áll jobban, hiszen filmjük eddig összesen 80 milliót jövedelmezett, ráadásul mindössze 20 millió hiányzik a büdzséhez (és még 40 a marketingre). Ezzel szemben a Bee Movie 72 milliónál jár és 150 milliót kóstált.

Az első premierfilmért a dobogó legalsó fokáig kell mennünk. A Fred Clause ilyen gyenge szereplése szerintem nem csak engem lepett meg. Lássuk az alapokat. Adott egy sikeres vígjátékszínész, Vince Vaughn, két Oscar-díjas mellékszereplő, Paul Giamatti és Kvin Spacey személyében és a sztori is kapcsolódik a közelgő ünnepekhez. Valami azonban félresikerülhetett, hiszen alig 19 milliót szedett össze egy elég széles, 3,603 vásznas premierrel.

A héten három említésre érdemes film kerül a mozikba. A számos fesztivált megjárt sci-fi/thriller, a Southland Tales, melyben Dwayne "The Rock" Johnson, Seann William Scott és Sarah Michelle Gellar játszák a főbb szerepeket. Megérkezik az animációs Beowulf is és a Mr. Magorium's Wonder Emporium, melynek főszerepében Dustin Hoffman és Natalie Portman komédiázhatnak.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© trogi2007. 11. 15.. 21:28||#11
Köszi! <#smile>
De akkor sincs igazad. Magyarországon a vesszõ "jelenti/jelzi" a tizedes törtet, míg a pont az ezresek elválasztására szolgálhatna (ez utóbbi vita alapja, mert a helyesírási szabálykönyv alapján szóközzel válasszuk el õket).

Az Általad is favorizált írásmód angolszász.
© cabzedo2007. 11. 15.. 15:48||#10
hmm. A 3,603 ez ezrest tételt jelent. Nem lehetsz túl idõst, hogy ezt nem tudod. A amire te gondolsz, így szokták jelölni: 3.603 <#wave><#wave>
© trogi2007. 11. 15.. 09:00||#9
Nem értem, még mindig lehet animációs filmekkel embertömegeket a mozikba terelni? Nagyon sok pocsék filmet sütöttek így el a közönségnek (pl.: Pirosszka, Túl a sövényen) .

Amúgy érdekes a cikkben szereplõ szám: "3,603 vásznas" . Kiváncsi vagyok, hogy örült-e a közönség a 0,603 filmnek a negyedik moziban. <#vigyor3> Vajon a hosszában, vagy keresztben vágták meg?
Jobban oda kellene figyelni a tizedes pontra és -vesszõre. <#violent>
Magyarországon tizedesvesszõ van.
© MiZo812007. 11. 14.. 18:18||#8
Igen. A Donnie Darko pl. 2001-es film, és 2003-ban mutatták be szinte nulla reklámmal. 😊
© Boroskóla2007. 11. 14.. 07:06||#7
Érdekes az a Southland Tales reno911 és a Gridiron Gang elõtt készült 2006 ban és mégis csak most játszák ???
© Mister2007. 11. 14.. 00:12||#6
na ez szerintem nem fogja amerikában kitermelni a 150 millát.
© STREEX2007. 11. 13.. 22:11||#5
150 milkóba került a bee movie?!Nem sok ez egy kicsit?
© Kobaljov2007. 11. 13.. 20:38||#4
A Bee elvileg méh, a wasp a darázs
© MiZo812007. 11. 13.. 19:21||#3
Én is várom már a Southland Tales-t, a Donnie Darko rendezõjének második filmje!
Lehet, hogy jó lesz. 😊
© ddt5002007. 11. 13.. 18:41||#2
Csak egyszer láttam a bemutatóját de a darazsak nem méhek véletlenül?