SG.hu·

Az RTL Klub durván átverte Palik Lászlót

Indul az őszi tévés idény, indulnak az új műsorok és a visszatérő produkciók. És, ha visszatérőkről van szó, akkor a csütörtöki kirobbanó népszerűségű RTL-blokk is visszatért: a Gálvölgyi Show és a Kész átverés.

Megannyi kritika éri Gálvölgyi János műsorát, azonban amíg továbbra is egekben a népszerűsége, addig felesleges változtatni rajta - lehet, hogy a kritikusok is folyton nézik, mert szeretnek bosszankodni, lehet, hogy ők mást néznek, de a csendes többség mégis a humorista-színészt választja.

A Kész átverés már jóval elfogadottabb, hiszen ki ne szeretné az RTL sztárjait látni, amint kínos szituációkba sodródva szenvednek és verejtékeznek. A mostani, csütörtöki premier alkalmából olyan médiacézár is az átvertek közé került, mint Palik László, aki arra "faragott rá", hogy segédkezett abban, hogy a műsor az RTL sportriporterét Szujó Zoltánt átverje.

Az átverés után ugyanis következett a feketeleves és még ugyancsak a hazai Forma-1-es futam alatt Bernie Eccleston, F1-mogul segítségével Palik is megkapta a maga kis, különbejáratú átverését: Ecclestone azért vonta felelősségre, mert állítólag engedély nélkül rögzítették Szujó átverését.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© uTomi2007. 09. 22.. 00:23||#18
Szerintem meg kifejezeten jó volt ez a Kész átverés és Balzst meg külön bírom.
Az meg amolyan divatfika ma már ami megy az rtl-lel meg a tv2-vel kapcsolatban.
© Csaba422007. 09. 21.. 12:05||#17
Hát de az ilyen egyértelmû dolgokkal lehet éreztetni a közönséggel, hogy mi értjük a "szakmánkat". Sok kicsi egy nagy egót formál.<#idiota>
© Csaba422007. 09. 21.. 12:04||#16
Én sem értettem meg.<#idiota>

Amúgy az IHM tényleg dedós poénokkal operál, nem is szoktam nagyon nézni (elég, ha már a reklám elriaszt). Pl. az a télapós, az rendkívül unalmas volt, és irritáló a sok bugyuta, unalomig hallott poénoktól. Mostanában nem néztem Gálvölgyi Show-t, így arról nem tudok nyilatkozni, hogy milyen lett. Régebben nagyon tetszett. A Kész Átverést pedig nem szoktam nézni.
© sazjo2007. 09. 21.. 10:43||#15
Hiába vannak olyan emberek akik utálják!
A tény, hogy rtl a nézetteb, és szerintem nem véletlenül.
Amúgy Palik jól beszívta 😊
© winnie2007. 09. 21.. 07:00||#14
akkor honnan tudod, hogy hulladék? vagy ez ilyen divatfika?
Törölt felhasználó2007. 09. 21.. 06:13||#13
rtlklub hulladék, csak f1 miatt tévedek oda
© neoG2007. 09. 20.. 23:47||#12
namost ez azon ritka pillanatok egyike mikor igazat kell, hogy adjak Neked<#eljen>
© wanek2007. 09. 20.. 23:16||#11
A palik olyan rettenetesen buta, hogy az már fáj. Kedvenc szövege, amikor két autó egymás mögött halad kanyarban, hogy "tessék megnézni, hogy X (az elõl haladó autó) a kigyorsításoknál hogy otthagyja Y-t (hátul lévõ autó). A hülyének nem esik le, hogy amelyik elõl van, az hamarabb kezd el gyorsulni, így semmi csoda nincs abban, hogy a kanyar után egy ideig nõ a távolság a 2 autó között, majd beáll egy adott távolságra, ami persze általában a következõ kanyarig tart, mert az elõl lévõ autó hamarabb kezd el fékezni, így a távolság köztük meg éppen csökken.
© Loverman2007. 09. 20.. 21:15||#10
nem érted.. mind1
© Tinman2007. 09. 20.. 20:39||#9
Fizetnének se néznék ilyen szemeteket...
Éppen most értem az Elit alakulat végére, aztán Égi Palotát néztem, majd vacsora közben asszony nyomására TV2-t kellett nézni.
Gyerekek, olyan mintha egy másik univerzumba csöppennél, az igényességbõl a totális emészthetetlen xartömegbe.