SG.hu·

Egy kézben Philip K. Dick munkássága

A Terminator franchise tulajdonosa, a The Halcyon Company újabb nagy nevet szerzett meg magának. A cég ugyanis megvásárolta a Philip K. Dick munkásságát, mely 120 rövid sztorit és 45 novellát tartalmaz.

A The Halcyon Company egyre nagyobb falatokat harap ki Hollywood képzeletbeli tortájából. A Terminator franchise megszerzése után a cég megvásárolta Philip K. Dick teljesn munkásságának megfilmesítési jogát. Vagyis mostantól három évig csak és kizárólag a cég forgathat filmet az író történeteiből.

Ez a vásár azokat a filmeket is érinti, melyek még nem készültek el (például a Szárnyas fejvadász folytatása). Azok készítőinek meg kell alkudniuk a The Halcyon Company tulajdonosaival (név szerint Mario Kassar és Andrew Vajna) a jogokról.

A cég nem is aprózza el a dolgot, Ubik című alkotásából már tegnap bejelentették, hogy filmet készítenek. Reméljük jobban sikerülnek, mint az utóbbi időkben vásznakra álmodott Dick-művek.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Nacitangala2008. 05. 20.. 13:54||#11
Tehát, hogy pontosak legyünk: 120 novellát és 45 regényt. Gyerekek, ez alapfokú angol, nagyjából az elsõ évben megtanítják.
© avman2007. 10. 10.. 13:39||#10
mosnemazé, de a Scanner Darkly totálisan hozta azt, amit Dick vizionált a témával kapcsolatban, míg a Nextnek szinte semmi köze nem volt a novellához, az alapgondolaton kívül, h valaki valamennyi idõszakaszt elõre lát. a film egy nyögvenyelõsen aktualizált, tucat akciófilm lett. aki olvasta a novellát, az tudja, mirõl beszélek.
© opeca2007. 10. 10.. 11:54||#9
Kedves kis SG!

Jó lenne ha végre már eljutnátok oda, hogy legalább a kis zúgirodátokban lektorálnátok egymást.

Van olyan, hogy short story ami magyarul a novellát jelöli. És a novel, ami a regényt.

A novel némely esetben jelölhet novellát is, de a számokból tisztán kitûnik, hogy a rövid sztori a novellákat takarhatja, míg a novella a regényeket.
© Kemuri2007. 10. 10.. 11:30||#8
"Gondolom a név a Carolco-ból jön, ami Vajna és Kassar elõzõ cége volt. Ha tévedek akkor bocs."

Utánaolvastam jobban. Vajna cége a Cinergi volt míg Kassaré a Carolco és mindkettõ azonos évben ment csõdbe. Ezután álltak össze és alapították meg a C2-t, akkor inkább jöhetett a név😊
© ommadawn2007. 10. 10.. 11:25||#7
Mellesleg a Total Recall is Dick "rövid sztori"...
© Kemuri2007. 10. 10.. 11:20||#6
Azért Vajnát nem kizárólagosan az utóbbi évek pár gyenge filmje alapján kéne megítélni véleményem szerint.
Mégiscsak olyan filmeket jegyez mint a Rambo-k, Total Recall, Jacob's Ladder, Tombstone, Renaissance Man, Die Hard: With a Vengeance, Nixon, Evita.

Egyébként úgy tudom a The Halcyon Company nem Vajna és Kassar cége, hanem a The Halcyon Company vette meg tõlük a terminátor franchise jogait. Vajna és Kassar közös cége a C-2. Gondolom a név a Carolco-ból jön, ami Vajna és Kassar elõzõ cége volt. Ha tévedek akkor bocs.
© fv2007. 10. 10.. 10:37||#5
"Reméljük jobban sikerülnek, mint az utóbbi idõkben vásznakra álmodott Dick-mûvek."

Andy Vajnát ismerve - kizárt dolog.
© kandeláber2007. 10. 10.. 09:29||#4
Hogy konstruktívabbak legyünk: a short story magyarul novella, a novel pedig magyarul regény.
© Troll2007. 10. 10.. 07:38||#3
Ja, nekem is ez verte ki a szememet elõször...
Rövid sztori, ilyen nem létezik a magyarban.
© Polemius2007. 10. 09.. 22:52||#2
"120 rövid sztorit és 45 novellát"

Valaki adjon már szegénynek egy angol szótárt, könyörgöm!